A munkám során nagyon gyakran tapasztalom, hogy a párok elbeszélnek egymás mellett, és nem értenek szót. Ebből aztán óriási viták, rendszeres veszekedések szoktak kialakulni, amit szintén nem tudnak kezelni a párok. A hölgyek panaszai között a két leggyakoribb, hogy "nem figyel rám a párom és nem beszélget velem a párom", míg az urak azt teszik szóvá jellemzően, hogy "folyton kritizálják" őket.

Egy kliens házaspár, Szilvi és Imre érkezett hozzám ezzel a panasszal, hogy folyton minden apróságon összekapnak, a komoly dolgokról nem is beszélve, amiből aztán hatalmas botrány keletkezik. (Biztos emlékeztek a "Szakíts, ha bírsz!" című filmre, amelyben a főszereplő pár (Jennifer Aniston és Vince Vaughn) folyton elbeszélnek egymás mellett, és az ebből származó konfliktusnak szakítás, majd különköltözés a vége).  

Mivel a nők és a férfiak egyébként is rengeteg dologban különböznek, nincs ez másképp a kommunikációban sem. Mi nők másképp fogalmazzuk meg a gondolatainkat, míg Ti férfiak, szintén másképp. A nők számára a jól működő párkapcsolatot az jellemzi, ha mindent meg tudnak beszélni, a férfiak számára a sok beszélgetés azt jelenti "nagy baj van, ha már beszélni kell".

Szilvi és Imre kapcsolatában is megfigyeltem, hogy egy probléma kapcsán, igencsak más-más értelmezés születik a férfi és a női agyban. Azaz teljesen elbeszélnek egymás mellett. Szilvi azt hiszi, Imit egyáltalán nem érdekli mit mond, vagy nem is figyel rá. Imre pedig néz, mint hal a szatyorban, és nem érti, miért mondja azt a társa, hogy ő nem is figyel. Ezért aztán egy bolhából is elefánt születik, és megkezdődnek a véget nem érő viták. 

Az újabb konfliktus kirobbantója a Valentin-napi beszélgetés volt. Szilvi egész nap az estét várta, végre beszélgethetnek (IS) egy jót, aznap dolgozott, és munka után sietett is haza. Imre romantikus vacsorával készült, hogy boldoggá tegye kedvesét. Szépen megterített, alkalomhoz illően felöltözött, virágot is vett. Majd a meghitt estebéd elköltése után, Szilvi nem a szokásos, "mi újság, mi történt veled egész nap? Semmi különös" párbeszédre vágyott, hanem egy barátnőjéről szeretett volna beszélgetni, akivel valamiért megváltozott a kapcsolatuk, és őt ez elég rosszul érinti.

Szilvi arra számított, hogy Imi empatikus lesz, és majd megvigasztalja, megérti őt. Ehelyett Imre kioktatta, hogy szerinte mit kellene tennie, hogyan oldja meg, és elbagatelizálta, hogy ez nem is olyan komoly, mint amilyennek látszik. Szilvi ezen teljesen kiakadt, és azzal "vádolta" Imrét, hogy nem figyel rá, és nem is érdekli, amit mond. Úgy érzi, a férje teljesen hülyének nézi, és kétségbe vonja értelmi képességeit a probléma mélységét illetően.

Imre úgy gondolta, hogy ő segítő szándékkal fordult Szilvi felé, és a feleségének tanácsra van szüksége, hogy meg tudja oldani ezt a problémát. Szilvi igyekszik még jobban kitárulkozni, hátha akkor valódi megértést kap Imrétől. Erre a férfi további tanácsokkal bombázza, amitől a nő végképp összeomlik, és veszekedni kezd. A rendszeres vérre menő viták miatt, már egyre jobban eltávolodnak egymástól, és nincs kedvük egymáshoz szólni sem. Valahányszor beszélgetni próbálnak, mindig ez a vége. 

Hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani?

1. lépésként Imre gondoljon bele, milyen érzései lehetnek Szilvinek? Próbálja meg beleképzelni magát a társa helyébe, és megfogalmazni, visszacsatolást kérni, ő mit érez? A Szilvi oldaláról is igen fontos a bizalom, ha Imre azt mondja: "Én figyelek!", akkor hidd el, hogy tényleg figyel! 

2. Ilyen helyzetekben segít, ha Szilvi megbeszéli Imivel, hogy mit vár tőle? Tanácsot adjon, megértést nyújtson, csak hallgassa meg, mert ki akarja sírni magát a vállán...? Kiemleten fontos az őszinte, nyílt kommunikáció. 

3. Imre kérdezzen vissza, Szilvi hogyan értette, amit mondott. Lehet az Imi értelmezésében teljesen más jelentést hordoz egy-egy fogalom. Tisztázza, jól értette-e az elhangzottakat, ezzel a félreértések nagy része elkerülhető. 

4. A férfiak automatikus válaszreakciója egy probléma felmerülése esetén, hogy tanácsot kezdenek el osztogatni. Ők így fejezik ki azt, hogy figyelnek. Mi nők pedig érzelmi síkon működünk. Nagyon fontos, hogy véleményünket asszertív módon fejezzük ki a másik felé, nem minősítve, nem vádolva őt. Foglaljuk bele saját érzéseinket is, belőlünk mit váltanak ki a hallott információk. 

5. Az asszertív kommunikáció egyik alappilére, hogy jogunk van nemet mondani is egy kérésre bűntudat nélkül. Természetesen ezt úgy megfogalmazva, hogy közben nem sértjük meg a másik személyét. "Neked mindig van valami bajod! Én most nem érek rá erre, még le kell szednem az asztalt." - "Köszönöm, hogy megtisztelsz a bizalmaddal, kérlek várd meg míg leszedem az asztalt, utána szívesen leülök és megbeszéljük." 

Ahhoz, hogy jólérezzük  magunkat a párkapcsolatban, elengedhetetlen a másik fél autonómiájának tiszteletben tartása. Ez több tanácsadói szemléletmódnak is központi eleme. Thomas Gordon amerikai pszichológus szerint ennek az autonómiának a megsértésével csúsznak félre az interakciók, és járulnak hozzá a kommunikáció sikertelenségéhez. A kéretlen tanácsok, utasítások miatt a másik fél úgy érzi alárendelt szerepben van, és hatalmat gyakorolnak rajta. Az ezt követő kritizálás és vádaskodás pedig egy védekezési folymatot indít be, mert úgy érzi, hogy az ő személyiségével és viselkedésével baj van. Ez növeli a benne lévő szégyenérzetet, mivel így is felsülés számára, hogy segítséget kell kérnie a problémamegoldásban. 

Ha sikerül kicsit lelassítanunk, és átgondolni kommunikációs stílusunkat, erősíthetjük kapcsolatunk minőségét, és megelőzhetjük a párkapcsolati konfliktusok nagy részét. 

Fotó: Szakíts, ha bírsz! (2006) 

A boldog párkapcsolat titka az, ha mi is elismerjük annak a felelősségét, hogy mi is befolyásolhatjuk párkapcsolatunk minőségének alakulását. Tehát én is, te is, felelősek vagyunk azért, hogy mi magunk és a másik is jól érezze magát a kapcsolatban. 

Íme a 10 leggyakoribb hiba, amit el tudunk követni, hogy ne úgy alakuljon a kapcsolat, ahogy azt valójában szeretnénk:

1. Tisztázzuk már a kapcsolat elején, hogy egyrészt milyen kapcsolatot szeretnénk - a "csak szex és más semmi", vagy esetleg "én többre vágyom" . Másrészt ha már ez megvan, az ezzel kapcsolatos igényeket és elvárásokat is beszéljük meg. Igyekezzünk minél konkrétabbak lenni, így rengeteg fölösleges stressztől és csalódástól szabadítjuk meg magunkat és társunkat. Könnyen elkerülhetőek az ebből adódó veszekedések, és hamar kiderül, hogy egyeznek-e a szándékaink, igényeink. 

2. Olyan dolgot akarok a másikra erőltetni, amit ő nem tud elfogadni. Ezek lehetnek szokások, viselkedés, vagy gondolkodásmód. Ha nem tudunk kompromisszumot kötni, az szintén feszültséggel jár. Ez adódhat az otthonról hozott családi mintából, és abból, hogy eltérő módon szocializálódtunk. Hallgassuk meg a másik felet is, korántsem biztos, hogy az a jó, ahogy mi gondoljuk... Lehet, neki jobb, gyakorlatiasabb ötlete van, amit érdemes átgondolni, és alkalmazni. Mindig tartsuk szem előtt a kapcsolati szinten való gondolkodást. 

3. Irreális, extrém elvárások a partnertől. Van egy elképzelt, ideologizált képed, és ha az illető annak nem felel meg, azt csalódásként éled meg. Majd elkezdesz rá haragudni, amiért ő nem olyan, mint amilyennek te elképzelted. Ha akkora követelményeket támasztunk, hogy annak még a Jóisten se tud megfelelni, nézzünk egy kicsit befelé, és gondolkodjunk el azon, mi magunk meg tudnánk-e felelni azoknak...? Amennyiben nem, vegyük ezeket az elvárásokat alaposan górcső alá, és fontoljuk meg, hogyan változtatunk rajta, hogy elfogadható és reális legyen. 

4. Ha már megszereztük, jóvanazúgy. Egyik legnagyobb hiba, ha azt hisszük, hogy nem kell tenni semmit a párkapcsolatért, és anélkül is működni fog. Nem fog! Minden egyes nap tenni kell érte valamit. Például nap közben érdeklődünk a párunk iránt, megöleljük egymást, kifejezzük csodálatunkat, elismerésünket, megbecsülésünket a társunk felé, kedvesek vagyunk vele, megteszünk érte valamit, vagy meglepjük valami aprósággal... stb... Legyünk kreatívak, és önmagunkat adjuk... szívből. 

5. Nem látjuk a fától az erdőt, azaz nem vesszük észre, hogy kezdünk egymástól eltávolodni. A beszélgetések a "Mi újság? Semmi" -re korlátozódnak, eltérő lesz az érdeklődési kör, másféle impulzusok érnek, megindul az elfejlődés, és ezáltal teljesen más irányt vesz az életünk. Majd tudatosul bennünk, hogy úgy élünk egymás mellett, mint két lakótárs. Legyünk folymatosan részese egymás életének. Érdekeljen mit csinál a másik, mit olvas, mivel szeret foglalkozni, milyen sorozatokat, filmeket néz, miről szeret beszélni, milyen céljai, vágyai vannak...

6. Nem merünk beszélni a szexuális igényeinkről. Ha néha elszáll az erotikusan perverz fantáziád, azt inkább elfojtod, pornót nézel, vagy a legrosszabb esetben megéled mással. Sokan az időre bízzák a dolgot, hogy majd kiforrja magát, majd összecsiszolódunk...Aztán az eltérő szexuális habitus, attitűd és igények miatt, mivel egyik fél vágya se teljesül, vagy csak az egyiké, egyre kevesebbszer akarnak egymással együtt lenni. Eltűnik az intimitás, az előjáték, a szeretkezéseket felváltják az egyre ritkább és egyre rövidebb aktusok, majd megtörténik a teljes elhidegülés. Jön egy új partner, aki talán izgalmat, és életet lehel börtönbe zárt vágyainkba, és felszabadítja az összes elfojtott szenvedélyt. Valójában irányításként éljük meg, ha a párunk kér tőlünk valamit, pedig csak az igényeit próbálja kifejezni. Itt különösen fontos az adok - kapok egyensúlya. Na és a bátorság! Nincs a szexben semmi szégyellnivaló, lehet róla beszélni (is), nem fog elítélni semmilyen inkvizíció, ha felszínre hozzuk a vágyainkat. Ki másnak beszélnénk nyitottan a szexuális igényeinkről, ha annak az embernek sem, akit szeretünk?! 

7. Érzelmeink kifejezésének a hiánya, vagy eltérő érzelmi igények. Bevallom, ezzel a kérdéssel én is hadilábon állok. Olykor nekem is nehezen megy egy-egy érzelem kifejezése, és beazonosítása... és itt nemcsak a negatív érzésekre gondolok, a pozitív érzéseket éppoly nehéz szavakba önteni... Az attól való félelmünk óriási, hogy mások meglátják milyenek vagyunk egy gyenge pillantban. Nem szeretjük kimutatni mit érzünk, mert attól félünk elítélnek érte, nem fognak így szeretni, és a mások (és magunk) előtt felépített imidzsünk egy pillanat alatt megborul. Segít, ha jobban figyelünk önmagunkra, és társunkra, és azon túl, hogy látjuk rajta, mit érez, megpróbáljuk vele elmondatni is. Ez neki is jó, mert így érzelmileg is biztonságban érzi magát, és az empátia pedig erősíti a köztünk lévő köteléket és a bizalmat.

8. A féltékenység a párkapcsolat gyilkosa. Egy korábbi cikkemben, mint 7 fejű sárkányról írtam bővebben erről. 

9. Szeretet kifejezése. Úgy érzed, mindent megteszel a párodért, de ő mégsem érzi szeretve magát? Vajon miért? Folyton panaszkodik, hogy te nem is szereted őt, nem figyelsz rá, stb. Pedig te beleadsz apait-anyait. Ennek oka, hogy nem úgy szereted, ahogy NEKI jó, hanem úgy, ahogy neked, vagy ahogyan elképzeled, hogy jó neki. Figyeljétek meg egymás szeretetnyelvét, és kezdjetek el azon kommunikálni. (Gary Chapman 5 szeretetnyelv) Valószínű a párod is ugyanúgy érzi magát, ahogy te. 

10. A legnagyobb hiba amit a párkapcsolatban el lehet követni, az a megcsalás. Az teljesen mindegy, hogy egyszeri alkalmat jelent, vagy állandó viszonyt, vagy érzelmi hűtlenséget, a megcsalás az megcsalás. Sok esetben megelőzhető lenne, ha a párok megtanulnának kommunikálni egymással, időben felismernék, hogy baj van, és mielőbb szakemberhez fordulnának. A megcsalás nemcsak az egyik fél hibája (általában az elkövető). Fel és el kell ismerni annak a felelősségét, hogy mindketten hibásak vagytok abban, hogy a kapcsolat idáig jutott. Ha már kiderült a dolog, meg lehet beszélni, hogyan tovább... Ehhez érdemes azonban szakember segítségét kérni, nem biztos, hogy azonnal a válás a megoldás. 

A fent említett 10 szempont abban segít, hogy próbáljunk meg kapcsolati szinten gondolkodni. Ha nem tankolunk az autóba, az sem fog magától, üzemenyag nélkül működni. A párkapcsolatot is "tankolni" kell, hogy működjön. És olykor el kell vinni (magunkat) szervizbe, hogy helyre rakjanak, ha már magunktól nem sikerül.

Nézzünk magunkba, és vizsgáljuk meg, mit rontottunk el, miben vagyunk hibásak, hogy a kapcsolat idáig jutott. Továbbá milyen áldozatot vagyunk képesek hozni azért, hogy megmaradjon az a kapcsolat. Megéri-e, fontos-e számunkra annyira, hogy félretegyük személyes sértettségünket, és adjunk esélyt még egyszer, még egyszer, még egyszer és még egyszer annak a kapcsolatnak, vagy azt mondjuk, hogy itt a vége...  

Felhasznált irodalom: Eric Berne: Ember játszmák. Háttér Kiadó, Budapest, 2008. 
Eric Berne: Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest, 2008. 

Fotó: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt

Ma a fodrásznál ülve egy érdekes téma ütötte fel a fejét... Idősebb pasi, fiatal nő. Haj ügyileg komplikált eset lévén (az allergiám miatt), sokáig voltam ott, és sokat beszélgettünk... Amellett, hogy a hajam kurvajó lett, és egy esztétikai orgazmusban volt részem, lelki kielégülést okozott, hogy végre ismét önmagam lehetek.  Ezúton is köszönöm még egyszer a mesterfodrászomnak, Jenei Szilviának!  Továbbá elgondolkodtam, hogy egy jó frizura, egy kis változtatás mekkora örömöt tud okozni, visszaadja az önbizalmat, a nőiességet, a magabiztosságot. Mindjárt határozottabb és boldogabb lettem, visszajött az életkedvem is... Na de... Mi volt a sztori a fodrásznál...? 

Egy 50 körüli férfi ült a székben, már összetalálkoztunk a "női kocsmában" többször is... Nincs gyereke, nem volt még nős, mindig fiatal barátnői voltak, de tartós (5-10-20 éves) kapcsolatai még sosem... Jelenleg is egy 23 éves barátnője van. Hárman voltunk a szalonban, így bátran beszélhettünk erről is... A fodrászom jó humorú, határozott, szókimondó hölgy, így a kérdések kapcsán is - a röhögések mellett - direkt maradt. Miután kiveséztük, hogy milyenek a mai párkapcsolatok:

Hogy az emberek nem fordítanak arra időt, energiát, hogyha elromlott valami, azt megjavítsák, hanem a nyílt és őszinte kommunikáció helyett az eltávolodást, elhidegülést, és a megcsalást választják... Jobb, szebb, fiatalabb, kényelmesebb partnert keresve, remélve, hogy azzal nem lesz annyi gond... Eltűnőben van az igazi értékrend, többnyire csak a külsőség, a szex és a pénz számít...

Kérdeztem én, hajfestékkel a fejemen, a melírsapkából kiszedett kósza tincseim közül igazán lesújtva: Tényleg ennyiből áll ma egy párkapcsolat?! Legyen szex meg pénz, és a többi nem számít?!

A férfi vendég a fekete maszk alól oda-oda pillantva hallgatta a párbeszédünket, és általános dolgokat fűzött hozzá... A feltörekvő trend azt mutatja, hogy a mai fiatal generáció többsége nem akar dolgozni, sem a nők, sem a férfiak... Ezért (is) választanak a fiatal huszonéves nők idősebb férfit, mert ott már többnyire megvan az egzisztencia, és annak az esélye, hogy továbbra sem kell dolgozni, elég ha csak több szexet adnak az "eltartásért" cserébe... Ez a Szilvi véleménye is, és az enyém is. Megalkusznak, prostituálódnak. A nő adja a kapcsolatba a szexet, a fiatalságot, az idő lelassítását, az idősebb férfi pedig a biztonságot, stabilitást, a türelmet. 

Az eszmecserét tovább folytattuk, és a fodrászom azt kérdezte a férfi vendégtől több más közt, hogy: azt mondd meg nekem, hogy milyen idegesítő tulajdonsága van a huszonéves barátnődnek, amit már nem bírsz elviselni, amire azt mondod, hogy na ezt nem...?!  A válasz borítékolható volt: túlságosan költi a pénzt, olyan dolgokra is, ami tök fölösleges...

Az idősebb férfiakat nyilván a hamvas fiatal test, a több szex motiválja arra, hogy jóval fiatalabb partnert válasszanak... Hisz biológiai tény, és számos kutatás igazolja, hogy míg a férfiak potenciája nem, vagy kevésbé változik a kor előrehaladtával, addig a nőké folymatosan csökken... Ha a "húspiacot" nézzük, igen nagy a kínálat is... Érdekes gondolat futott át az agyamon, hogy ezért a 40-50+os nőket már le is kellene írni, mert nem szexelnek annyit (hacsak nem az elhagyástól való félelmükben - sok ilyen van, persze nem mindenkire igaz), mint 20-30 évvel fiatalabb társaik...? Szinte ezeknek a normális értékrenddel rendelkező nőknek majdhogynem esélyük sincs egy korban hozzáillő férfit találni, mert az a gyakoribb szex miatt inkább egy jóval fiatalabbat választ, még akkor is, ha annak súlyosabb anyagi vonzata van. Szóval mégegyszer: Tényleg csak erről szól manapság egy párkapcsolat? Szex és pénz? Valóban csak ez számít?! 

A nagy korkülönbség nem feltétlenül jár problémákkal... Működhet a kapcsolat még akkor is, ha egymásban az apát/anyát/gyermeket látják.

A megcsalás után ez a 2. legnagyobb probléma a párkapcsolatokban. 

Ha a férfi az idősebb, az általánosságban elfogadottabb, mint fordítva, és gyakoribb is. Ebből adódóan lehetnek típusproblémák:

A fent említett esetet tekintve, 50-es férfi és 23 éves barátnője... Ha tartós kapcsolatban gondolkodunk és mondjuk hosszútávra terveznek... A férfi már kialakult értékrenddel rendelkezik, tudja mit akar, már letisztultak a vágyai, igényei, szükségletei, biztos alapokkal rendelkezik, nem a szárnyait bontogatja... Ez 5-10 év múlva sem fog változni...

Míg a 23 éves nőnek még nincs teljesen kialakult értékrendje, jóval kevesebb az élettapsztalata, és nem igazán tudja mit akar... Később, 5-10 év múlva, miközben "felnő", fejlődik az önismerete, tudatosabb lesz, rájön, hogy ő mást szeretne, pl. családot, gyereket, vagy tanulni valamit... Megindul a személyiségfejlődés útján, és elfejlődik idősebb partnerétől. Ezidő alatt átveszi a férfi elveit, és egy rossz, nyugtalanító érzés keríti a hatalmába... egyre jobban frusztrált lesz, önigazolóvá válik, a társát kezdi hibáztatni mindenért (úgy érzi kihasználják)... Rádöbben, hogy ez nem is az ő élete, ki akar lépni, önmagát akarja megvalósítani, és elhagyja a férfit... Elkezd tanulni, fejlődni, szakemberhez jár, és már nem akar visszamenni ahhoz az "öreg" 60 éves férfihoz. A férfinak esélye sincs, a nő elfejlődik. Valójában sosem volt közös út, mert a kezdetekben a kialakulatlan nő csak hozzáidomult a már teljesen kifejlődött társához. Az idősödő férfi élettempója visszaesik, már nem tudja ugyanazt produkálni, mint 10 évvel ezelőtt, így a társa nemcsak, hogy szeretethiányossá válik, hanem az alap szükségletei sem lesznek kielgítve, ezért aztán megcsalással él. 

A dolgokat tovább bonyolítja, ha a férfi volt már házas, gyerekei is vannak, és mint menekülési stratégiaként választotta a fiatalabb barátnővel való megcsalást annak idején. 

Az, hogy a nagy korkülönbséggel járó kapcsolatok nagy része ne fulladjon kudarcba, mindkét félnek egyéni terápia szükséges. A nőnek hagyni kell a lázadást megélni, és feltérképezni, mi a valódi oka, hogy egy ekkora korkülönbséggel rendelkező társat választott tartós kapcsolatra... Hagyni, hogy megtalálja önmagát, és felvállalni, hogy ő mást akar. A férfi próbáljon meg együttműködni, és a jóval fiatalabb társát hagyja kibontakozni, önmegvalósítani. Ahhoz, hogy lépést tudjon tartani, össze kell hangolni az igényeket, de először tegye fel a kérdést magában: Szabad mellettem a társam? Tud szárnyalni, tud önmaga lenni? 

A 20-30 és jóval több év korkülönbséggel járó párkapcsolati problémák a kapcsolati struktúra velejárói. Ugyanakkor nem kijelenthető minden esetben, hogy a pár tagjai önismereti vagy önértékelési hiányosságoktól szenvednek. Ha mégis igen, szakember segítségével helyre állítható az optimális egyensúly. 

A mai napom több szempontból is jól alakult és tanulságos volt... Holnap a műkörmöshöz megyek...Hátha ott is lesz egy jó sztori XD 

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren és az Üveghegyen is túl, volt egy jóképű király és annak egy csodaszép felesége. A királyné olyan szép volt, hogy csodájára jártak országból-világból... Jöttek is ám udvarolni neki szebbnél szebb és gazdagabbnál gazdagabb legények, a király pedig egyre féltékenyebb lett, amivel sokszor már az őrületbe kergette a feleségét.

A kastélytól nem messze a hegyen, élt egy egyfejű sárkány. A jóképű király és a gyönyörű királyné nyugalomban éltek a sárkánnyal mindaddig, amíg a király fel nem bosszantotta a féltékenységgel. Ugyanis, ahogy a király elkezdett féltékenykedni, a sárkánynak mindig kinőtt egy feje, ami tüzet is okádott. A király addig féltékenykedett, míg a sárkány mind a hét feje ki nem nőtt. 

A sárkány 1. feje: Hol voltál, hová mész, mikor jössz? 

Ezt akár kedves aggódásnak és féltésnek is vehetné a királyné... Hisz ki ne aggódna élete szerelméért, mikor az éppen nincs vele...? A csodaszép nő, hogy megőrizze fittségét és szépségét, rendszeresen jár fodrászhoz, edzőterembe, és olyan helyekre, ahová a király - férfi lévén - be nem teheti a lábát. Ekkor a király gyanút fog, és a gyönyörű királynét rögvest kérdőre vonja: Hol voltál?! Már rég itthon kellene lenned! Akkor megy át számonkérésbe, amikor a király túlzásba esik és már súrolja a királyné tűréshatárát. (Kinek írogat, biztos nem kíván már, kiszámolja az időt A-ból B-be) A sárkány ekkor még csak füstöt lehel. 

A hétfejű sárkány 2. feje: Hazudsz! 

Mivel a királyban egyre erősödik a gyanú, hogy szépséges felesége nem ott volt, ahol mondta, hazugsággal vádolja! Hiába a vadiúj műszempilla és az XL méretű rózsaszín műköröm (amit azért nem kevés idő megépíteni), a király hajthatatlan...A királyné bármit mond, hiába bizonygatja, hogy pedig ő már biza ott volt, a király nem hisz neki.  A királynak egyre jobban elborul az agya, eleinte csak vádaskodik, majd egyre durvább eszközökhöz folyamodik... Nyomoz, kérdezősködik, leskelődik a királyné után, és állandóan azt feltételezi, hogy a királyné kijátssza, átveri és becsapja őt. Nem sok kell hozzá, és íme megszületik a sárkány 3. feje. A királynénak ezentúl nem volt egy nyugodt pillanata... De a királynak sem, mert folyvást azon járt az esze, mi van, ha  a királyné megcsalja...

A tűzokádó sárkány 3. feje: Hát te meg hogy nézel ki?

Miután a  királyné folyamatosan azon dolgozik, hogy szeretett hitvesének, a jóképű királynak kedvére tegyen, így olyan holmikba is öltözik fel, amelyek (ezelőtt) elnyerték királyura tetszését. Továbbra is igényesen, de szexisen, dögösen, nőiesen öltözik... A féltékenységtől felbőszült királynak már több sem kell! Mi az, hogy más is így lássa az ő tulajdon feleségét!!!??? Ezért nyomban kihirdettetett, hogy miniszoknyát és kivágott felsőt többé fel nem vehet! Ha e parancsot megszegi, azt tüstént megkeserüli! Továbbá a királynéval elhiteti, hogy amiket eddig hordott, azok egyébként is előnytelenek a számára, és nem is állnak jól neki... Mikor a királyné a bosszút és férje haragját elkerülvén, szerényebb öltözékre tér át, lemond a barátokról, sminkről, az edzőteremről, a műkörömről... a király a felsőbbrendű vislekedését azzal koronázza, a királynét megalázva, hogy: Hát te meg hogy nézel ki?! Neked mindegy mit veszel fel, rajtad úgyis szarul áll minden! 

A sárkány 4. feje: Láttam, hogy nézel rá! 

A királyné tök mindegy mibe öltözött, így is úgy is gyönyörű volt... Kapott számtalan bókot (amiket nem hitt már el), sorra jelölték be Facebookon, és akartak ismerkedni vele, csakhogy neki senki sem kellett, mert királyát szerette. És férje haragjától tartva, senkire rá sem mert nézni, még a barátait is elkerülte. A király legszívesebben vitrinben vagy aranykalitkába zárva tartotta volna a feleségét. Ha netán együtt mentek valahová, és a királyné véletlenül egy pillantást vetett az ellenkező nemre, a király azonnal kiborult, és mérhetetlen dühbe gurult... Láttam, hogy nézel rá!! Ezután olyan vita és veszekedés kerekedett, hogy még a föld is beleremegett. A királyné nem dicsérhetett meg egy sportolót vagy filmsztárt, mert a férje még arra is féltékeny volt. 

A zöld szemű szörny 5. feje: Kik voltak előttem?

Nem fiatalon házasodtak, mindkettejüknek volt már előtte kapcsolata, amit bimbózó ismerkedésük során meg is beszéltek. Csakhogy a király ezeket az információkat addig tárolja, amíg egy alkalmas pillanatban a felesége fejéhez nem tudja vágni... Meg van róla győződve, hogy a királyné talonban tartja őket és csak arra vár, mikor bújhat velük újra ágyba. A királyné szerelemből házasodott, és ment hozzá imádott férjéhez, de korántsem gondolta, hogy a férje képtelen lesz a múltat lezárni, és az ő korábbi kapcsolatait arra használja, hogy kombináljon. Így a feleség állandó veszélynek van kitéve, nem mer beszélni a múltjáról, ezelőtt szeretett párjáról, vagy problémájáról. Ha netán szóba is kerül, az 5 fejű sárkány már őrjöng mérgében. 

A sárkány 6. feje: Azt csinálod, amit mondok! 

Ekkorra a királyné már olyan rettegésben van tartva, hogy nem akar és nem is tud ellenszegülni férje akaratának... Tudja, hogy ő húzza a rövidebbet. A király átvette az élete felett a teljes uralmat... Sehova nem mehet, semmit nem tehet az ura engedélye és jóváhagyása nélkül. Ha nem engedelmeskedik, véresre verhetik. Inkább megalázza magát, és tűri férje mélységes haragját. A király teljesen bekorlátozza a feleségét, ellenőrzi, mikor kivel, hová megy, sőt inkább vele tart, hisz egyedül már ki sem teheti a lábát a kastélyból. Mindenhová vele megy, nehogy egy percre is egyedül maradjon a szépséges királyné, és valaki elszeresse tőle... Ha nem az van, amit a király elrendelt, akkor iszonyú dühbe gurul, és a parancs szava tettlegességig fajul. Azt csinálod, amit mondok, különben... és már emeli is a kezét, és megszületett a sárkány utolsó, 7. feje. 

A hétfejű sárkány 7. feje: Megöllek! (patológiás féltékenység)

Ha az enyém nem vagy (úgy, ahogy én akarom), akkor a másé se legyél! A király gondolatai csak ekörül forognak,  vizuális és auditoros hallucinációk gyötrik... Azon gondolkodik naphosszat, hogyan tudja még jobban rabságban tartani a feleségét. Miközben a királyné a vártoronyba van bebörtönözve, addig a király a paranoid érzelmei foglya. A királyban már a puszta gondolat is akkora feszültséget gerjesztett, hogy hirtelen felindulásból inkább megölte a feleségét, minthogy az valaki másé legyen.

Így végezte hát a szegény szépséges királyné, a királyt pedig holtig tartó bűntudat gyötörte. A sárkány továbbra is ott él a hegyen, s élete mindeddig végtelen. 

Világszerte vezető pozícióban van a féltékenységből, szerelemféltésből elkövetett gyilkosságok száma. Egyszerűen a féltékeny fél képtelen elviselni és megbirkózni a gondolattal, hogy a társa egy önálló, gondolkodó, másik emberi lény, nem pedig a tulajdona.  Elképzelni sem tudja, hogy más valaki is ránézhet, mással is beszélgethet, és más valaki is hozzáérhet. Általánosságban elmondható, hogy a nők a féltékenyebbek, mégis a férfiakra jellemző jobban, hogy a féltékenység hevében, még a tettlegességtől sem riadnak vissza. 

Szokták mondani, hogy aki igazán szeret, az féltékeny. Féltékenységet akkor élünk át, ha attól, akit szeretünk, vágyunk valamire (szeretetre, figyelemre, gyengédségre), de ő egy harmadik személynek nyújta azt, nem pedig nekünk. Itt nemcsak arról van szó, hogy a harmadik fél egyáltalán ne kapjon a vágyunk tárgyából (szeretet, figyelem stb), hanem hogy a harmadik fél ne akarjon adni a mi szerelmünknek! 

Jeffrie Murphy és William Rock azt feltételezik, hogy a féltékenység a saját énképünkkel, az önmagunkról alkotott véleményünkkel van összefüggésben. Tehát rosszul esik az, ha életük párja valaki mást többre tart nálunk, szebbnek, jobbnak, okosabbnak lát, és jobban elbeszélget vele, ezért ez kétségeket ébreszt az önmagunkról alkotott képpel kapcsolatban. 

A féltékenység is gyermekkorra vezethető vissza. Lehet a háttérben családi minta, ha pl. a kisgyermek egykeként mindig mindent megkapott, vagy ki tudta harcolni magának a dolgokat, vagy gyakran látott féltékenységi jelenetet a családban, akkor valószínű ezt átviszi a felnőttkori párkapcsolatába.

Ugyanakkor félthetjük alap egzisztenciális igényünket is. Egy párkapcsolat akkor működik jól, ha kielégülnek ezen igényeink, mint a biztonság, a számíthatok a másikra, gondoskodás, kontroll az életünk felett, és az intimitás. Amikor féltékenység üti fel a fejét a kapcsolatban, ezt az alap egzisztenciális igényünket féltjük, hogy elveszítjük. 

A féltékenység  a kapcsolat gyilkosa... Önbizalomhiányból, birtoklási vágyból ered, ez pedig a félelemből, hogy az örömünk forrását, a szerelmüket (amit örökké birtokolni akarunk), elveszíthetjük. Ha jogos a féltékenység, mert korábban már történt megcsalás a kapcsolatban, akkor felerősödnek ezek az érzelmek, és olyankor is gyanakodhatunk, amikor épp nincs is rá semmi okunk. A bizalmat helyreállítani nehéz, és hosszadalmas munka, ez esetben keressünk fel egy szakembert.

Egy egészséges kapcsolatban a szerelemféltés természetes. De a félelem attól, hogy az a személy, akinek a legnagyobb bizalmat adtuk, visszaél a helyeztével, mindig bennünk van... Rajtunk múlik, hogy a hétfejű sárkánynak, hány fejét hagyjuk kinőni... 

Nos, ha a féltékenység véglegesen gyógyítható volna, az én mesém is tovább tartott volna. 

Forrás: Satir, Virginia: A család együttélésének művészete (Coincidencia Kft., Budapest, 1999.), Thomas, G., és Noel, B.: Társkapcsolatok (Asszertív Kiadó, 2001.)

Fotó: gyerekmese.info

Így az év végén, sokat tépelődvén, évértékelőt írván, a laptop előtt ülve árván, azon merengve, miként kezdjek bele...? Kérdések ötlöttek eszembe, s pezsőspohár került a kezembe. 

Egy régi versem jutott eszembe... Mi másról? A párkapcsolatokról...szívekről és érzelmekről... (Ha a verset utálod, az évértékelőt utána találod... ) 

Az érzelmek tengere

Az érzelmek tengere tele van szívekkel, csodákat festettem valódi színekkel. A szerelem lángjától piros lett a tenger, s néztem a vizet aranyos szemekkel.

Szivárványban úszott minden pici cseppje, a mélyben a sötétet követve, rátalálva korall szigetekre, bocsánatra várva, bűnös szívekre.

Gyászban fürdött ott minden kísértés. Felbukkant benne az összes bánat, sértés. S ezekre nem találva kérdést, a színekben láttam a megértést.

Boldogság volt minden tiltott gyümölcs, mit valaha a hátán hordott a Föld. S a vérvörös tenger hűvös színeket ölt, csillogó habjából buborékokat költ.

Hulló könnyekből formálva erdőt, hol fából volt minden férfi és nő. Dús, sűrű lombjuk a mélységbe dőlt, így lett a tenger színe vörösből újra zöld.

A gyilkos szívek majd' megfulltak, két kezükkel visszanyúltak, kapaszkodtak az illatos habokba, s imát szórtak áldatlan szavukra. 

Mossa meg őket a vizes végtelen, aljas lelküket csak tisztítja szüntelen. A sötét foltok nem tűnnek el többé, megmaradnak ott örökkön örökké.

S hirtelen nagy vihar kerekedett, elnyelte az összes bűnös szívet. A megbocsátás színe ébredt bennem, s így a tengert fehérre festettem. 

Nem láttam már kéket, zöldet, feketét, csak a Napnak aranysárga melegét. Ahogy tekintetem messzi vízre révedt, gondolatom más színekre nézett. 

Most nem vers elemzés következik, hanem a fent beígért évértékelő :-) 

A múlt:

Érdekes módon, még általános iskolás voltam, mikor először eszembe jutott, hogy megnézzem, hogy telt az évem, és összegezzem a tapasztalatokat, majd átgondoljam a következő évet. Annyira megtetszett nekem, hogy azóta hagyománnyá változtattam, és minden év végén elvégzem ezt...Nyilván ma már tudatosabban, mint akkor...

Szóval az évértékelőt úgy szoktam elkészíteni, hogy megnézem a naptáramba feljegyzett dolgokat. Először havi lebontásban, majd hétről hétre. Külön veszem a magánéletet és a munkát. Mivel volt egy tervezetem, összevetem azzal, mi valósult meg belőle, és mi nem...? Felidézem a legfontosabb eseményeket, megnézem mi volt bennük a jó, és rossz, mit tanultam belőlük, mit kell esetleg másképp csinálnom, vagy most mit tennék ahelyett? Mire vagyok büszke, és mi volt rám a legnagyobb hatással...? Kik segítettek a döntésben, hogyan alakultak az emberi kapcsolataim, kik mentek, kik jöttek, és kik maradtak...? Mely dolgokért vagyok hálás? Kinek kell még megbocsátanom, mi esett rosszul, kitől kell bocsánatot kérnem? Ha valamit, valakit el kell engednem, azt tegyem meg tiszta szívvel, bűntudat és harag nélkül.

A jövő:

A képlet ugyanaz, csak visszafelé. Külön magánélet, külön munka. Célmeghatározás, éves, féléves és havi lebontásban. Mit szeretnék elérni, milyen eszközök és források állnak rendelkezésemre, kik és miben tudnak segíteni? Azok a piszkos anyagiak...ilyenkor szoktam matekozni... Összeszedem a fizetnivalókat, és költségcsökkentést csinálok, rendszerezem a dolgokat. Vannak tulajdonságaim, viselkedésmintáim, amelyeket át szeretnék alakítani, hogy magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb legyek. Vannak dolgok, amelyeket el szeretnék engedni, ezt értem az olyan emberi kapcsolataimra is, ahol egyoldalúságot vagy összeférhetetlenséget tapasztalok. A munka -és családi környezetem megváltoztatására is készülök. Végig gondolom, mire fogok igent és mire nemet mondani, miben és hogyan fejlődhetek, mit tehetek magamért és másokért...? . Egy jó adag bátorságra is szükségem lesz, a magánélet és a munka terén is. Néhány titkos kívánságot is belecsempészek a következő évi tervezetbe, és titkon bízom benne, hogy megvalósul. 

A múltat és a jövőt is papírra vetem. Én a hagyományos módon füzetbe írom, ama Bridget Jones módra, kicsit bővebben kifejtve a gondolatokat. Korábban csak fejben raktároztam, és tartottam számon, viszont sokkal célravezetőbbnek, átláthatóbbnak, rendszerezettebbnek, és főleg visszakövethetőbbnek találtam a papíros módszert. Lehet belőle táblázatot készíteni, digitalizálni, ki hogyan szereti...  

Jó munkát és sikerekben, szeretetben gazdag Boldog Új Évet kívánok Mindenkinek! 

Ha valakinek kérdése van a verssel vagy az évértékelővel kapcsolatban, írjon bátran. 

Fotó: Love.hu

Sokunknak sokféle fogalma van a szeretetről, van, akinek meg fogalma sincs róla... Az alábbiakban 10 fontos dolgot szedtem össze. Nem szentírás, csupán élettapasztalataimon, tanulmányaimon és megfigyeléseimen alapszik. Így Karácsonyhoz közeledve, marcipános szaloncukrot majszolgatva megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy kiket, miket, és hogyan szeretek, milyen erők mozgatják ezt az érzést...? 

1. A gondolat

Amit gondolsz, azzá válsz. Az fog nőni benned, amit táplálsz. Ha a félelmeidet táplálod, akkor az fog megvalósulni, amitől félsz. Ha a szeretetet, akkor pedig a vágyaid megvalósulására fordítod az energiádat. A szeretettel teli gondolatok, szeretettel teli emberi kapcsolatokat szülnek... Amikor szeretettel fordulsz a társad felé, és nem a félelmeidet projektálod rá, akkor a válaszreakció is pozitív lesz, nem pedig ellenséges támadás. Ha valakit szeretni akarsz, akkor figyelj az ő igényeire, kívánságaira, szükségleteire (is). Nem a párod gondolatait kell kitalálni, hanem úgy szeretni a társadat, ahogy Neki jó... Attól függően, Te hogyan gondolkodsz és vélekedsz saját magadról, ez határozza meg, hogy milyen kapcsolataid vannak.  

2. A szavak 

A szavaknak elképesztő ereje van. Nem mindegy kinek, mit, és hogyan mondasz. A legtöbb párkapcsolati probléma a kommunikációból ered, ugyanis a párok elbeszélnek egymás mellett. Nem merik kifejezni, kimondani azt, amit gondolnak, inkább megy a ködösítés. Sokszor én is hajlamos vagyok erre, mert félek attól, milyen választ fogok kapni, holott tudom, hogy a félelmeim gyakran alaptalanok. Sokkal egyszerűbb lenne kimondani a dolgokat, mint elfojtani az érzéseket, indulatokat. Ehelyett "mi menekülő falépítők" inkább választjuk ezt a stratégiát, mert nekünk ez a könnyebb. A gyermekeimet, mikor még kicsik voltak, arra tanítottam, hogy használják a Varázsszavakat: Légy szíves, köszönöm, bocsánat, szeretlek. Ne féljünk kimondani, ha tetszik valaki, vagy valami, bátran dicsérjük meg a másikat, még akkor is, ha mi magunk nem ezt láttuk, nem ezt tapasztaltuk és nem ezt kaptuk szüleinktől. 

3. Az érintés

Az intimitás alapvető egzisztenciális igényünk. Az érintés elég széles spektrumon mozog, a legfinomabb lehelettől a legdurvább erőszakig. Az érintés a szeretet kifejezésének legerősebb formája, ami által megváltozik a fizikai és lelkiállapotunk. Képes meggyógyítani a beteg testet, és felolvasztani a legvastagabb jégpáncélt. Számos pszichológiai tanulmány bizonyítja, hogy azok a csecsemők, akiket az anyjuk nem vett eleget karba, nem ölelgetett, szeretgetett, gyengébb az immunrendszerük, lassabban fejlődnek, gyakrabban betegszenek meg, és olyan érzelmi károsodást szenvednek, ami miatt erőszakosabbak, agresszívabbak lesznek társaiknál. Az érintés nemcsak egy fizikai mechanizmus... Gondolj csak bele, mikor megöleled azt az embert, akit szeretsz...Milyen érzés? Az öleléssel, kitárt karjaiddal együtt kitárod a szíved-lelked neki. 

4. A bizalom

A bizalom a kapcsolat egyik legfontosabb alappillére. Ha bízol a másikban, azt jelenti biztonságban érzed magad, és egy erős, stabil kötelék tud kialakulni közöttetek. Elköteleződés előtt érdemes magadnak feltenni a kérdést, hogy teljesen megbízol-e a társadban...? Amennyiben nemleges választ adsz rá, gondolkozz el, valóban ő a megfelelő társ neked? Ha bizalmat adok valakinek, van bátorságom a félelmeimmel hangosan (kimondva) és felelősségteljesen szembenézni. A bizalom az, hogy ismerem a saját elvárásaimat, elveimet, és elköteleződöm amellett (hiszek abban), hogy a másik személy viselkedése, vagy egy esemény, az elgondolásaim szerint fog alakulni. 

5. Elköteleződés

Az elköteleződést a cselekvések bizonyítják. Tettek nélkül csak üres szavak vannak, amelyeket a társad csak hitegetésnek érez. Ez különbözteti meg a tartós és a felszínes kapcsolatot egymástól. Ha felszínes a kapcsolat, ott ki-belépések vannak a kapcsolaton belül, nincs bizalom, sekélyes érzelmek jellemzik, nincs igazi, őszinte érdeklődés egymás iránt. A tartós kapcsolatok mércéje és próbája az elkötelezettség, hiszen a szándékot mutatja, hogy hosszútávú kapcsolatban gondolkodik. Az igazi szeretetteljes kapcsolatban kölcsönös ragaszkodás, odaadás, bizalom, igazi, mély érzések és valódi érdeklődés van jelen. Az egymás iránti elköteleződés tükröződik a gondolkodásban, cselekvésben, és a másikhoz való viszonyulásban, hozzáállásban. 

6. Barátság

Én abban hiszek, hogy egy párkapcsolat akkor tud jól működni, ha a párom a barátom, a társam (a mindennapokban), a szerelmem és a szeretőm (az ágyban) is egyben. A barátság a legnagyobb bizalom és biztonság a világon. Ahhoz, hogy bizalmat, szerelmet, biztonságot és biztos alapokat építsünk, először barátoknak kell lennünk. Megismerni egymás reakcióit, igényeit, vágyait, félelmeit, elfogadni a hibáival együtt. Beavatni a bizalmunkba, befogadni a szívünkbe, támogató, segítő szándékkal és szeretettel fordulni felé. A szerelem szenvedélye csak akkor tud testet ölteni, ha azt előtte a barátság szentsége megpecsételi. 

7. Szabadság

Egy párkapcsolatban is lehetsz szabad. Sőt! Úgy működik jól, ha mindkét félnek megvan a személyes szabadsága, érdeklődési köre, tevékenysége, és feltöltődési lehetősége. Ez nem azt jelenti, hogy soha semmit nem csinálnak együtt, és külön programokat szerveznek... Hanem azt, hogy külön-külön is funkcionálnak. Nemcsak a "Mi" létezik a kapcsolatban, van "Te" és van "Én" is. Az egészséges párkapcsolatban szüksége van az embernek egy kis mozgástérre. 

8. Tisztelet

Klienseim egyik leggyakoribb problémája, hogy nem tiszteli őket a párjuk. Tisztelni úgy lehet valakit, ha saját magadat is tiszteled. Ha többször csinálsz olyan dolgot, hogy a tükörbe nézve legszívesebben inkább szembeköpnéd magad, akkor ne csodálkozz rajta, hogy nem kapsz tiszteletet. Önmagunk tisztelete annyit tesz, hogy ismerem és értékelem magam annyira, hogy nem megyek bele olyan szituációkba, ahol már az önbecsülésem és az emberi méltóságom sérülhet.  

9. Adok-kapok egyensúlya

Adni nagyobb öröm, mint kapni...szokták mondani... Azonban ha ez az egyensúly felborul, és te vagy az, aki mindig többet ad, többet tesz bele a kapcsolatba, akkor könnyen kihasználva és áldozat szerepben találhatod magad. Meg kell tanulni elfogadni is, a szeretetet, a gondoskodást, a figyelmet, és mindent, amit a társad szívvel-lélekkel őszintén neked ad. Korábban nekem is rendesen meg kellett erőszakolni magam, hogy el tudjak fogadni dolgokat... segítséget, vagy akár egy ölelést. Önismereti munkával, és gyakorlással tanulható. Amikor önzetlenül, szeretettel valamit adsz valakinek, egy kis részt is adsz magadból, amiért nem vársz viszonzást. Kapni és elfogadni is legyen legalább akkora öröm, mint adni.

10. Szenvedély

A párkapcsolat elengedhetetlen része. Nem csupán fizikai vonzalmat jelent, hanem ebben teljesedik ki a szeretet 10 parancsolata. A valódi szenvedélyben benne van a mély elköteleződés, a fantázia szabadsága, a barátság bizalma és biztonsága, a tisztelet ereje, az érintés izgalma és az adok-kapok egyensúlya. Az igazi szenvedély olyan erős szexuális energia, amellyel képes lennél egész Magyarország áramellátását megoldani. A szenvedély bűnössége abban az önző, kisajátító kielégülésben rejlik, amelyre titkon mindenki vágyik... Ebben az érzésben szeretnénk megélni azt, hogy az összes szükségletünk egyszerre teljesüljön. 

A szeretet alapvető létfontosságú az életünkben, az emberi pszichikum számára. A szeretet nem egy elcsépelt fogalom, hanem a legfontosabb szükséglet, amire a lelkünk mélyén mindannyian vágyunk. 

Források: Régi tankönyvtár, konfliktuskezelés, pszichologiai jegyzetek - Rakovszky Lujza 

Kép: Getty Images/iStockphoto 

Ha akarjuk ha nem, olykor belecsúszunk a játszmázásba. Ha nem mi genergáljuk, akkor is részt veszünk benne. Az, hogy melyik drámai szerepet választjuk, gyermekkori élményeink határozzák meg. A szerepek váltakoznak, de van egy határozott "kedvenc", amelyiket észrevétlenül, alattomos módon "szívesebben" eljátsszunk. 

A kapcsolatainkban Dr. Stephen Karpman pszichiáter - a drámaháromszög modell megalkotója - szerint három szerepet játszunk: Az Üldöző, az Áldozat és a Megmentő. Ezeket a szerepeket azért vesszük fel, mert leggyakrabban nem a valódi érzéseink szerint működünk, hanem a hiedelmeink, a világról, és önmagunkról kialakult téves feltételezések alapján. 

De nézzük, hogyan is néz ki a dráma játszma egy konkrét, gyakran előforduló eseten keresztül. Ehhez, egy hétköznapi párt választottam: Kata és János 28 éve házasok. Kata válni akar. 

Kata: Elegem van! Nem bírom tovább! Nekem ez már sok! Mindig én csinálok mindent, mosok, főzök, takarítok, dolgozom, gyereket nevelek, háztartást vezetek. Elég volt. János nem néz semmibe, egy kedves szava nincs hozzám soha, nem értékeli, hogy mennyit teszek a családért, hogy ő mindig nyugalomba jöjjön haza és minden rendben legyen. A családi béke kedvéért elviseltem a bunkóságát, a tiszteletlenségét, és hogy mennyi fájdalmat okozott nekem. Ja, most egy ideje nem is dolgozik, itthon van egész nap, és még eltartani is nekem kell. Iszonyú teher, hogy őt is folyton ki kell szolgálni, és cserébe csak érzéketlenséget, durva megjegyzéseket és cseszegetést kapok... És ez így megy hosszú évek óta. Mindig azt látja, mi nem jó, mi nincs kész, mit kellett volna még csinálnom... De elvárja, hogy legyek hozzá kedves, és türelmes. Befejeztem. Belefáradtam. A gyerekek felnőttek, nekem ő már csak púp a hátamon. Nem bírom már elviselni, de sajnálom. 

János: Én ezt nem értem. Fogalmam sincs, mi baja az asszonynak, nem is veszekedtünk. Ő meg egyszer csak bejelenti, hogy válni akar. Én eddig azt hittem, minden rendben van, jó házasságban élünk, és kiderül kamu az egész. Hogy csak azért van velem, mert sajnál, és egy megtűrt személy lettem a háznál, akit úgy kell elviselni. Most mit csináljak?! Jó, tudom, hogy vannak hibáim, de azt gondoltam elfogad így, ahogy vagyok... Hazugság az egész. Légvárat építettem. Csak tettette, hogy szeret. Hogy lehet ezt évekig eljátszani egyáltalán?! Miért nem mondta, hogy neki nem jó így vagy úgy...?! Évekig hallgat, és most egyszerre csak rámzúdítja az egészet azzal fűszerezve, hogy elhagy. Méghogy ő a családi béke kedvéért volt kedves és türelmes... Nem gondol bele, mit tesz így a családdal?! Hányszor mondta az évek alatt, hogy "Drágám minden rendben, elnézem neked, mert szeretlek!" És tessék! Kiderül, hogy csak a családi béke miatt csinálta. Nem lehetett volna ezt megbeszélni? Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen?! Úgy vagyok beállítva, mintha egy semmirekellő alak lennék, pedig korábban én is sokat dolgoztam, és volt, hogy én tartottam el őt is és a gyerekeket is. Igaz most nincs munkám, de emiatt máris ki kell rúgni?! Miért nem engedi, hogy helyre hozzam?! Bármit is csináltam, az nem lehet olyan súlyos, hogy ne kapjak egy esélyt... Ha belegondolok mással se lett volna neki jobb, őt csak én tudtam igazán kezelni... 

Nos... Mindkét félnek a saját szemszögéből nézve igaza van...! Elgondolkodtató történet. 

Az Üldöző, az Áldozat és a Megmentő drámaháromszögéből nézve elsőre úgy tűnik Kata az áldozat. Ha a János szavait olvassuk, János az áldozat. 

A Kata kezdőpozíciója azonban nem az Áldozat szerep, hanem a család Megmentője. Később válik Áldozattá, amikor már úgy érzi, tehetetlen a férje viselkedése ellen, és csak tűr, amit ha tovább csinál, felemészti őt. János hozzáállása Katához, Katát mártírrá teszi, hisz feláldozta az életét. János alapból Áldozatként tekint magára, amiért szerinte nem ő a hibás, hanem a feleség okozta hibáztatás. Így lesz az áldozati Jánosból Üldöző. 

Az Üldöző jellemzője, hogy leginkább csak saját magára figyel, önérvényesítő. Klasszikus agresszor szerep. Az a kiindulási pontja, hogy a másik nem tudja megfelelően kezelni a helyzetet, és érvényesíteni magát saját szempontok alapján. Nem érdekli a másik értékrendje, másokat alsóbbrendűnek lát, akiket le akar és kell győznie,  és a méltóságukat is igyekszik aláásni. János a felesége hibáztatásai okán játssza ezt a szerepet. Ennek hátterében olyan gyermekkori sérelmek állnak, amikor a gyermeket megszégyenítették, lealázták. Kezdőpozícióként azt választotta, "hogyha nem vagyok elég erős, engem tipornak el, de inkább én tiprok el másokat."

Az Áldozatnak kétféle típusa van, az egyik az alávetett (szubmisszív) áldozat, a másik a lázadó áldozat. A szubmisszív áldozat elfogadja a szerepét, beletörődik, hogy nincs más választása, csak, hogy áldozat legyen. Bizonytalan, és kételkedik önmagában, kiszolgáltatottnak érzi magát, nem is akarja, nem is tudja megváltoztatni ezt a szerepet... Ez akár évekig, évtizedekig fennállhat. Kata évekig ebben a szerepben volt. Neki nagyobb biztonságot adott az ismert rossz, mint a váratlan és új élethelyzet. Akik kívülről látják ezt, értetlenül teszik fel a kérdést, Úristen, miért marad benne valaki egy ilyen kapcsolatban?! Mikor már teljesen tönkreteszi magát... Az alávetett áldozat úgy érzi, nem képes ezen változtatni, nincs eszköztára hozzá. Úgy nyugtatja magát, hogy mondvacsinált indokokat keres a pozíciója megváltoztathatatlanságára: "Ez a sorsom", "Mások is így élnek" , "Ezt legalább már ismerem".

A lázadó áldozat ezzel ellentétben nem akar beleragadni ebbe a szerepbe, ki akar törni belőle. Alapvető különbség, hogy nem fogadja el az áldozat szerepet. Kata egyszercsak, egy új munkahely, és új emberek hatásásra, mint a Skynet a Terminátorban, öntudatára ébredt, és ki akart lépni ebből a szerepből... Cselekvésre szánja el magát, keresi a kiutat.

Mindkét típusú áldozatnak alacsony az önértékelése, igen kevés az önbizalma, értéktelennek érzik magukat, akiket a tenni nem akarásuk miatt büntetni kell. Ezért keresnek maguknak egy Üldözőt, aki jól megbünteti és megalázza őket azért, mert ekkora semmirekellő, vesztes alakok. Más esetben olyan Megmentőt keresnek, akik megoldják helyettük a problémákat, vagy erre várnak folyamatosan, ilyen partnerre... És emiatt a várakozás miatt maradnak egyedül és ragadnak bele az áldozat szerepbe. 

A Megmentő jellemzője, hogy lehet valódi segítő is, pl. egy pszichológus, terapeuta, tehát nemcsak párkapcsolaton belül kapcsolódhat be a harmadik szerep. A Megmentő és az Üldöző abból a szempontból azonos, hogy mindketten úgy érzékelik, hogy az áldozatnak segítségre van szüksége, mert egyedül nem képes a helyzet kezelésére. A Megmentő mártír is egyben (Kata), aki miközben az Áldozat segítségére siet (János), annak hálátlanságából eredően ő maga is áldozattá válik. Gyakran a megmentőre akkora segítői teher szakad, hogy aztán neki is segítségre van szüksége. Azok áldozatául esik, akiknek az egész életét szentelte, és akikkel egész életében törődött. 

A helyzetelemzést tovább bonyolíthatja ha vannak gyermekek a családban. Gyakran a játszmák valódi elszenvedőjéből, az áldozat gyermekből válik Megmentő, aki a sérelmek hatására később Üldözői szerepet vállal majd a párkapcsolatban. A Megmentő gyermek annak a félnek a pártjára áll, akit az Áldozat szerepében lát.

Másik Megmentő szerep, ha egy harmadik fél lép be a házasságba, azaz valamelyik félnek külső kapcsolata, szeretője lesz. A szeretők gyakran felveszik a segítő szerepét, ezzel is függésben tartva az amúgy is segítségre szoruló Áldozatot (pl. férjet). Ha a kapcsolat esetleg nem a szerető elképzelései szerint alakul, pl. a férj mégsem lép ki a házasságból, a Megmentő szerető áldozatnak érzi magát, míg az Áldozat férj pedig Üldöző lesz ebben a kapcsolatban. A házasságban ekkor a férj válik ismét Áldozattá, a feleség pedig Üldözővé, majd ezek a játszmák folymatosan cserélődnek és váltakoznak addig, amíg az egyik fél meg nem (unja) szakítja. 

Amin érdemes elgondolkodni, ha bele is megyünk a játszmákba, hogy mivel lehet minket belerángatni? Melyik a kedvenc szerepünk a három drámai szerepből? 

Kikerülni a játszmákból úgy lehet, ha először is felismered, hogy benne vagy. Fontos, hogy a saját szemszögéből nézve mindenkinek igaza van. Majd gondold át, mit tanultál ebből a helyzetből, vagy mit kell belőle tanulnod? Hogyan érint ez téged, milyen érzelmeket vált ki belőled...? Melyik életpozícióból indulsz? (én oké vagyok +, te nem vagy oké - ezek melyik kombinációja?) Bármi is jöjjön, düh, harag, szenvedély, engedd ki, és engedd meg magadnak ezeket az érzéseket. A tetteidért vállald a felelősséget. 

Ha valóban játszmamentesen szeretnél élni, akkor kommunikáld az igényeidet, szükségleteidet asszertív módon és világosan, egyértelműen a társad felé. Ebből baj nem lehet. Ha a másik szeret drámázni, és valójában ez tartja össze a kapcsolatot, akkor a játszma megszakítása akár a kapcsolat végét is jelentheti. 

A kedvenc szerepünket a metakommunikáción keresztül el is áruljuk... Így a másik pontosan tudja, mivel lehet minket csőbe húzni. Eric Berne szerint olyan, mint egy trikófelirat - amire elöl van ráírva, hogy milyen csalira harapunk rá egykönnyen (bekaptad a horgot), hátulra pedig, mi lesz a játszma végkimenetele. Például egy klasszikus: "Nem lehet senkiben sem megbízni (ez van elöl) - tehát bennem sem" ( ez pedig hátul). 

Kata és János esetében is a fenti kérdések segítenek tisztázni a pozíciókat, valamint kilépni a játszma bűvköréből. 

Ha rájössz mit tanultál belőle, legközelebb megkímélheted magad egy jó kis drámázástól... A játszmáknak mindig az Áldozat szerep a vége... 

Források: Eric Berne Tranzakcióanalízis, Stephen Karpman Drámaháromszög, BME hallgatói anyag

Kép: Játszmák nélkül felelősen Facebook csoport

Erről a Dupla Kávé: "Se veled se nélküled élni nem tudok" című száma jutott eszembe, és szerintem még sok mindenki másnak is... Az, hogy Vele, vagy Nélküle, csupán döntés kérdése. A Se Veled sem Nélküled kapcsolatban benne van az a lehetőség, hogy bármelyik fél bármikor elmehet és visszajöhet. Nincs komoly elköteleződési szándék, bármit megtehetsz, hisz mindig ott a másik.

Ha valóban döntés előtt állsz, és nyakig benne vagy egy ilyen kapcsolatban, tedd fel a kérdést: El akar-e köteleződni mellettem a másik, és Én el akarok-e köteleződni mellette? Vágyom-e vele közös életre minden velejárójával együtt, vagy nem? Meg merem-e nyitni a szívem előtte, és felvállalni az érzéseimet, vagy tovább menekülök "B" terveket szövögetve...?

Aki valóban elköteleződni hivatott, nem marad benne félelemből, gyávaságból, és kényelmi okokból egy kapcsolatban - mi lesz velem egyedül? Nincs menekülési útvonala pl. egy szeretői kapcsolat, és komoly elköteleződési szándék esetén, cselekszik. 

Több kliensem is ebben a "Se Veled se Nélküled" kapcsolatban van. A helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy ezek hármas felállású kapcsolatok (férj, feleség, szerető). A nőkre általában jellemző, hogyha valami nem jó, nem működik, kilépnek a kapcsolatból. A férfiak ezzel szemben inkább benne maradnak vagy a rossz házasságban (ülnek a meleg sz@rban), vagy a már megszokott hármas felállásban. Se a feleséget nem tudják elengedni, se a szeretőt, miközben sem a feleséggel nem jó igazán, sem a szeretővel. 

A Se Veled se Nélküled kapcsolatok általános jellemzője a romboló veszekedések, majd a szenvedélyes kibékülések hullámzása, és ez az emocionális hullámvasút tartja fenn a kapcsolatot. Továbbá olyan rejtett játszma, amelyben nincs érzelmi biztonság, emiatt elköteleződés sem. A boldog szerelem érzése és a düh váltakozik egymással, ez adja az instabilitást. A düh általában abból a bizonytalanság érzésből ered, hogy miért nem dönt (mellette) a másik, vagy miért nincs vele...? Illetve abból a félelemből, ha elhagynak, mi lesz velem...? Ilyenkor a bizonytalan fél elkezd kétségbeesetten önmagában is kételkedni, és a szeretett társban, valamint a kapcsolatban is. Ez olyannyira felszítja az indulatokat, hogy mondvacsinált grandiózus veszekedéshez vezet, amit aztán legalább ekkora hévvel, drámaian elrendezett kibékülés követ...

Amikor éppen szenvedsz, a poklok poklát éled meg, de amikor épp minden jó, a mennyországban érzed magad. Ezért a pillanatnyi boldogságért képes vagy eladni a lelkedet, egy aprócska szeretetmorzsáért kuncsorogva, mindent elnézni és mindent elfelejteni a másiknak, aki ezelőtt 1 perccel pedig mélységesen megbántott. Az ilyen Se Veled, se Nélküled kapcsolatban, előbb-utóbb kiég az ember... Az egyszer fenn egyszer lenn érzése sohasem ad elég érzelmileg biztonságos hátteret ahhoz, hogy valóban elkötelezze magát melletted a társad.

Ezek a rutinszerű szakítások - békülések olyan pszichológiai kényszeres ismétlődések, amelyeknek gyökere gyermekkori viselkedésmintákban keresendő. Egy feltáró beszélgetés során felszínre kerülhet, miért követik egymást újra és újra  az elhagyás és újrakezdés fázisai.   

Miközben a játszma folyik, repül az idő, bomlik a kapcsolat egysége, amelyben már nincs tisztelet és nincs megbecsülés. Ez a csikicsuki állapot annyira rombolja az önbecsülést, hogy a valódi vágyakról és igényekről már szó sem esik. Egyrészt azért nem, mert félünk attól, hogy a másikat nehogy megbántsuk, ami paradox módon pont az ebből adódó konfliktusok miatt be is következik, másrészt pedig félünk attól, hogy így nem fog szeretni a másik és elhagy (hisz eddig is instabil volt a kapcsolat, és ez csak még tovább gyengítené).

A Se Veled Se nélküled kapcsolat egészségtelen mivoltát az is adja, hogy egyik fél sem elég erős ahhoz, hogy kilépjen a kapcsolatból. Ezért inkább a párkapcsolat illúziójának fenntartásáért benne maradnak gyávaságból félelemből, kényelemből, mert mi van, ha ettől is rosszabb jön, ami most van...? Én azt szoktam mondani, ha ettől rosszabbat el tudsz képzelni, akkor még nem olyan rossz... Mi lehet attól rosszabb, hogy egy érzelmileg instabil párkapcsolati illúzióban él az ember? 

Az ilyen típusú kapcsolat csak látszatra működik, és egyik fél sem boldog. Nemcsak a szex lehet az összetartó erő, hanem bármi, ami ennek a látszatát kelti. Amikor minden jó, rózsaszín köntösbe bújtatva álcázzátok az összetartozás érzését, ami a személyiségetek különbsége miatt sosem volt az igazi, az anyagi függést, és a szexuális biztonságot, ha még van... Kifelé azt mutatva, ez még mindig egy stabil kapcsolat, mindegy hány veszekedés, és megcsalás történt benne...  A történtek miatt se vele, se nélküle nem akarsz maradni... A valóságban csupán egymást használjátok a magány ellen. 

Egy érett felnőtt ember vállalja a tetteit, annak következményeit, gondolatait, érzéseit. Rendelkezik megfelelő önismerettel és önbizalommal ahhoz, hogy egy párkapcsolatban ne az érdek, a félelem és a külsőségek játszanak főszerepet. A párkapcsolati illúzióban élő embernek saját magáról és a társáról is hamisan alkotott képe van. Becsapja önmagát és a másikat is. Kellő önbizalom és önismeret hiányában gyakran az önsajnálat csapdájába esik, és a rendszeresen veszekedést provokáló társától várja azt, amit felelősségteljesen neki kellene megtennie. Szeretettel elengedni a másikat. 

A Se Veled se Nélküled kapcsolatban a kimondatlan szükségletek és vágyak miatt önfeladás történik. A két személyiség legalább annyira különböző, mint az eltérő igények és szükségletek, és ez folyamatos feszültséghez vezet. A veszekedés paradox módon ezt a stresszt hivatott levezetni, miközben újakat generál. Ez a személyiségbeli különbözőség okozza a gyakori és heves vitákat és kibéküléseket, ami akár évekig is elhúzódhat. Én a hasonló a hasonlót vonz elvében hiszek. Szerintem ezért is jelent állandó problémát, ha két olyan ember köti össze az életét, akik teljesen más attitűddel rendelkeznek...

Ebből a kapcsolatból valóban nem könnyű kiszállni. Olyan, mintha magát a hullámvasutat próbálnád működés közben megállítani. Tehát vagy hirtelen kiugrasz belőle, ez ugye nem biztonságos, és nem felelősségteljes gondolkodás... Vagy megvárod míg lelassul, megáll és biztonsággal ki tudsz lépni belőle. A lassulási időt pedig önmagad fejlsztésére, megismerésére, és egy valódi stabil környezet megteremtésére használod.

Csupán döntés kérdése... Vele, vagy Nélküle...?  

Fotó: Dupla Kávé, Se veled, se nélküled album 

A szex a lelki és szellemi harmónia testi szintű megvalósulása a párkapcsolatban. Ezért ennek megvonása az egész kapcsolatot megborítja. A szex megvonást a leggyilkosabb női fegyverként emlegetik. Azonban számos olyan eset van, ahol nem a nő, hanem a férfi alkalmazta ezt a büntetést a párja ellen.

Bevallom őszintén, korábban a házasságomban én is műveltem hasonló csúfságot a volt férjemmel - NE ÉRJ HOZZÁM!, Hagyjál békén, Ne nyúlj hozzám! mindezt olyan nézéssel és hangsúllyal, hogy napokig távol tudtam tartani magamat tőle...  Aztán a következő párkapcsolatomban visszanyalt a fagyi, és engem büntettek hasonló módszerrel. Hát nem volt kellemes... Na akkor lettem csak igazán empatikus! XD

A szex megvonásos büntetés nemcsak magára a szexre terjed ki, hanem mindenre, ami hozzá tartozik, és egyébként fenn is tartja a kapcsolatot, mint a kommunikáció, az intimitás, ölelés, puszi, egymás szeretete, tisztelete, meg-és önbecsülése. Tehát a szex megvonás mindenre, az egész kapcsolat működésére kiterjedő (ön)pusztító hadművelet. Aki élt már át ilyet, az pontosan tudja milyen érzés. Először mintha jól gyomron vágnának, vagy inkább egy övön aluli ütéshez tudnám hasonlítani... aztán pedig olyan mélyzsigeri, gyötrő, kínzó, sóvárgó fájdalom keveredve a csalódással és a önmarcangolással, amit nehéz elfelejteni. Egy életre megjegyzi az ember, ezért aztán mindent elkövet, csak ne ismétlődjön meg újra. 

A szexszel való büntetés is egy játszma. Viszont nem összekeverendő azzal, amikor az eltávolodás miatt nincs kedved szeretkezni a társaddal. Vagy valamilyen valós, komoly okból tényleg haragszol a párodra, veszekedtetek, vagy a sok munka miatt, stressz miatt túl fáradt vagy, és a szex az, ami utolsóként megfordul a fejedben. Ilyenkor, és a büntetés helyett is a legjobb megoldás a kommunikáció. Egyszerűen le kell ülni és meg kell beszélni a dolgokat.

A szexuális étvágytalanságnak számos oka lehet... a társad is érzi, amikor büntetésből nem fekszel le vele, hisz ő ennek az elszenvedője. 

Szexjátszmáról beszélünk akkor is, amikor szándékosan "húzod az agyát" a másiknak. Felcsigázod, aztán mégsem lesz semmi. Felöltözöl szexi fehérneműbe, illegeted-billegeted előtte magad, aztán lefekszel aludni, miközben neked is lenne kedved egy kis hancúrozáshoz. Mindezt azért követed el, mert előzőleg a párod nem tett meg neked valamit, amire esetleg megkérted, vagy később jött haza, mint ahogy megígérte, és ezen te besértődsz. Tehát akkor van szex, ha megérdemli, és mindent úgy csinál, ahogy szerinted az elő van írva.

Amikor a férfi több szexet akar, mint a nő, és már követeli is, hogy a párja lefeküdjön vele akkor is, ha épp nincs hozzá kedve... Ennek következménye szintén a szexsztrájk lesz.

A forgatókönyv úgy zajlik, hogy a férfi folyton szexelni akar, a nő pedig úgy érzi, hogy olyan, mint egy szexbábú, aki csak használva, kihasználva van, és az ő érzései, igényei egyáltalán nem fontosak. Amikor ezt szóvá teszi, akkor elindul a veszekedés lavina, aztán a férfi bünteti olyan dolgokkal a nőt, amire a nő megkéri, és a férfi szándékosan nem teszi meg.

A férfi ugyanis ezeket a kéréseket feladatoknak fogja fel, amelyekért jutalmat vár, tehát csak akkor fogja megtenni, ha ezért cserébe szexet kap. A nő a békesség kedvéért mégis lefekszik vele, persze egyáltalán nem élvezi, de így legalább szent a béke. Másnap a férfi ismét követelőzik, a nő pedig ismét elzárkózik, és a játszma kezdődik elölről. A nő próbálja szex megvonással büntetni a férfit, de az újabb veszekedés elkerülése miatt, inkább újra és újra beadja a derekát. A férfi tudja ezt, és amikor megneszeli a büntetés szagát, szándékosan provokálja a nőt, mivel tisztában van vele, hogy úgyis szex a vége mindennek. 

Másik eset nő kliensemtől aki jelenleg is a szex megvonásos büntetést alkalmazza arra, amikor a férjnek egyre irreálisabb elvárásai vannak az ágyban. Természetes dolog, hogy egy hosszú házasságban a szexuális életet olykor fel kell dobni valamivel, hogy ne legyen unalmas. Mindez kölcsönös beleegyezéssel és megbeszéléssel történik. Ami őt a szex megvonására sarkallta, hogy már nem elég az, hogy ő pl. beöltözik szexi titkárnőnek, vagy "hivatásos"nak adja ki magát, vagy szexuális segédeszközökkel próbálnak egymás kedvében járni, hanem egyre durvább és extrémebb kéréseknek kell eleget tennie.

Kliensem azt mondta: "Van az határ, hogy ezeket az elvárásokat már nem tudja és nem akarja teljesíteni az ember. Akkor is szeretkeztem vele, ha volt hozzá kedvem, ha nem".

Azért, hogy minden visszatérjen a normális mederbe, a feleség szex megvonással él. Így akarja szabályozni a szexuális életüket, mert úgy érzi, már nem a meghitt közös együttlétek fontosak a férje számára, hanem a saját szükségleteinek féktelen kielégítése. Ezért a nő passzív-agresszív tiltakozásba kezdett, ezzel elégtételt véve és szabályozva a szexuális életüket.

Szexuális játszma az is, ha megfelelési kényszerből szeretkezel a pároddal. Amikor nincsenek kimondva az igények, szükségletek, csak van egy túl ideologizált feltételezés a fejedben, és valójában annak az elképzelésnek akarsz megfelelni. Tehát mindent úgy csinálsz, ahogy szerinted a párodnak jó, és magadat pedig teljesen háttérbe szorítod. Ennek az eredménye akár merevedési zavar is lehet, vagy nőknél teljes elzárkózás a szextől, amit a társad szintén büntetésnek él meg. 

A nyílt kommunikáció és a felelősségvállalás helyett, amelyek építik a kapcsolatot, a szex megvonásos játszma destruktív folyamatot okoz, ami kiüresedéshez, eltávolodáshoz vezet. Amíg ezelőtt a szex élvezetet okozott mindkettőtök számára, mára már odáig fajult, hogy már akkor sem szeretkeztek, ha kedvetek lenne hozzá. Mivel a büntetett társ folyton attól fél, hogy el lesz utasítva, és csak akkor van szex, ha ő azt előtte kiérdemli. Ha épp semmit nem csinált, akkor miért is lenne szex?! Tehát már bele sem kezd, inkább feladja, és teljesen megszűnik a kezdeményezőkészsége. A büntető fél pedig szintén szenved, bűntudata is van, hogy ő okozta a mindent elsöprő szexuális élet lassú, de biztos halálát. 

A szex fegyverként való használata manipulációs technika is egyben. Mivel haszonelvűség van, mindkét részről nyereség várható. Az egyik fél nyeresége (általában a férfié) az orgazmus, míg a női nyereség lehet bármi, amire a férfit a szexért cserébe rá tudja venni. Ilyenkor könnyű kihasználni az "ártatlan" férfit, akinek lehetnek akár perverz titkos vágyai is. Ez esetben kiemelten fontos a kommunikáció, hisz először ki kell deríteni, mire vágyik a férfi, hogy aztán a nő ezzel inkorrekt módon vissza tudjon élni, és a szexszel hatalmába tudja keríteni mit sem sejtő áldozatát. Biztos láttatok már olyan filmet, ahol a nő felhasználta csábos bűverőjét, hogy információt szedjen ki a nem éppen neki tetsző férfiból. 

A játszma akkor van megszakítva, ha valamelyik fél nem játszik tovább. Őszinte kommunikációval szinte minden konfliktus és játszma megtörhető. Érdemes megvizsgálni a párkapcsolatban zajló forgatókönyveket, és megfelelő önismerettel és önreflexióval fordulni egymás és a kapcsolat felé. Mit miért teszünk? Mit és hogyan kommunikálunk? A helyzetekhez milyen gondolataink és milyen érzések társulnak? Igényeinket és szükségleteinket felvállaljuk-e a társunk előtt?

Valamint gondoljuk át, valóban ez a legjobb megoldás céljaink eléréséhez, hogy a legintimebb testi érintés megvonásával, a szexszel akarjuk büntetni a párunkat, akit szeretünk?! "Szeretkezz, ne háborúzz!" 

Kép: Parókia portál 

Tényleg úgy kell elfogadni akit szeretünk, ahogy van? Az egymáshoz való alkalmazkodás vajon mennyiben megváltoztatás? És milyen mértékben kell engedni a másiknak az összecsiszolódás érdekében? Melyek azok a területek, ahol még elfogadom olyannak, amilyen, és ahol már nem...? 

A gólya és a béka szerethetik egymást, de hol raknak közösen fészket?

Erről egy aranyos kis vers jutott eszembe csak úgy kitérőként:

Papp Róbert: Béka a jelmezbálban

Jelmezbálba ment a béka,
Gólya úrnak öltözött,
Úgy illegett, úgy billegett
A sok gólyahölgy között.

Keringőzött, csacsacsázott,
Gólyalábon táncikált,
Minden élő gólyalányt a
Táncparkettre ráncigált.

Kicsúszott a gólyalába,
Földre huppant feneke,
Éktelen nagy fájdalmában
Annyit mondott: brekeke!

Gólya Gerzsonunk a bálból
Teli hassal távozott,
Szegény béka először és
Utoljára bálozott.

Tudjuk, hogy mindig minden változik. Mi is. Alkalmazkodunk az új helyzethez, a környezethez, az időjáráshoz, a munkahelyhez, és a párunkhoz is. Ez utóbbi azonban jelentősen nagyobb feszültséget vált ki bennünk. Az állandóság (még ha rossz is) biztonságot ad nekünk, míg a változás felerősíti a félelmeinket, hogy azt a biztosat , ami már megvan, elveszíthetjük... Még ha jó is váltja fel, az akkor is bizonytalan. 

Ha meghalljuk ezt a kijelentést, hogy Ha valakit szeretünk, nem akarjuk megváltoztatni, rögtön egy ellenérzés fogalmazódik meg bennünk. Elkezdünk félni és kételkedni magunkban, vajon mit vár el tőlünk a másik, elég jók vagyunk-e így neki, ha nem, akkor miért van velünk? Amikor úgy érezzük, hogy a társunk meg akar változtatni, valójában attól félünk, hogy elveszítjük önmagunkat, és az életünk fölötti kontrollt, hogy mi irányítsuk az érzéseinket, döntéseinket és gondolkodásunkat. Valójában elsülhet jól is a dolog... szólhat a változás egymás építéséről, közös együttműködésről, és a kapcsolat erősítéséről is. 

Ha az alapszemélyiségünk merőben eltér a párunkétól, és ő folyamatosan azon munkálkodik, hogy olyanná változtasson, amilyen ha akarnál se tudnál lenni, azaz az övével a legnagyobb mértékben azonos, az valóban a  negatív értelemben vett elvárást erősíti. És persze, hogy úgy érezzük, mintha minden alkalommal meg akarnák a személyiségünket erőszakolni. Azonban ha úgy kérnek a változtatásra, hogy abban az alapszemélyiségünk nem sérül, bátran vállalhatunk kisebb kompromisszumokat.

Ha pedig mégis elértük a célunkat, megváltoztattuk a párunkat, annak is megvan a hátulütője... Egyrészt nem lesz tartós az eredmény (max. 3-6 hónap). Másrészt miközben örülünk, hogy a párunk olyan lett, amilyennek akartuk, feladta önmagát....rájövünk, hogy valamiért nekünk mégsem jó... Akkor azon kezdünk el panaszkodni a társunknak, hogy már nem az az ember, mint aki régen volt, mint akibe beleszerettünk, és újabb változtatási hadjáratba kezdünk, hogy visszaszerezzük azt az embert, akiért régen odavoltunk... Eközben a párunk, aki az önfeladás miatt elvesztette férfiasságát/nőiességét elmegy szeretőt keresni, oda, ahol úgy gondolja, elfogadják olyannak, amilyen, és nem akarják megváltoztatni. Ahol megélheti önmagát, és visszakaphatja elveszett önbecsülését, ahol nem kell feladnia önmagát. Annak, hogy újra királyfivá akarjuk változtatni az általunk elvarázsolt békát, a kapcsolatra nézve is igen súlyos következményei lehetnek.

A gólya és a béka szerethetik egymást, na de hol raknak közösen fészket?

Az én volt házasságomat sem kerülték el az efféle játszmák. Hol én akartam a volt férjemből embert faragni, hol ő belőlem királynőt. Egy saját példa, amelyben az alapszemélyiségünk merőben eltért egymástól és majd minden este konfliktust okozott:

A volt férjem éjjeli bagoly volt, szerette sokáig nézni a tv-t, reggel pedig ha módjában állt, szeretett későn kelni. Ellenben én hajnali pacsirta lévén, szerettem (volna) jóval korábban elaludni, és reggel pedig korán kelni. Míg én délelőtt és nap közben vagyok aktívabb, addig a volt férjem délután és este. Ebből az eltérő bioritmusunkból igen sok feszültség keletkezett. Kezdetben, amíg a rózsaszín köd ott lebegett mindkettőnk szeme előtt, nem is volt ezzel semmi gond, csak akkor, amikor a kapcsolat második fázisába értünk és kezdtük jobban megismerni egymást. Szóval emiatt az alaptermészetem miatt, hogy én korán fekvő korán kelő vagyok, sok bántást kaptam, és a volt férjem már szinte minden nap azon "dolgozott", hogy ezt megváltoztassa bennem. Természetesen nem sikerült, és ez napi konfliktusforrássá fokozódott. Olykor próbáltam alkalmazkodni hozzá, és többször sokáig fent maradni, csak hogy ne vitatkozzunk ezen... így ezzel az önfeladással fizettem árat a békéért. Nyilván ez csak egy szelet abból, ami még akár nála, akár nálam önfeladással járt.

Egyéb dolgokban, ahol sem neki, sem nekem nem kellett feladni a személyiségünket, egész jól működtünk együtt, pl. házimunka, családi összejövetelek, szexualitás. Sohasem volt gond, ha épp úgy alakult, hogy neki kellett bevásárolni vagy főzni, ugyanígy én is szívesen besegítettem neki a férfiasabb munkákban - itt fogd meg ott fogd meg. Sokat tanultunk egymástól. Ezek a közös tevékenységek, ahol tudtunk megbeszélés nélkül is együttműködni, vagy kompromisszumot kötni, erősítették a kapcsolatunkat. Míg ahol teljesen eltérően gondolkodtunk, pl. pénzügy, gyermeknevelés, tanulás, személyiségfejlődés, munka, azok jelentősen gyengítettek minket, mivel az ő alapszemélyiségéhez is más-más elvek és értékrendszerek tartoztak, és az enyémhez is. Én folyton őt akartam ezekben megváltoztatni, ő pedig engem, hogy végre szót tudjunk érteni. Ezekben a kérdésekben soha nem tudtunk kompromisszumot kötni, állandó vita tárgya volt.

Az én alapszemélyiségem melankolikus, analizáló. Szeretek mindent ízekre szedni, már csak szórakozásból is, ez engem feldob és kikapcsol. Állandóan hajt a tudásvágy, szinte mindig tanulok valamit. Szeretek időt szánni a tevékenységeimre, ez mások számára igencsak bosszantó, mert tétovának, lassúnak és bizonytalannak tűnhetek. A volt férjem kolerikus típus, homlokegyenest más, mint én, domináns személyiség. Nehezen viseli a hibákat, főleg, ha más hibázik. Elkötelezett,  jószívű, segítőkész és becsületes, keményen dolgozik. Rendkívül kreatív, ügyes kezű, mindenhez értő univerzális férfi, aki nem bírja a tétova, lassú, és bizonytalan embereket. 

Gary Chapman szerint, ahhoz, hogy egy párkapcsolat jól működjön, mind fizikailag, mind érzelmi és értelmi intelligencia szintjén, spirituálisan és társas vonatkozásban is asszimilálódnia kell a két embernek. Magyarul ez azt jelenti, hogy mindamellett, hogy a kémia jól működik, egymás felé az érzéseket is a másik számára megfelelő módon tudják kifejezni. Tudnak kommunikálni az igényekről, szükségletekről, közös az érdeklődés és az értékrend. Továbbá a hétköznapi teendőkben, feladatmegosztásban is meg tudnak egyezni a párok. 

Ami fontos, hogy az elveink, tulajdonságaink és az alapszemélyiségünk illeszkedjen egymáshoz, ezek stimmeljenek. A kisebb dolgokban, szokásokban, hétköznapi rutinokban, ha van is eltérés, az még megfelelő kommunikációval átalakítható. Tehát ez esetben nem baj, ha meg akarjuk változtatni a párunkat, vagy ő minket, attól még szeretjük egymást, hisz ez a közös együttműködést szolgálja. Így nem a változástól való félelem növekszik, hanem a valós biztonság.

Mindezeket összegezve, nem feltétlenül rossz az, ha meg akarnak minket változtatni, mert ez, ha nem jár önmagunk megtagadásával, a személyiségünk fejlődését szolgálja. Továbbá szerintem azért akarjuk a másikat alaptulajdonságaiban megváltoztatni, mert valójában nem tudjuk olyannak szeretni, amilyen, hisz lényegében eltér mindenben. Ezért akarjuk olyanná formálni, mint mi magunk (az értékrendünk, tulajdonságaink...), mert akkor tudnánk igazán elfogadni, de az már nem önmaga lenne... Gondoljuk át, mi a fontosabb? Biztos, hogy jó ez nekünk? És a társunknak?