Az ellaposodás, elhidegülés, a megszokás a párkapcsolatok halála. De valóban érdemes együtt maradni hosszú éveken egy egyhangú kapcsolatban, csak azért mert félünk az egyedülléttől? Cikkemet egy férfi kliensem ihlette, rajta keresztül mutatom be, milyen erős a megszokás és a mókuskerék csapdájában élni. 

40+ -os házaspár. A férfi, aki vérmes, a nő meg egy "vegetáriánus" fadarab... Ebből indultak a problémák immáron 20 éve ...De mint kiderült, ez csak a jéghegy csúcsa volt, ami elsüllyesztette a Titanicot, azaz a kapcsolatukat.

A férfi kliensem, akit nevezzünk Gézának, már többször próbált kilépni a kapcsolatból, megcsalások árán is, de a megszokás, a ragaszkodás mindig visszatartotta a végleges szakítástól. Visszahúzták az évek, a biztonságosnak vélt kapcsolat, a gyerekek, a felelősség a család iránt, és az otthoni komfortos már megszokott kényelem. Mivel Gézának több szeretői kapcsolata is volt az évek során, látszik, hogy nemcsak az asszony passzivitása volt a probléma, hanem ez sokkal mélyebben gyökerezik (szülői kapcsolódási minta). Kezdetben próbálta ezt a feleségével megbeszélni, akit hívjunk Nórának, de süket fülekre talált.

Teltek múltak az évek ebben a se veled se nélküled állapotban, Géza többször lebukott, de sem Nóra, sem pedig Géza nem tudtak kilépni a kapcsolatból. A megszokás, a gyávaság, a kényelem, a félelem az egyedülléttől, és az álbiztonság érzése mindkettejüknél erősebb volt, mint az ismeretlen újrakezdés. Összekötötték őket a napi rutinok, a bevásárlás, a gyerekek iskolába hordása, a hétvégi feladatfelosztás... Nincs a kapcsolatban romantika, intimitás, csak ezek állandó hiánya. Már ezt is megszokták. Megszokták egymás viselkedését, rigolyáit, illatát, cselekvéseit, főztjét, személyiségét, ismerik egymás reakcióját és minden rezdülését a másiknak... Géza szombatonként rendszerint a piacra ment, míg Nóra otthon takarított, a vasárnapok pedig általában a szülőknél teltek. Mivel igazából semmi nem tartja őket össze, mérhetetlen üresség, fásultság unalom, és fáradtság jellemzi őket. Se Gézának, se Nórának nincs kedve hazamenni már, hiába a közös otthon. Sokszor elbeszélnek egymás mellett, nem értik meg egymást...

A kapcsolatban sem az igények, sem a szükségletek nincsenek kielégítve egyik részről sem, és ezt egyik fél sem óhajtja. Normális kommunikáció helyett indulatos megnyilvánulások, odaszúrások, ismertebb nevén cseszegetések és veszekedések vannak. Amikor épp fegyverszünet van, akkor is inkább csak elviselik egymás társaságát, olyankor úgy érzik, "minden jó", azaz jól van ez így. A kapcsolatból hiányzik az intimitás, ölelés, puszik, kedvességek, szex,  jobbára csak egymás kerülgetése megy. Szeretet, tisztelet, egymás megbecsülése teljesen eltűntek a kapcsolatból. A köszönöm, a kérlek, a ne haragudj, bocsáss meg, szeretlek varázsszavakat felváltotta a hidegség, a közömbösség, a büntetés, és a sértegetés. 

A Nóra kommunikációja az elvárásokra korlátozódott a múltbeli sérelmek felhánytorgatása közepette, és lekezelő magatartással többnyire megmondja Gézának mit nem csinál jól, és mit nem tett meg a múltban. A feleség képtelen megbocsátani a férjének a kiderült megcsalásokat, és nem tud rajtuk túllépni. Ezt minden alkalommal a Géza fejéhez is vágja. A férj ebbe már beleunt, és nem akarja a Nóra örökös elégedetlenségét hallgatni, viszont változtatni képtelen, inkább beletörődik, és elhiteti magával, hogy úgysem lesz jobb, hisz a szeretőkkel sem működött (volna). Ez legalább biztos, mert itt van. Ugyan semerre sem tartanak, mindketten vegetálnak a kapcsolatban. Együtt vannak, mert úgy gondolják, még ez is jobb, mint egyedül.

A jelentős mértékben eltérő szexuális habitus csak még jobban fokozza a közöttük lévő feszültséget. Míg a férjnek  legalább heti szinten, vagy hetente többször, a feleségnek leginkább soha, csak olyan 2 havonta "gyorsan legyünk túl rajta" módjára van igénye hosszú évek óta a szexre. Géza ezt már egyre nehezebben tűri, szeretőt tartani már nem akar, és egyre jobban foglalkoztatja a dolog, hogy mégiscsak jobb lenne egyedül, mint az, ami most van. Higgadt párbeszédre ritkán kerül sor, amikor mégis, ilyenkor beismerik egymásnak, hogy már csak megszokásból vannak együtt, és félnek az egyedülléttől. Még mindig biztosabb számukra a megszokott rossz, mint a bizonytalan más, esetleg jobb párkapcsolati lehetőséggel.

Az idő előrehaladtával a két ember közötti különbségek bosszantóvá, idegesítővé válnak. Ami addig fel sem tűnt, most már rettentően zavaró, olyannyira, hogy már egymás látványa is dühöt vált ki a másikból. Egy darabig ezeket az indulatokat lenyelik a társak, majd a problémamegbeszélés helyett, jön a Mi bajod van?! Semmi! És ez a semmi csak további indulatokat, haragot, gyűlöletet gerjeszt a társ iránt. Ezek az eltérő apróságok jelentős súrlódási felületet képeznek a konfliktushoz. 

Sem közös programok, sem közös célok nincsenek, mindketten boldogtalanok. Nóra a bizalomvesztés miatt már képtelen újraépíteni a kapcsolatot, de mégis erősebb benne az egyedülléttől való félelem, mint a vágy arra, hogy esetleg boldog lehet valaki mással. Nóra úgy érzi már nem fog kelleni senkinek, de tenni nem akar azért, hogy boldog lehessen, inkább elfogadja ezt a helyzetet.

Gézának több szeretője is volt az évek alatt, de egyiket sem tudta olyan stabil, biztos alapokra helyezni, hogy ki merjen lépni a kapcsolatból. Általában ezek a kapcsolatok is megszokásba torkolltak, majd a Géza hazugságai miatt (hogy elhagyja Nórát) és a cselekvés hiánya miatt (mégsem lépett ki) vége szakadtak. 

Mi lehet a megoldás?

Érdemes átgondolni, mit jelent Neked a másik, és Te mit jelentesz neki...? Viszonozza-e az érzelmeidet, vagy csak vagytok egymás mellett, mint két lakótárs...? Átérzed-e az ő problémáit, vagy igazából nem is érdekel...? Fontos-e a véleménye, hogy vele beszéld meg a dolgokat? Építő hatással vagytok-e egymásra, tudtok-e egymás mellett fejlődni?

Természetes, hogy az évek múlásával ritkulnak a tartalmas beszélgetések, és nincs igazán közös téma. Mivel a kommunikációra való igény megvan, ennek a minősége változik, és vita formájában nyilvánul meg. Előkerülnek olyan irreális elvárások, amelyeknek nem biztos, hogy a másik meg tud felelni, és ez újabb vita alap. 

Az eltérő igények, szükségletek, illetve ezek a társ felé való kommunikációja szintén jelentős konfliktusforrás. 

A megszokás, elhidegülés legjobb ellenszere a nyílt, őszinte kommunikáció. Mondd el, mit szeretnél, mire vágysz, milyen terveid, gondolataid, érzéseid vannak... A társad nem gondolatolvasó, honnan tudja, hogy vágyakozol valamire, ha nem beszélsz neki róla? 

Amikor már ilyen szintű az elhidegülés, eltávolodás, mint Nóra és Géza esetében, azaz többszörös megcsalás van egy kapcsolatban, nincs közös érdeklődés, nincs kölcsönösség, őszinteség, akkor valóban a megoldás a különválás lehet. Sajnos nem minden párkapcsolat menthető. Van úgy, hogy jobb elengedni a társat, és nem gátolni sem magadat, sem őt a boldogságban, csupán az egyedülléttől való félelem miatt.

Ha valóban úgy döntesz, hogy ki akarsz lépni a kapcsolatból, akkor érdemes azt minél hamarabb megtenni, és egy őszinte beszélgetéssel lezárni. Tehát szedd össze a bátorságot, és lépj tovább. Ne ragadj bele egy olyan kapcsolatba, amelyben egyikőtök sem fejlődik, hanem csak bántjátok egymást. 

Ahhoz, hogy a jövőben olyan társat vonzzunk be aki valóban a számunkra megfelelő, először is ismerni kell önmagunkat. Ebben kérd szakember segítségét, aki segít helyreállítani az önbecsülésedet, fejleszteni a személyiségedet, és megfelelő önismeretet adni Neked egy jobb, boldog, kielégítő párkapcsolat eléréséhez. 

Manapság egyre gyakrabban hallom, hogy az emberek a narcizmussal címkézik fel egymást. Előszeretettel használják, mint jelzőt a kapcsolatokban. A nárcisztikus személyről a legtöbben azt gondolják, hű de magabiztos, mekkora önbizalma és önbecsülése van. Ezért van AKKORA arca. Tulajdonképpen arról van szó, a nárcisztikus személy a saját védelme érdekében már gyermekkorában kifejlesztett magának egy hatalmas én-t, aki szinte tökéletes. Emellett a hatalmas én mellett valójában ott van az alacsony önbizalma és önbecsülése, a kicsi én.

Amikor a nárcisztikus személyt kudarc, vagy stressz éri, illetve nem kapja meg a számára kielégítő figyelmet, tiszteletet, csodálatot,  akkor a kicsi én erre dühvel reagál, mivel rögtön értéktelennek érzi magát (nem vagyok elég jó), és képes azonnal depresszióba is esni emiatt, és napokig nem szólni a társához.

Kriszi és Zoli nárcisztikus párkapcsolata:

Ez igaz egy hétköznapi jelentere is, amikor pl. Kriszti ideges, és dühöng, mert Zoli nem vele foglalkozik, hanem más dolga van, vagy leül(ne) egy kicsit olvasni. Kriszti teljesen kiakad, mert épp nem ő van a figyelem középpontjában, Zoli épp nem dicséri (szerinte őt Zoli sosem dicséri). Kriszti képtelen magát elfoglalni egy rövid időre is. Állandó odafigyelést igényel, hogy ne unatkozzon. Ha a társa nem figyel rá eléggé, vagy más elfoglaltsága van (akár a munkája), Kriszti dühkitörésekkel, és érzelmi zsarolással, majd hidegséggel reagál. Zoli ezt büntetésnek éli meg. Kriszti duzzog, meg van sértődve, teljesen elhidegül, elérhetetlenné válik. Érzelmileg elszigetelődik Zolitól, amíg a hatalmas énnel Kriszti újra fel nem építi magát. Ezután úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna...Zolit ez teljesen kikészíti.

Kriszti csak akkor érzi jól magát, ha az van, amit ő szeretne. A Zoli érzései és szükségletei teljesen hidegen hagyják...

A Krisztiben lévő harag, a gyermekkori düh projekciója a társára, akit egyrészt a szélsőséges viselkedésével a sírba kerget, másrészt a projekció kapcsán a földig aláz. Mindent, az egész élete összes sérelmét a társára borítja, nem kímélve Zolit a vulgáris megnyilvánulásoktól, aki ettől teljesen megsemmisülve érzi magát.

Mivel a hatalmas én és a kicsi én folyamatosan harcolnak egymással, a nárcisztikus személy élete egy igazi hullámvasút, emiatt igen nehéz vele egy valódi párkapcsolat. Egyrészt nincs mögötte megfelelő önbecsülés és önbizalom, másrészt valójában senki sem felel meg a számára. A nárcisztikus fél mentes a finomkodástól, és attól, hogy képes legyen a másik ember igényeit, szükségleteit, vagy érzéseit figyelembe venni. Ha mégis empátiát produkál, azt kizárólag a saját hasznára teszi, hogy a hatalmas én látszatát tovább fenn tudja tartani. A nárcisztikus személy társa így folyamatosan ki van szolgáltatva a párja hangulatingadozásainak...  Ismeritek a nyuszikás viccet: "Ha van rajta sapka azért, ha nincs akkor azért..." Bármit tesz a másik, sosem lesz elég jó a nárcisztikusnak. Ez az örök elégedetlenség nyilvánvalóan belőle ered.  

A nárcisztikus kapcsolatok jellemzője, hogy míg az egyik fél teljesen odateszi magát, a másik felhasználja azt, amit az egyik beletett. Zoli mindent megtesz azért, hogy Krisztinek megfeleljen, szereti, dicséri, elismeri a munkájában, nőnek tudja érezni magát Kriszti, Zoli biztonságot tud neki nyújtani... De Krisztinek ez nem elég. Ő mindig mindenből többet akar! Örök elégedetlen. Kriszti az állandó elégedetlenségét a Zoli szapulásában fejezi ki. Emellett a Zoli igényei teljesen eltörpülnek, mert a nő folyamatosan feltételeket szab, amit a férfi már lassan képtelen teljesíteni.

A nárcisztikus fél gyermekkori igényeinek kielégítetlensége miatt folyamatosan csak elvár, és minimálisat ad. A másik ezért állandó nyomás alá kerül és elfárad benne. S mert a partner nem tudja teljesíteni a nárcisztikus fél elvárásait, és kielégíteni végtelennek tűnő szükségleteit, emiatt az állandó hiány miatt a nárcisztikus személy érzelmileg elérhetetlenné válik a társa számára, és megindul a kiüresedés, elmagányosodás, elszigetelődés. Mivel nincs benne kölcsönösség, ez igen-igen fárasztó. 

Hogy egy kicsit megértsük a nárcisztikusokat...

Egy csecsemő számára alapvető szükséglet, hogy az édesanyja vagy más vonatkozó személy, megfelelő módon kapcsolódjon hozzá érzelmileg. Ha a csecsemő nem kap pozitív megerősítéseket, nem mosolyognak rá, nem ölelgetik, és egyéb szükségletei sincsenek kielégítve, akkor a kisgyermekben a magány, a szégyen és a nem vagyok elég jó érzése, az értéktelenség fog kialakulni. Önbecsülése alacsony lesz, nehezen tűri a kritikát, az elutasítást és a bírálatot. Emiatt fokozottan vágyik az elismerésre, a dicséretre, amit gyermekkorában nem kapott meg. Ezeket a gyermekkori, szívbe markoló érzéseket fogja tovább vinni felnőttkori emberi kapcsolataiba és a párkapcsolatába. Korán kifejleszt magának egy olyan énvédő stratégiát, a hatalmas én-t, amivel ezeket a fájdalmas érzéseit a lehető legjobb módon elrejtheti. Tehát túlzott önbizalmat áraszt, amit csak énközpontúsággal tud elérni. 

Szintén a narcizmus kialakulásához vezethet, ha a gyermek szinte sosem tud a szülők elvárásának megfelelni, és úgy érzi, a puszta jelenléte már nem elegendő ahhoz, hogy a szülőknek örömet tudjon szerezni. Ezért folyton túl teljesít, hogy a szülő büszke legyen rá. Tehát rájön, hogyha ő mindig tökéletes és maximálisan teljesít, akkor fogják őt szeretni, elégedettek lesznek vele. Párkapcsolatába ezzel a csomaggal érkezik, aki folyamatosan elvár, és a tökéletességre törekszik. S mivel tőle is tökéletességet vártak el, ő is a maximalizmust várja el a társától. 

A bizonytalan önbecsülés kialakulásának további oka lehet, ha a gyermeket folyamatosan dicsérik, ajnározzák. Olyan hétköznapi teljesítményekért is jutalmat kap, ami kis erőfeszítésekkel jár, így torzulva alakul ki benne a siker-kudarc megítéléséhez szükséges mérce. Mivel valahol érzi a gyermek, hogy ez nem jogos, emiatt értéktelennek érzi magát, hogy olyan dolog miatt kapott dicséretet, amit nem érdemel meg. Mivel nem tudja megítélni, hogy az valójában reális-e vagy sem, így önmagát akár túl is értékelheti, és ez tovább csökkenti az egyébként is alacsony önbecsülését. 

Mi van, ha a párunk nárcisztikus?

A nárcisztikus személyek nem igazán vannak tisztában azzal, hogy mit művelnek, és mi folyik valójában a kapcsolatban, így ritkán fordulnak szakemberhez is. A nárcisztikus fél (Kriszti) úgy érzi, hogy ő az áldozat, mivel a társától nem kap elég szeretetet, odafigyelést.... és ezt ügyesen el is tudja játszani. Érzelmi zsarolással manipulálja a társát, hogy az érezze magát totál hülyének, és elhiggye, tényleg ő a hibás, és ő az oka a társa boldogtalanságának. Valójában a társ (Zoli) az áldozat, akit a nárcisztikus fél teljesen kiszipolyoz és önfeladásra kényszerít, továbbá a hullámzó hangulatával és az érzelmi távolságtartással folyamatosan bántalmaz. Mire idáig az áldozat (Zoli) eljut, hogy valami nem stimmel a kapcsolatban és saját magával, akár hosszú évek is eltelhetnek.

A nárcisztikus kapcsolatban gyakran fordul elő, pont az elégedetlenség miatt, megcsalás is. Míg az áldozat nagyon sokáig szenved emiatt, addig a nárcisztikus fél már régen túl lépett rajta, és új áldozatát keresi. 

Amit az áldozat tehet, amikor már eljutott arra a szintre, hogy nem bírja tovább...

Maradandó érzelmi és egészségügyi károkat okozhat egy nárcisztikus kapcsolatban való bentragadás. Amit az áldozat tehet, hogy lépjen ki a bántalmazó kapcsolatból. Mielőbb keressen fel egy szakembert, aki segít újra felépíteni az önbizalmát, és a bántalmazás okozta sérülések miatt megtépázott önbecsülését. A kapcsolatból való kilépéssel, szakember támogatásával, önismereti feladatokkal, terápiával, esélyt kap egy normális, kielégítő és egészséges párkapcsolat kialakításához. A nárcisztikus fél részéről önzőség fenntartani a kapcsolatot, pusztán a saját igényinek kielégítésére. Így a másiktól is elveszi az esélyt, hogy boldog legyen, és önmagától is, hogy esetleg egy olyan társra találjon, aki jobban megfelel az igényeinek.   

Fontos leszögezni, hogy a nárcisztikus emberek nem rosszak! A gyermekkori sérüléseik miatt fokozottan érzékenyebbek a kritikára, és elismerésvágyuk határtalan. A belfasti Queen's Egyetem kutatásai bebizonyították, hogy a nárcisztikus emberek sokszor kapnak jobb jegyeket, sikeresek a munkában, hamarabb szereznek előléptetést. Ez annak köszönhető, hogy mentálisan erősebbek. A kutatást vezető pszichológus Dr. Kostas Papageorgiou szerint az erő abban rejlik, hogy alacsony önbizalmuk ellenére mégis elhiszik magukról, hogy jobbak másoknál, és megérdemlik a sikert, az előléptetést. Ez a magabiztosság vezet odáig, hogy tényleg el is érik a céljukat.

A nárcisztikusok ugyanakkor szórakoztató személyek, és igen szeretetreméltók. Mivel gyakran nem ismerik fel és el saját tökéletlenségüket, ritkán fordulnak szakemberhez, pedig ők is szenvednek a párkapcsolati kudarcuk és szélsőséges viselkedésük miatt. 

Mindnyájan rendelkezünk gyermekkori sérülésekkel és nárcisztikus jegyekkel. Van, akiben több van, van, akiben kevesebb. Ha úgy érzed nárcisztikus kapcsolatban élsz, keress fel egy pszichológust, aki segít megérteni, mi történik a kapcsolatodban, és rávezet arra, milyen egy egészséges párkapcsolat.

Fotó: Austin Powers 2.

Felhasznált irodalom:

Stefanie Stahl (2019) Igen is, meg nem is. Park Könyvkiadó Bp.

Eric Berne (1984, 2013) Emberi játszmák. Háttér kiadó Bp.

Biztosan ismeritek ti is azokat a kliséket, hogy: "minden nő kurva", vagy "kurvából lesz a jó feleség".  Valamelyest mindkét esetben igazunk van. Van az a szituáció, amikor igenis kurvának kell lenni...el kell játszani otthon az ágyban a kurvát, a szeretőt...ki ezért, ki azért...Én most az utóbbi kijelentést vizsgálom jobban egy kicsit, miszerint kurvából lesz a jó feleség...

Már gyerekkoromban is hallottam ezt a kijelentést...Fogalmam sem volt róla, mire értik. Mindaddig, amíg bele nem láttam az életükbe, és meg nem ismerkedtem néhányukkal, akik sokat meséltek az életükről.

Nem maguk választotta pálya az erotikus munka. Nem kirobbanó örömmel szaladnak pénzért cserébe ismeretlen férfiak karjaiba, és nem érzelemmentesen élik le a mindennapjaikat. Kényszer hatására történő cselekvés ez. Olyan szükségszerűség, amely felülírja a legbelső princípiumokat is a létfenntartásért. Az elveik feladásáért cserébe pénzt kapnak, de mindent elveszítenek, ami addig fontos volt nekik. Szeretetet, családot, barátokat, tiszteletet, becsületet, erkölcsöt, otthont... Vannak, akiket az agresszív család elől menekülve, fiatalon találtam kurva sorsban, vagy már érett nőként, egy vagy több gyerekkel egyedül maradva. Az élet kiszámíthatatlansága, és más lehetőséget nem hagyva nekik, hozta őket abba a helyzetbe, hogy erre a döntésre jutottak, az erotikus munkát választják megélhetési forrásnak. Olyan mókuskerék ez, amiből kitörésre nincs lehetőség. Próbálkoznak ugyan több-kevesebb sikerrel, hosszabb-rövidebb időre sikerül is. Tartósan nem megy. A pénz miatt mindig visszatérnek a kurvasághoz, eladva testüket-lelküket, csak azért, hogy legalább abban a félórában pénzért, de addig is "szeressék" őket. Igazából nem őket és a szolgáltatást vásárolják meg, hanem ők veszik meg azt a szeretetet és figyelmet, amiért a testükkel fizetnek. Lelki kínok között vívódnak, hogy ha akarják, ha nem, idegen férfiak fogdossák úgy, hogy a kéjsóvár tekintet és csorgós nyál már messziről bűzlik. A nehezen megkeresett pénz általában nem a vágyaik közelében landol, hanem elmegy a számlákra, gyerekre, hiteltartozásra, család segítésére, kajára...Szinte egyiküknek sincs több pénze, mint ahonnan elindult, hiába jött egyik strici a másik után. Nem az ígéret földje ez. A legtöbben tisztességes családanyák. Az utcán sétálva meg sem mondanád róluk, vajon a másik életükben mit csinálnak. 

Lehet kurvából jó feleség...A pénzért látszólag feladják ugyan az elveiket, de belül, legmélyen, megtanultak embernek maradni. Mert ezek a nők már nem arra vágynak, hogy megnézzék őket az utcán és utánuk füttyentsenek,...és nem is a csillagokat akarják az égről. Egyszerűen arra vágynak, hogy Nők legyenek, hisz a sok fizetőképes kuncsaft mellett a nőiesség megélése még csak szóba sem jöhet. Mindennél jobban vágynak az őszinte szeretetre, a figyelemre, a tiszta, anyagiaktól mentes és szerelmi játszmák nélküli kapcsolatra. Azok a férfiak, többnyire házas emberek, férjek, akik hozzájuk járnak, éppoly szeretet-és figyelemhiányban szenvednek, mint ők. Abban a félórában, azért a bizonyos összegért cserébe akarják harácsolva megkapni mindazt, ami egész életükben hiányzott, és a kapcsolataikban nem kaptak meg...az ölelést, az összebújást, a figyelmet, az elismerő szavakat, az együtt töltött időt...Tőlük megkapják... és nem számít, hogy Pénzért.

Az erotikus munkát végző nők normális élet utáni vágya akkor fog beteljesülni, ha ők is képesek lesznek magukat elengedni annyira, hogy felül tudjanak kerekedni saját félelmeiken. Elhiggyék azt, hogy mint Nők, pénz nélkül is kellenek valakinek, úgy is értékesek és érnek valamit.  Egyetlen jövőképük az a remény, hogy várnak egy jól fizető vendégre, akinek megtetszenek annyira, hogy majd ő kiveszi őket ebből a munkából, és a kurvából végre egy jó feleség lehet.  

Ha úgy érzed, szívesen beszélnél a témáról, vagy nem tudod, hogyan tovább, kattints ide

Jómagam is nagy menekülő voltam. Saját reakcióimon keresztül megmutatom Nektek, milyen menekülési módokat alkalmazunk. A rám jellemzőket E/1 személyben írtam.

Hogy ez jó volt így nekem…? Nem. És Igen. Hogy miért csináltam…?

Féltem.

Amikor „túl” közel igyekezett kerülni hozzám valaki, rögtön visszavettem, és elkezdtem távolságot tartani. De nemcsak ez az egy fegyverem volt az emberek ellen. Különböző stratégiákat vetettem be, hogy ne engedjek magamhoz túl közel senkit… 

Alap emberi reakció, ha félünk, akkor védekezünk. Azaz vagy támadunk, vagy menekülünk, vagy halottnak tettetjük magunkat. Ez az egzisztenciális félelem 0-2 éves kor közötti fejlődési szakaszban alakul ki azoknál a gyermekeknél, akiknél a biztonságos kötődés nincs meg a szülők iránt. Tehát a gondoskodás, odafigyelés, intimitás, közelség elmarad vagy csak minimális mértékben van jelen. A kötődésbe vetett biztonság helyett a félelem (bizalmatlanság, gyanakvás) fejlődik ki bennük, és az jelenti a biztonságot.

A leggyakoribb védekezési stratégia a menekülés. Vannak olyan típusok, akik számára az a legbiztonságosabb, ha egyáltalán nem is alakítanak ki szorosabb kapcsolatot, megmaradnak a felszínes barátságban, esetleg flörtben, vagy egyéjszakás kalandokban. Extrém esetben a távkapcsolat lesz a legmegfelelőbb számukra. Radikális menekülési forma az is, ha valaki egyik pillanatról a másikra szakít a partnerével, minden előzmény nélkül.

Ha magamból indulok ki, az évek alatt, na nem az összes, de számos menekülési stratégiát eljátszottam annak ellenére, hogy nem volt sok kapcsolatom. A menekülést nemcsak a párkapcsolatban alkalmaztam, hanem a hétköznapi (baráti) emberi kapcsolataimban is. Sőt, jellemzően azokban. Ma már nem csinálom, vagy ha rajta kapom magam, hogy épp venném a nyúlcipőt, már meg tudom akadályozni, hogy ne tegyem.

Még nem történt semmi, de máris menekülök stratégia:

Az egyik ilyen stratégiám volt, hogyha megéreztem, hogy valaki, BÁRKI csak meg akar ismerni közelebbről, vagy egy közös program erejéig szeretne velem találkozni, még azelőtt megszólalt bennem a vészcsengő, mielőtt igent vagy nemet mondtam az illetőnek. Tehát még nem történt semmi, de én máris menekülök, Nehogy...! Így nem kellett attól tartanom, hogy valaki esetleg átlépi az általam kijelölt határvonalat. 

Kerültem a közelséget stratégia:

Nos ezt annak idején a házasságon belül is tök jól el tudtam játszani… A volt férjem gyakran úgy hívott "Jégkirálynő". Megközelíthetetlen voltam. Valójában nemcsak az intimitás kerülésére gondolok, bár az is egy menekülési stratégia. Paradox módon számomra az intimitás volt a menekülés, nem pedig annak kerülése. Mert miközben féltem a közelségtől, legalább annyira (ha nem jobban) vágytam is rá, így bizonyos, számomra még biztonságos közelséget azért tartottam. A távolságtartásra egész más, és "jó" stratégiákat alkalmaztam, mint pl.: munkába menekülés, tanulásba menekülés, tevékenységekbe menekülés (mindig csináltam valamit), van, aki a hobbijába menekül.

De, jól ismeritek azt is, amikor a nőnek folyton fáj a feje, ha szexuális együttlétről van szó… Ez is, vagy a szex és intimitás bármilyen kerülése is, mint pl. az önmegtartóztatás is menekülés. Ugyanígy a szerelmi háromszögek, a hűtlenség szintén menekülés a valóság elől.

Továbbá betegségekbe is lehet menekülni, ami nem tűnik ugyan sem logikusnak sem szándékosnak (hisz ki akarna szánt szándékkal beteg lenni?!), de valahol a tudatalatti rejtelmes mélye mégis tudja, hogy ez egyfajta egzisztenciális félelem és védelem a közelségtől.

Falépítés stratégia:

Az én egyik „kedvenc”, jól bevált és leggyakoribb stratégiám volt a falépítés. Ezt néha még ma is alkalmazom bizonyos helyzetekben, mivel elég erősen kondicionálva lett. Nem beszélgetek, hanem elnémulok, eltűnök, visszavonulok a kis csigaházamba. Ha olyan helyzet van, ami számomra nagyobb feszültséggel, stresszel jár, akkor kerülöm az emberek társaságát. Egyszerűen nem vagyok jelen. Olyan, mintha ki lennék kapcsolva, nem veszem fel a telefont sem, és nem reagálok semmire. Ha olyan kérdést tesznek fel, vagy témát kezdenek el boncolgatni, ami számomra már túl intim, akkor szimplán nem válaszolok, és néma csendben maradok, „hullareflexet” alkalmazok. Hidegen, ridegen, rezzenéstelen arccal nézek előre, és nem tudnak kezdeni velem semmit. Hiába próbálnak faggatni, annál rosszabb. A másik oldalnak ez igen kellemetlen, mivel ott állnak, mint tizenkét kőműves Déva váránál, és úgy érzik, őmagával Kőmíves Kelemennével találkoztak. 

„Amit raktak délig, leomlott estére,

Amit raktak estig, leomlott röggelre.”

Hiába próbáltak segíteni, én újra és újra befalaztam magam. 

A másik véglet, amikor valaki hetet-havat összehord, és nem tudod kivenni belőle, még hosszas gondolkodás után sem, hogy valójában mit is akart mondani…?! Pl. Szeretlek, de nem akarok komoly kapcsolatot. Ha erre magyarázatot kérsz, csak újabb ködösítésbe futsz bele, és végképp fogalmad sem lesz, hányadán is állsz az illetővel.

Szakítás stratégia:

Amikor már képtelen voltam kezelni a helyzetet, egyszerűen fogtam magam, és befejeztem a kapcsolatot. Kész! Vége! Hagyjál békén! Ne keress soha többet! Elegem van belőled! Befejeztük! Vettem a nyúlcipőt és leléptem. Ez általában olyankor történt, amikor éppen semmi okom sem volt rá, és a kapcsolat pedig a virágkorát élte. Belőlem szorongást váltott ki, hogy az illető személy ennyire közel van, és megijedtem. A másik fél ezt különös kegyetlenséggel elkövetett szakításnak élte meg, mivel villámcsapásként érte a támadás. Aztán mikor megnyugodtam, hogy megvan a biztonsági zóna, akkor mehetett tovább minden, mint régen. 

Támadás stratégia:

Passzív és aktív agresszív viselkedés. Ebbe bele tartoznak a cikizések, a szándékos veszekedés, provokálás, és a beszólogatás is. Mivel gyakorlott menekülőként ezt az agressziót gyermekkorunkból magunkkal hozzuk, ezért alapból van bennünk egy düh és hatalmas dac, ellenállás az emberek iránt. Ezért a valós és vélt, számunkra túlzott elvárásokra félelmünkben „harapással” reagálunk, és a gyermekkori tapasztalatainkat átvisszük a felnőttkori kapcsolatainkba. Erre rátesz egy lapáttal a csalódás a barátokban, társkeresésben, egyéb kudarc élmények, ezért még inkább zárkózottabbá és sündisznóvá válunk.

A veszekedés kiprovokálása szintén egy távolságtartási stratégia. Még ha nincs is semmi baj, akkor is csinálunk. Pillanatok alatt megtaláljuk a másik gyenge pontját, és abba csípünk bele. Az agresszióval szabályozzuk a közelséget és a távolságot.

Kiút a menekülésből

Amikor a fenti stratégiákban magadra ismersz, mert biztosra veszem, nem én vagyok az egyetlen "kőműves" (falépítő), jobb, ha minél előbb szakember segítségét kéred. Számtalan önismereti feladat létezik (nekem is rengeteget segítettek), ami kimozdít ebből a helyzetből és helyre rakja az önbecsülésedet.

Egyedül nekem sem sikerült. Ugyan már gyerekkoromban felismertem, hogy menekülő stratégiát folytatok, és kiválasztottam a számomra biztonságost, a falépítést, mégsem tettem ellene, pont azért, mert rendkívül kényelmes és biztonságos volt. Ami a szomorú az egészben, hogy annyira küzdöttem a saját védelmemért, hogy közben figyelmen kívül hagytam azokat, akiket a védelmem érdekében megbántottam a menekülési stratégiáimmal. Gyermekkori kötődési mintámból eredően nagyobb volt a közelségtől való félelmem, mint az a vágyam, hogy szeressenek. 

Ami Nekem a legtöbbet segített, a baráti kapcsolataim. Holott pontosan tudtam, hogy mit csinálok, és ők is, mégsem hagytak magamra. Nem volt kellemes a megannyi szembesülés, de egy idő után adott egy löketet, hogy ideje cselekedni, és nem tovább építeni, hanem lebontani a falat. A cselekvés abban nyilvánult meg, hogy az önismereti feladatok mellett elkezdtem önmagammal és az emberekkel kommunikálni más minőségben. Jobban odafigyelek rájuk, az érzéseikre, az igényeikre, szükségleteikre. Nyitottabb lettem, felvállalom saját magam, a véleményem, és az elveimet. Magabiztosabb lettem, mert a barátaim irántam érzett szeretete olyan bizonyosságot és biztonságot ad, hogy érzem, nincs mitől félnem akkor sem, ha meglátják ki is van a jégfal mögött. Mára már csak azok maradtak az életemben, akik szeretnek a hibáimmal együtt. Természetesen ez kölcsönös. 

Lényegében arról van szó, hogy azt az alap egzisztenciális igényemet elégítik ki, amit csecsemőkorban nem kaptam meg. A gondoskodást, odafigyelést, védelmet, szeretetet, számíthatok a másikra és a kezemben a kontroll. A falbontás alatt olyan mély, rég elfeledett, elfojtott érzésekre és önismeretre bukkantam, ami kinyitotta előttem a szívek kapuját. Azt kívánom, mindenkinek olyan barátai legyenek, amilyenek Nekem vannak. Őszinték, értékesek, törődnek a másikkal, és ami a legfontosabb... Úgy szeretnek, ahogy kell. 

Lényegében ez a kijelentés akkor üti fel a fejét, amikor a szakítás felmerül a kapcsolatban, de valamiért mégsem képesek elszakadni egymástól. Maga a leválás olyan, mint egy függő esetében az elvonókúra. Hasonló tüneteket is produkál, és valódi szenvedéssel jár. Óriási a visszaesés valószínűsége, mint a szenvedélybetegségeknél. Ahogy a személy hozzájut a droghoz, tehát szakítás után ismét kapcsolatot teremt a partnerével, szűnni kezd a fájdalom, és csökkennek az elvonási tünetek.

A folyamat a következő:

Sára és Péter 4,5 éve vannak kapcsolatban. Ez idő alatt többször szakítottak, viszont újra és újra összejöttek. De még soha sem sikerült véglegesen elszakadni  egymástól. Péter számára Sára olyan, mint a drog, szüksége van rá, nem bírja nélküle. Amit kap tőle, érzelmileg függővé válik. Emiatt a végtelenségig képes elviselni Sára szeszélyes és szélsőséges viselkedését. Ha nincs vele, rögtön elvonási tünetei vannak. Fájdalmasan hiányzik az érintése, a látványa, az illata... Minden! Sára örök menekülő. Minden konfliktust ezzel a stratégiával old meg (közelség-távolságtartás), ezért folyamatosan veszekednek, és csak igen kevés kiegyensúlyozott időszak van a kapcsolatukban. A sokadik viharos vita után Péter hirtelen felindulásból, forró fejjel, dühében úgy döntött, hogy véget vet ennek az egésznek, kész vége, nem bírja így tovább, igyekszik visszanyerni lelki egyensúlyát. 

Szokták mondani, hogy dühében sokszor tesz olyat az ember, amit később megbán. Itt is pontosan erről van szó. A düh akkora erőt ad, hogy Péter tudja kimondani, szakítsunk! Ekkor még úgy érzi jól döntött. A napi rutin eltereli a figyelmet a fájdalomról és az űrről, ami keletkezett benne, majd ezt az érzést felváltja a gyász.

Ahogy telik az idő, a gyász miatt Péter gyenge lesz, feljönnek a régi szép emlékek, az együtt töltött idő, míg a rossz dolgok, a bántások, veszekedések emlékei jelentősen megfakulnak. Péter kutyául érzi magát. Nyomorultnak, szerencsétlennek, szánalmasnak, elveszettnek, magányosnak.

A fájdalma már elviselhetetlen, az elvonási tünetek oly erősek, hogy beleőrül. Szenved, minden gondolatát Sára köti le, és egyre többet sündörög a telefon körül. Elkezd kételkedni magában és a döntésében. Mégsem volt vele olyan rossz, csak szeret engem, és mennyi mindent csináltunk együtt, ezt nem szabad csak úgy eldobni... Mi lenne, ha felhívnám, vagy csak küldenék neki egy üzenetet...? Talán láthatnám, és megnyugodnék, hogy jól van. Újra olyan lenne, mint régen. Egyre erősödik benne az érzés, hogy felhívja Sárát... Úgy gondolja még mindig jobb elviselni a veszekedések okozta sérülések miatti fájdalmat, mint ezt, amit a szakítás miatt érez most. Ezelőtt pont fordítva gondolta...

Ezek az ellentétes gondolatok depresszióhoz és kontrollvesztéshez vezetnek. Majd Péter egy adott pillanatban a telefon után nyúl és megnyomja a hívás gombot. Mint a drog (alkohol, játék, egyéb függőség) megvonásnál, amikor a személy újra hozzájut a szerhez. Tehát abban a pillanatban, ahogy ez megtörtént, a mérhetetlen fájdalom is elillan. Miközben tiltakozik a kapcsolat ellen és fél, hogy újra szakítani fognak, mélységesen vágyik is rá. Péter nagyon jól tudja, hogy a kapcsolatnak nincs boldog jövője, de mégis az érzelmi drogot választja. 

A függő kapcsolatokban a legnagyobb csapda, hogy a partner elvesztésétől való félelmet összekeverik a szerelemmel. A gyakori kontrollvesztés miatt a kapcsolat igazi hullámvasúttá változik. A drámai veszekedések és kibékülések teszik szenvedélyessé, ami miatt arra a téves következtetésre jutnak, hogy ez az igazi szerelem, mert olyan különleges.

Valójában a függő játszma teszi szenvedéstelivé és változtatja pokoli mennyországgá a kapcsolatot. A függő kapcsolatban az "érzelmeid intenzitása nem szerelmed erősségét mutatja, hanem a függőséged mértékét." (Stefanie Stahl)  Míg Sára folyton menekül, és azon dolgozik, hogy hol közel engedi magát Péterhez, hol távol igyekszik tartani magát tőle, addig Péter ettől a játszmától, és amit a közel engedés során kap Sárától, függővé válik. A negatív kondíció működik, mivel Péter teljesen képben van, mi történik, mégis újra és újra felveszi a kapcsolatot Sárával. Ettől a defektustól eltekintve, még ha óriási lehetőségek is rejlenének a kapcsolatban, sajnos az mégsem tud kibontakozni. 

A szerelmi illúzió varázsát csak úgy lehet megtörni, ha felismered a saját érzelmi függőségedet, és megpróbálsz rá úgy tekinteni, mint egy szer általi függőségre. Mindenek előtt a társad elvesztésétől való félelmedet szükséges elengedned, hogy ez az érzés ne uralkodjon rajtad tovább.

A függőséget önállóságra törekvéssel lehet legyőzni. Igyekezz az élet egyéb területein is független lenni, tehát, hogy újabb kontrollvesztés ne történjen, újból az ellenőrzésed alá kell vonni az életedet. Az érzelmi kielégülést nemcsak attól az egy partnertől kaphatod meg, hanem a barátaid, családtagok, és saját élmények, mint pl. a sport is hozzásegítenek az érzések begyűjtéséhez. Így kevesebb nyomás nehezedik a partneredre, és te is független tudsz lenni.

Ha úgy érzed, hogy a kapcsolatodnak van még bármi esélye a túlélésre, a továbbiakban csak úgy működhet, ha kevésbé ragaszkodsz hozzá. Amennyiben lezárni szeretnéd, teljes absztinenciára van szükség. Azaz megszakítasz vele minden kapcsolatot, és felvértezed magad "ellenanyagokkal", hogy az elvonási tünetek, a szenvedés, és a fájdalom elviselhetőbb legyen.  

Arról már többször írtam, hogy a párkapcsolatainknak a gyermekkorunk a meghatározói. A párkapcsolati függőségnek mély gyökere van, szintén az anyai viselkedésmintához köthető. Ha valóban meg szeretnéd oldani, hogy a következő kapcsolatodban ne legyen ilyen ismétlődés, kérj segítséget és bátran keress fel egy szakembert. 

Fotó: Cliffhanger

Talán voltál már olyan kapcsolatban, amelyben azt érezted, nem minden oké, de amikor igen, akkor nagyon az!  Valójában olyan játszmákról írok, ami a párkapcsolatokban megjelenő kötelék-típusokat mutatja meg. Mint pl.: "a húzd meg - ereszd meg", vagy a "még nem állok készen egy tartós kapcsolatra", vagy "nekem senki nem elég jó!" A három kapcsolattípushoz, három rövid igaz történetet mondok el, kiemelve és ábrázolva benne a jellegzetes folyamatokat. 

A vadász: 

Jelszava: Addig érdekelsz, amíg nem vagy az enyém!

Tünde és László megismerkedése lehet véletlen...Tünde számára biztosan az, Lászlót "a sors küldte hozzá", még ha nem is az esete. László számára mindez tudatos cselekvés, az áldozat becserkészése. Többszöri csábító randevúkkal, érdekes programokkal és folyamatos érdeklődéssel igyekszik levenni a nőt a lábáról. László tudja mitől döglik a légy! Nem ront ajtóstól a házba, hanem áttetsző módon, kitartóan, de óvatosan flörtöl Tündével. A nő érdeklődését fenntartva mindig újabb és újabb érdekesebb és szórakoztatóbb programokkal áll elő, emiatt egyre gyakrabban keresi Tündét. A biztos siker, hogy a férfi tök lazán kezelte a dolgot. Egyáltalán nem volt tolakodó, és pont ez volt a nő gyenge pontja, ami miatt Tünde végül megadta magát. Miután a kellemes légyott megtörtént, a férfi ugyanolyan óvatosan, lassan és észrevétlenül távozott az életéből, mint ahogy jött. Tünde elkezdett hozzá kötődni, most már ő igényelte jobban a férfi társaságát, és ő kereste gyakrabban a férfit, hogy találkozzanak. Ezek a randik ritkultak, László egyre gyakrabban mondta le őket és nem ért rá, miközben úgy tett, mintha minden rendben volna köztük. Tünde teljesen összezavarodott. Ha a kapcsolatuk került szóba, László mindig kimagyarázta magát, és a vége az lett, hogy: még nem állok készen rá, adj nekem még egy kis időt, gyakran gondolok rád, még ha nem is kereslek... Rendkívül rafinált, mivel benne van, hogy MÉG nem, DE LEHET egyszer majd igen... Azt hallasz ki belőle, amit akarsz. A lényeg, hogy sosem légy biztos semmiben, majd ő eldönti, hogy akar-e vagy sem. 

Biztosan ismertek olyan pasikat vagy nőket, akik "csak" vadásznak, de valójában soha nem akarnak elköteleződni. Látszólag komolyan gondolják a dolgot, de aztán mégis kiderül, hogy kamu volt, vagy nagy sírás-rívás árán bevallja az illető, hogy mégsem akarja ezt az egészet. A vadászt semmi más nem érdekli, csak a vadászat. Tipikus jellemzője, hogy az illető férfi vagy nő, közvetlen, és laza. Nem sértődik meg, ha nem jön össze a dolog, mert tudja, akkor van más! Sőt! Az elutasítás csak tovább doppingolja őket. Ha már megvan a kiszemelt zsákmány, tehát a vadász azt érzi, hogy a másik személy elkezd komolyabban érdeklődni iránta, a figyelem szinte azonnal alább hagy, és a vadászat befejeződött. 

A hercegnő:

Jelszava: Nem vagy elég jó Nekem!

Barbara és Tamás kapcsolata első látásra szerelem volt. Megvolt a rózsaszín köd, mindketten úgy érezték megtalálták az Igazit! Amikor a mámoros időszakot felváltották a hétköznapok, a szerelmes érzések halványulni kezdtek. Barbarát egyre több dolog kezdte zavarni Tamásban. Nem tetszik, ahogy eszik, csámcsog. Nem tetszik, ahogy öltözik, nem tetszik, hogy mindig vele akar lenni, és nem tetszik, hogy sosem áll ki magáért, nincs önálló véleménye, nem elég férfias. Tehát nem elég jó! Barbara titokban arra vágyott, hogy a férfi legyen határozottabb és merjen neki visszaszólni, ha valami nem tetszik. Tamás ezekre a beszólásokra melegen reagált, tehát nem veszekedett, inkább elismerte a hibáit. Barbara úgy gondolta, hogy a férfi kevés neki, és ő egy határozott, talpraesett, mindenhez értő férfias férfira vágyik. Mivel szerinte Tamás nem tesz azért semmit, hogy férfiasabb legyen, ezért befejezte vele a kapcsolatot. Emiatt ő megkönnyebbült, míg a férfi összeomlott. Barbara rögtön másik szerelmet keres, és mindig a tökéletes partnerre vágyakozva szakítja meg a kapcsolatait.  

Ami itt a kötődési probléma, hogy a rózsaszín köd felszállta után jelen esetben a nő kevésbé képes a hétköznapokat megélni a társával, hogy elviselje (szocializálódjon) a hibákat, a nehézségeket. A hétköznapi élet számára kiábrándító, nem elég jó, és nem elég érdekes, olyan, mint a múló párkapcsolata, egy idő után unalmassá válik. Állandó pezsgésre, történésre vágyik, és hogy a férfi őt rajongással kezelje, ugyanakkor ne váljon belőle pincsikutya. Nem elég jó az a férfi számára, aki "tökéletes", hanem egyben különleges is legyen, rakja helyre az ő önértékelését is. Így örök vágyakozásban az igazira, és kapcsolatról kapcsolatra ugrálva keresésben tölti az életét. 

A falépítő:

Jelszava: Rajtam múlik mennyire engedlek közel magamhoz! 

Zita és János már évek óta együtt élnek. Hétköznap mindketten dolgoznak, János gyakran hétvégén is. Ha pedig nem dolgozik, akkor a haverjaival lóg, vagy az edzőteremben vagy pedig extrém sportol. Zita gyakran egyedül érzi magát. A nő szeretne több időt a férfival tölteni, és azt érzi, hogy ez a párjának kevésbé fontos, mint neki. Ha mégis sikerül kettesben maradniuk, akkor úgy tűnik, mintha János akkor is valahol teljesen máshol járna, mintha valahol nagyon távol lenne. Nincs jelen. Zita egyre jobban magányosnak érzi magát a kapcsolatban, ugyanakkor tudja, hogy a férfinak nincs senkije. János szerint minden rendben van, csak neki több szabadságra van szüksége. Viszont vannak olyan napok, amikor nagyon jól megvannak, amikor Zita azt érzi, hogy János valóban szereti őt. Ilyenkor közel érzi magához. Ez a folyamatos közel -és távolságtartás kételyekbe sodorja a nőt, ami miatt újra a magányosságba zuhan.  

A falépítés a kötődésproblémások egyik jellegzetessége. A távolságtartás fenntarthatóságának érdekében a falépítés stratégiáját alkalmazza. Egy bizonyos ponton túl nem kerülhetsz hozzá közelebb! Csak addig mehetsz, amíg ő akarja, és ő engedi. Néha úgy érzed roppant közel kerülhetsz hozzá, és a bizalmába fogadott, de valójában ez csak álca. Mihelyt rájön, hogy "túl" közel kerültél, már rögtön növeli is a távolságot, és a lebontott falat újraépíti. A fal építéséhez hozzájárul az állandó munka, a szenvedélyes hobbik, és bármilyen ürügy, amivel a távolságot fenn lehet tartani. Csak akkor kerülhetsz hozzá közel, ha ő akarja. A határokat és hatalmi viszonyokat is ő szabályozza a kapcsolatban.

Mindhárom kötődés-típusban a határokat (közelség és távolság is) és hatalmi viszonyokat is a vadász, a hercegnő és falépítő egyoldalúan szabályozza a kapcsolatban.  A szakirodalom a narcisztikus személyiségzavarral, és a borderline-szindrómával társítja ezeket a kötődés-típusokat, valamint jellemzőek a bántalmazó kapcsolatokra is. A jellegzetes viselkedési módok keverednek egymással a való életben, ugyanakkor élesen el is különíthetőek egymástól. Ha pl. Barbara megtalálná álmai hercegét, aki megfelel neki, a férfinak időről-időre fenn kellene tartani azt a látszatot, hogy a nő elveszíti  őt (távolságot kellene tartania tőle), így beindulna Barbara vadászhercegnő ösztöne és arra koncentrálna, hogy visszahódítsa a férfit.

Egy párkapcsolat akkor egészséges, és akkor működik jól, ha nincsenek benne játszmák. A kötődési minták miatti játszmák jellemzően gyermekkorban elszenvedett sérülésekből alakulnak ki. Túlzott elvárások, szeretetmegvonás, büntetés, az anya hangulatától függő érzelmi kötődés (manipuláció az érzelmekkel) mind megjelenik felnőttkori kapcsolatainkban. Ha már odáig eljutottál, hogy szeretnél megszabadulni a játszmáktól, érdemes a végére járni és szakember segítségével feltérképezni a kötődési mintákat és feloldani ezeket. Vagy... ? 

Fotó: Hófehér és a vadász

Felhasznált irodalom: Stefanie Stahl: Igen is, meg nem is

Egész életünkben arra vágyunk, hogy boldog, stabil, kiegyensúlyozott emberi kapcsolataink legyenek. Bizony vannak olyan élethelyzetek, amikor elkerülhetetlen, hogy egy-egy kontaktust lezárjunk, legyen az akár barátság, akár párkapcsolat.

Ha már idáig jutottál gondolatban, valószínűleg sok mindenen keresztülmentél. Voltak szép idők, rossz napok, de mégis valami megváltozott, elmúlt… Talán már nincs bizalom, nincs kötődés, csak kiégés van egymás iránt, és felőröltek a hétköznapok.

Nehéz döntés ez, hisz talán hosszú évek vannak mögötted, és együtt, gyerekek, hitel stb… Az idő megszépíti majd az emlékeket… Tapasztalatból mondom. Viszont, ha már eddig eljutottál, hogy lezárod a nem működő kapcsolatodat, tedd úgy, hogy az a legkevésbé fájjon mindkettőtöknek. Én 10 évvel ezelőtt nem így csináltam… Csak később ültem le a volt férjemmel ebben a formában megbeszélni a dolgokat, hogy mit rontottunk el… A barátság megmaradt közöttünk, de minden más elmúlt. Ma már másképp zárnám le… Úgy, ahogy később meg is tettem, ahogy most leírom.

A hogyan-ra a válasz a kapcsolat lezárásainak okaiban keresendő, ami nem azt jelenti, hogy hibáztatom a társamat, és mindennek ő az oka. Ahhoz, hogy egy párkapcsolat jól működjön, mindkét félnek oda kell tennie magát, tehát a felelősség is mindkét felet terheli. Számos oka lehet annak, ha egy kapcsolat már nem működik, és mindkét fél számára előnyösebb, ha külön folytatják életüket.

A leggyakoribb okok, amelyekkel megkeresnek, a következők:

• már nem kötődnek egymáshoz, elmúlt
• közömbösség egymás iránt
• nem működik a kommunikáció közöttük, a beszélgetés csak a kötelező dolgokra korlátozódik: „Befizetted a számlát? Be.”
• eltérő szexuális igények: az egyik fél heti 3x, a másik havi 1x vagy még ritkábban akarja. A megcsalás helyett inkább a lezárást választják
• nincsenek közös célok, nincs, ami összetart
• nem érzik szeretve magukat a kapcsolatban, a szükségletek és igények nincsenek kielégítve
• más irányba elfejlődtek egymástól, eltérő érdeklődés

Ahhoz, hogy egy kapcsolatot kulturált módon le tudjunk zárni, érdemes a fenti okokat megvizsgálni és a társunkkal megbeszélni, milyen szükségletek, igények nem teljesültek mindkét részről a kapcsolatban. Ez azért is jó, mert lehet, a társunk észrevesz olyan dolgot is, amit mi addig nem láttunk, vagy épp fel tudunk készülni, mire figyeljünk a következő kapcsolatban.

Ha új életet szeretnénk kezdeni, tiszta lelkiismerettel, felelősséggel le kell zárni a régit. Ez azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk a tetteinkért, belátjuk azokat a hibákat, amiket mi követtünk el.

Minden bizonnyal határozott elképzelésed van arról, mit szeretnél, milyen érzéseid, vágyaid, igényeid vannak, mit szeretnél a következő kapcsolatban… Azonban, ehhez nézd meg, mi az, amivel Te hozzájárultál a jelenlegi kapcsolat lezárásához, mi az, amit szerinted másképp is lehetett volna csinálni.

Az, hogy eleged van mindenből, nem bírod tovább, de nem tudod, mit akarsz és hogyan tovább, az nem fog célra vezetni, csak egy újabb értelmetlen veszekedéshez, a másik hibáztatásához, és elhatárolódáshoz.

Egy kapcsolat lezárásához erő, kellő határozottság és önbizalom kell, hogy van merszed változtatni az életeden, el tudod képzelni máshogy is! Nem elég azt mondani, hogy: „Én nem erre akarok hazamenni, nekem erre nincs szükségem!” Tudd, hogy mit akarsz! Legyél biztos abban, ha erre nincs, akkor mire van szükséged ahhoz, hogy nyugodt és boldog legyél?

Azt is érdemes megvizsgálni, főleg ha ismétlődő motívumok vannak az életedben, hogy milyen családi, szülői kötődési mintáid vannak. Ennek felderítésében és feloldásában szakember tud segíteni. Amíg ezek a minták nincsenek feldolgozva, nagyon nagy valószínűséggel viszed tovább a következő kapcsolatodba és ott is hasonló probléma fogja felütni a fejét. Azaz ugyanabba a hibába esel az új párkapcsolatodban is.

A kapcsolat lezárásánál a társad iránti tisztelet és (embertársi) szeretet domináljon. Köszönjétek meg egymásnak az együtt töltött éveket, időt, a közös emlékeket, és azt, amit tanultál mellette és ebből a kapcsolatból. Kérj bocsánatot a neki okozott sérelmekért, és Te is bocsáss meg neki a bántásokért. Fogadjátok el mindketten, hogy ez a kapcsolat már nem az, ami a fejlődéseteket szolgálja, és nem azt nyújtja, amire vágytok. Miután ez megtörtént, engedjétek el egymást szeretettel és békességgel, hogy mindenki élje tovább a saját életét.

Sokszor ragad benne valaki egy kapcsolatban csak azért, mert fél változtatni, fél az ismeretlentől, fél a bizonytalanságtól, fél attól, mi lesz ha… Nem szeret otthon lenni, nem szereti a társát, már nem kötődik hozzá, de fél egyedül lenni, ezért inkább marad.

Ha bántalmazó kapcsolatról van szó, ott függőségi viszony is fennállhat. A bántalmazó érzelmi zsarolással és félelemmel tartja fenn a függőséget és magát a kapcsolatot. Ha szembe tudsz nézni a félelmeiddel, és azokat, mint feladatokat, vagy mint lehetőség a változtatásra - nézed, akkor egyrészt egy jobb önismeretre teszel szert, másrészt bátorságot és erőt meríthetsz belőle ahhoz, hogy egészséges, és boldog párkapcsolatod legyen a következő.

Fotó: Tündérszív

Adott egy nő és egy férfi a kapcsolatban. Se bizalom, se őszinte szeretet, se tisztelet. A nő folyamatosan csalva és bántalmazva van, testileg, lelkileg. Van egy gyermek, és épp születik a második, remélve, hogy talán majd az összehozza őket. A nő nem lát tovább személyes sértettségén, hogy őt folyamatosan megcsalják. Csak a sebeit nyalogatja és az igazát bizonygatja, belevonva ebbe a kiskorú gyermekét is. Kilépni a kapcsolatból nem akar, nem mer, ragaszkodik a férjéhez. 

Kérdés: Hol van az anya felelőssége, hogy biztosítsa a gyermekei számára az egészséges fejlődést, és kilépjen a bántalmazó kapcsolatból, és hol van az a határ, amikor már nem ragaszkodunk egy nemműködő kapcsolathoz? Mi van akkor, ha az anya nem lát túl a sértettségén, és veszélybe sodorja ezzel a gyermekei biztonságát is?

Mielőtt mélyebben belemegyünk a témába, érdemes megvizsgálni, miért fáj a megcsalás? Miért nem tud az anya túllépni a sértettségén? 

Amikor két ember házasságot köt, vagy elkötelezik magukat egymás mellett, létrejön egy szövetség is, amelyekben tudatos és/vagy nem tudatos megállapodások, írott és/vagy íratlan szabályok is vannak.

Az első fájdalmi pont ennek a megállapodásnak a megszegése.

A kapcsolat egyik fő pillére a bizalom. Amennyiben megcsalás történik, ez az egymás iránti elkötelezettség, bizalom a két alapkapcsolatban lévő személy között nemhogy felborul, megszűnik. A hűtlenséget követően ennek a bizalomnak az elvesztése fáj.

A második fájó pont a hazugság. Egy szeretői viszony fenntartása a legtöbb esetben hazugsággal jár, mivel a megcsaló fél nem meri felvállalni a külső kapcsolatát, azaz a másik háta mögött történik minden.

A harmadik fájdalmi pont az önbecsülés sérülése. A hűtlen fél etikai szintje lesüllyed, mivel megszegi a bizalmi megállapodást és folyamatosan hazudik is. Ugyanakkor a megcsalt fél etikai szintje is mélyrepülésben zuhan, mert megengedi magának, hogy ezt tegyék vele.

Tehát a fent említett anyuka azért nem tud túllépni a sérelmeken, mert magyarán mondva hülyének van nézve, és az önbecsülése is a béka feneke alá került. Nem volt kielégítő számára (már ha történt) a bocsánatkérés, és nem történt semmilyen jóvátétel annak érdekében, hogy a kapcsolat tovább folytatódhasson. A meghallgatás, megértés és megbeszélés helyett, újabb sérüléseket (megcsalás és bántalmazás) kapott. Az önbecsülését tovább rombolja, hogy eddig sem érezte magát fontosnak a férje számára, ezután meg pláne nem, a férj pedig nem látja benne az igazán vonzó nőt, nem értékeli.

A férj ugyanakkor, mint tükör, pontosan emiatt csalja meg a feleségét. Nem érzi magát férfinak, nem érzi magát megbecsülve, nem érzi, hogy a felesége vonzónak látja. Ezért olyan emberek/nők társaságát keresi, ahol ismét tündökölhet, értékesnek érzi magát, és csodálják, mint férfit. Tehát a külső kapcsolat olyan képet vetít magáról, amilyennek ő saját magát látni szeretné.

Valójában mindkét fél az elhanyagoltság miatt kerül bele ebbe a szituációba. Sem az igények, sem a szükségletek nem lettek pontosan tisztázva és kielégítve, emiatt megindult az eltávolodás, és nőtt a szeretethiány közöttük.

Ezen kívül célszerű feltérképezni, és végig gondolni mind a férjnek, mind a feleségnek, mi vezetett odáig, hogyan jutottak el oda, hogy a megcsalás és a bántalmazás bekövetkezett? Ki mivel járult hozzá, milyen felelősséget vállal a tetteiért, és a bocsánatkérésen túl, mivel szándékozik a sérült felet kompenzálni?

A folyamatos verbális és fizikai bántalmazás családi tragédiába is torkollhat. A meg nem értés miatt akár a férj indulatában, akár a feleség saját és gyermekei védelmében olyan eszközhöz nyúlhat, amely végzetes, halálos kimenetelű is lehet. Ezzel veszélyeztetve mind saját maguk, mind pedig a gyermekeik életét.

Családi mintáink

Jelen esetben, mikor a feleség folyamatosan csalva, bántalmazva van, erőszaknak van kitéve, és nem akar kilépni ebből a kapcsolatból, szükséges megvizsgálni, milyen mintát hozott otthonról. Nyilvánvaló, hogy sem az önismerete, sem az önbecsülése, sem az érzelmi intelligenciája nem áll a megfelelő helyen.

A kilépni nem akarás lehet egzisztenciális okból is, az anya fél, hogy a férj anyagi támogatása nélkül nem képes a család létfenntartását megvalósítani.

A feleség olyan családi mintát hordoz, amelyben, gyermekkorában bántalmazták őt is, és az édesanyját is. Tehát gyermekként ezt látta otthon, hogy apa veri anyát, és anya mégsem hagyja el apát. Így ő is ezt a családi modellt követi, marad a bántalmazó férj mellett. A felnőtt feleség gyermekkorban sérült annyira a folyamatos bántalmazás és erőszak miatt, hogy helyes önkép és önbecsülés vagy ki sem alakulhatott, vagy már akkor elvesztette azt, és ezt hozta magával a párkapcsolatba. Miután rendszeresen verték, ez természetessé vált számára, ebben szocializálódott, ezért tudja elfogadni a kapcsolatában is, ezért sem tud kilépni.

Mit tehet a feleség?

Mielőbb szakember segítségét kérni! Ilyenkor a család és a barátok támogatása már nem elég, hisz egy jó testvér, vagy barátnő nem tud szakszerű segítséget nyújtani az önbecsülése, értékrendje és a gyerekeivel való emocionális kapcsolat helyreállításában. A családi minták feloldására csak úgy van lehetőség, ha a feleségben megszületik az igény a változtatásra, és saját elhatározásból keres fel egy szakembert. Ahhoz, hogy a feleségnek esélye legyen egy normális párkapcsolatra, rendkívüli együttműködés és kitartás szükséges. Az önbizalom, a rend helyreállítása a családban, és a helyes énkép-énideál kialakítása időt és türelmet igényel. 

Milyen hatással van ez a gyermekekre?

Mivel a férj a párkapcsolat tekintetében kiesett a megbízható társ szerepéből, automatikusan a gyermek lép fel a helyére, parentifikálódik. A gyermek, mivel az anya bevonta a párkapcsolati vitákba, joggal érezheti úgy (mint társ, és mint felelős személy az anya boldogságáért és védelméért), hogy ő az oka a problémáknak, mivel nem tudta megoldani a családi konfliktust. Az apa a kiesett szerepe és a parentifikáció folytán haragudhat és féltékeny lehet a gyermekére, mert átvette helyette a társ szerepét, és a gyermek így hamis felelősséget és bűntudatot érezhet a szülők összeütközései miatt. Ez a gyermekre nézve óriási és teher, mivel nem az ő feladata megoldani a szülők közötti viszályt.

Az állandó veszekedések, és a bántalmazás láttán, feltehetően ő is ugyanezt a mintát fogja tovább vinni a későbbi párkapcsolatába. Az agresszív megnyilvánulások énvédő mechanizmust indítanak el a gyermekben, és olyan lelki sérülést okoznak, ami tartósan meghatározza az egész életét. A pszicho-szocializáció miatt erőszakosabb, agresszívabb lesz (mivel ezt a megoldási mintát látta konfliktuskezelésként), később pedig bizalmatlan és gyanakvó az emberekkel. 

Hangulatingadozások, szélsőséges indulatok, viselkedések jellemzik. Az állandó szorongás az apától való félelme miatt – bántani fogja őt is és az édesanyját is; és az anyának való megfelelési kényszer miatt – képes megvédeni az anyját, súlyos kettős személyiségzavart okozhatnak. Az ilyen gyermekeknél, akikben folyamatosan ott lapul a bizonyítási kényszer, illetve az átélt krízisek hatása miatt vulnerábilis nárcizmus, borderline vagy bipoláris zavar alakulhat ki.

Továbbá az anya, mint a bosszú eszközeként használja fel a gyermekét - az apa ellen fordítja azért, hogy megvédje önmagát a férjétől, vagy zsarolási technikát alkalmazva – nem láthatod a gyereket többet!  

A szomorú az, hogy egyik sem oldja meg a szülők közötti konfliktust! Csak a gyermekben nő a feszültség, és az az érzés, hogy ő az oka mindennek.  

Az anya nem számol azokkal a következményekkel sem, amelyek a tanulásban és az iskolában való viselkedésben gátolják a gyermeket. A tanítók felfigyelnek szorongó, agresszív és szélsőséges viselkedésére, ami óhatatlanul bekövetkezik. Az intézmény értesíti a gyermekjóléti szolgálatot, ezt követően pedig a gyámhivatalt. Ezekkel a szervekkel szoros és évek óta tartó folyamatos együttműködés van az iskolákkal. Ennek következménye a gyermek családból való kiemelése, védelembe vétele lehet. Tehát az anyától elvehetik a gyermekét is.  

Egy anya számára a gyermeke biztonsága, testi-lelki-szellemi egészsége a legfontosabb a világon. Az anya felelőssége (és az apáé is lenne), hogy ezek a feltételek megvalósuljanak a gyermek számára. Sajnos van az a pont a kapcsolatban, amikor az egyetlen megoldást, a gyermekek érdekében is, a bántalmazó erőszakos kapcsolatból való kilépés jelenti. 

Nem képezi mérlegelés tárgyát, hogy a gyermek, vagy a párkapcsolat a fontosabb... 

Fotó: Kontraszt kiállítás

A minap épp az élet nagy dolgait fejtegettük egy barátommal, mikor megkérdezte tőlem, ismered a nyuszika esetét a medve fűnyírójával? Mondom nem... 

A nyuszika szeretné a kertjében lenyírni a füvet, de nincs fűnyírója. Eszébe jut, hogy elkérhetné a medvéét. Igen ám, de emlékei szerint a medve nem túl barátságos, segítőkész. Nem baj, azért elindul, hátha kölcsönkaphatja. Útközben azon agyal, mit fog mondani a medvének...?! Elgondolkodik:

"Végülis a medve tényleg egy szemét állat. Szinte sosem segít senkinek. Azt fogja mondani, hogy nincs is fűnyírója...vagy, hogy elromlott.... Vagy ha nem romlott el, akkor biztos kitalálja, hogy valakinek már odaígérte... Na de mindegy, ha már elindultam, legalább megpróbálom, hátha most jó napja lesz."

Ment mendegélt tovább az erdőben, és ahogy közeledik a medve házához, tovább morfondírozik:

"A múltkor a róka is mondta, hogy a medve hogy kiszúrt vele a patakparton; de igazán mástól sem hallottam még róla semmi jót. Kár volt eljönni, csak pocsékolom az időmet. De azért innen már mégsem fordulok vissza, ha már idáig eljöttem, csak sikerül szót érteni ezzel a barommal."

Közben odaér a medve házához, a szép, pázsitos kert közepén, és bekopog. Míg várakozik, megint csak elgondolkodik:

"Tulajdonképpen mi a francnak jöttem el...?! Úgysem fogja kölcsönadni, örülhetek, ha ki nem hajít ez a rohadék, meg aztán..."

Ebben a pillanatban a medve ajtót nyit, barátságosan köszönti nyuszikát:

- Szia Nyuszika, miben segíthetek?

- Tudod mit medve? Baszd meg a fűnyíródat!

Gyakori párkapcsolati probléma, hogy valamelyik fél abba a hibába esik, hogy előre feltételezi a dolgokat, kombinál, és jó alaposan be is forgatja magát. Pl.: Amikor a társad dolgozik és egész nap nem hív, nem ír, a következők fordulhatnak meg a fejedben: "Biztos valaki mással van... Megcsal... Nem is dolgozni ment... Mit csinál, vajon mire gondol?" Ugye Nyuszika? Aztán ezen annyira felspanolod magad, hogy mire a délutáni találkozásra kerül a sor, olyan haraggal, és dühösen fogadod a társadat, hogy rázúdítod az egész életedben elszenvedett sérelmeket is:

- "Szia Nyuszika, miben segíthetek?"

-" Tudod mit? Én már nem is akarok menni sehova! (B.meg medve a fűnyíródat!). Te is olyan vagy, mint a többi! "

Mindeközben erről a társad mit sem sejt, tágra nyílt szemekkel pislog, és nem is ért semmit az egészből, vajon mi bajod van...?!.

Az ilyen jellegű, főként önbizalomhiányból eredő feltételezések miatt igen sok párkapcsolati konfliktus születik. Miután az előítéleteid miatt a koholt vádakat a kreált féltékenységgel nem tudod alátámasztani, bűnbakot igyekszel magad helyett keresni, hogy azt az elfojtott agressziót levezesd, amit a párodon nem szeretnél. Az eltorzított valóság katasztrofizálása a negatív automatikus gondolatok (NAG) következménye. 

Az előítéletesség kognitív pszichológiai okát már Bacon is meghatározta: „az emberi értelem a maga sajátos természeténél fogva könnyen tesz föl nagyobb rendet és szabályosságot a dolgokban, mint aminő valósággal van...” (Bacon 1954, I:45). Az "előítélet-elméleteket" gyártók többsége előítéletre hajlamos személyiséggel rendelkezik. Hozzájárul továbbá a konformitás, hogy az ember könnyen tud azonosulni a környezetből kapott információk alapján kialakult előítélettel ("a múltkor a róka is mondta..."). Az előítéletből eredő stressz frusztrálttá tesz, a bizalmatlanság pedig a párkapcsolat hanyatlásához vezet. 

A fenti példában és viccben tökéletesen megmutatkoznak az előítéletet elősegítő tényezők. Na de mit tehetünk, hogy kevésbé vagy ne legyünk előítéletesek?

Az egyik legfontosabb dolog, hogy bízz saját magadban! Mivel saját képességeidben, ösztönödben, elveidben sem bízol, így nem tudsz bizalmat szavazni a társadnak sem. Hiszen az előítéletességgel saját félelmeidet és bizonytalanságodat leplezed. Érdemes megvizsgálni, miből és honnan ered az önbizalomhiányod, mely területeket szükséges fejleszteni és erősíteni az életedben. Hogyan tudsz tanulni a hibáidból és mit fogsz másképp csinálni.

Szerezz minél több tapasztalatot, és ismerd meg minél jobban a társadat és a kételyeiddel kapcsolatos körülményeket. A saját tapasztalatokon alapuló információ és ismeret kilövi az előítéletességet. Tehát bárki bármit mond, nem az fog érdekelni, hanem az, amit Te a saját bőrödön tapasztaltál. Ha megbizonyosodtál róla, hogy az előítéletek hamisak, nem fogsz olyan makacsul ragaszkodni hozzájuk.

Ha már beléd bújt a kisördög, és mindig túlgondolod a dolgokat, ez hosszútávon szorongáshoz vezethet. Az örökös aggódás a jövő miatt, "mi lesz, ha.." eltántorít attól, hogy valami olyat tegyél meg, ami sikerülhet ("azt fogja mondani, nincs is fűnyírója"). Fölösleges azon rágódni, ami már megtörtént, és nem tudsz rajta változtatni, valamint azon is, ami még be sem következett. 

Az elméletgyártások helyett, azaz mielőtt még túlságosan beleéled magad az elképzeld dologba, és ezen pörögsz, majd dühösen várod haza a társadat: "Biztos valaki mással volt", inkább fordíts figyelmet, kontrolláld tudatosan az érzelmeidet. Ismerd fel a helyzetet, és tegyél ellene. Erre kiváló a mindfulness technika - itt és most a jelenben lenni. Koncentrálj a körülötted levő dolgokra, és figyeld meg azokat, mennyire egyeznek a valósággal, mennyire irreálisak, így elkerülhető az agyalás, a krónikus túlgondolás. 

Mielőtt a Nyuszika hibájába esnél, vagy ha már benne vagy, igyekezz belőle minél hamarabb kimászni úgy, hogy sem Te, sem pedig a Társad ne sérüljön. Fordulj hozzá bizalommal, szeretettel, és a negatív gondolatokat próbáld pozitívvá alakítani. Ez nem azt jelenti, hogy a negatív dolgokat nem veszed figyelembe, és mindig minden happy. Kombinálás helyett kérdezz a társadtól, és őszinte érdeklődéssel hallgasd meg. Ezzel elkerülhetőek a félreértések, és a későbbi konfliktusok.

Az előítélet - mentességet úgy tudod elérni, ha elhiszed magadról, hogy szerethető vagy, elég jó vagy, van egy reális képed önmagadról, ismered saját magadat, és az értékeidet. Nem kell feltétel nélkül hinni másoknak, inkább szerezz saját tapasztalatot és az alapján ítélj, ha már mindenáron ítélkezni akarsz...  

Kép: kockasajt

Apám még születésem előtt elhagyott. Anyám velem volt terhes, mikor megtudta, hogy apám őt is és engem is sorsunkra hagy. Szó szerint elmenekült a felelősség terhe elől. Mindezt követően apám nem törődött többet velem, anyám és a nagymamám neveltek fel. Apámmal egészen felnőtt koromig nem volt semmilyen kapcsolatom, kb. 10 évente találkoztunk. Nem vett részt sem az óvodai, sem az iskolai, sem a családi ünnepeken. Ezek kimaradtak. Anyám soha nem tiltotta meg, hogy találkozzunk, sőt örült volna neki, ha részt vesz az életemben. Az ő döntése volt, hogy nem keresett. Megkapta a láthatás jogát, de ezzel nem, csak a kifogással élt. 

Magamtól kellett megtanulni, hogyan bánjak a nőkkel, hogyan kell viselkedni egy férfinak, és milyen feladatai, kötelességei vannak. Az önmagamtól tanulás rengeteg energiámat elvette, és sosem tudtam igazán, jó döntéseket hozok-e. Csak a józan eszemre és a szívemre hallgathattam…

Ez örök űrt és életre szóló nyomot hagyott bennem. Én szenvedek emiatt a mai napig, amivel szemben tehetetlen vagyok.

Ez egy valós történet, valós problémával. Mely szerint az apa hiánya örökre rányomja bélyegét a gyermek lelkére.

Ma a családok nagy részében apa nélkül nőnek fel a gyerekek, noha ez nem vigasz azok számára, akik ilyen mozaikban élnek.