Adott egy nő és egy férfi a kapcsolatban. Se bizalom, se őszinte szeretet, se tisztelet. A nő folyamatosan csalva és bántalmazva van, testileg, lelkileg. Van egy gyermek, és épp születik a második, remélve, hogy talán majd az összehozza őket. A nő nem lát tovább személyes sértettségén, hogy őt folyamatosan megcsalják. Csak a sebeit nyalogatja és az igazát bizonygatja, belevonva ebbe a kiskorú gyermekét is. Kilépni a kapcsolatból nem akar, nem mer, ragaszkodik a férjéhez. 

Kérdés: Hol van az anya felelőssége, hogy biztosítsa a gyermekei számára az egészséges fejlődést, és kilépjen a bántalmazó kapcsolatból, és hol van az a határ, amikor már nem ragaszkodunk egy nemműködő kapcsolathoz? Mi van akkor, ha az anya nem lát túl a sértettségén, és veszélybe sodorja ezzel a gyermekei biztonságát is?

Mielőtt mélyebben belemegyünk a témába, érdemes megvizsgálni, miért fáj a megcsalás? Miért nem tud az anya túllépni a sértettségén? 

Amikor két ember házasságot köt, vagy elkötelezik magukat egymás mellett, létrejön egy szövetség is, amelyekben tudatos és/vagy nem tudatos megállapodások, írott és/vagy íratlan szabályok is vannak.

Az első fájdalmi pont ennek a megállapodásnak a megszegése.

A kapcsolat egyik fő pillére a bizalom. Amennyiben megcsalás történik, ez az egymás iránti elkötelezettség, bizalom a két alapkapcsolatban lévő személy között nemhogy felborul, megszűnik. A hűtlenséget követően ennek a bizalomnak az elvesztése fáj.

A második fájó pont a hazugság. Egy szeretői viszony fenntartása a legtöbb esetben hazugsággal jár, mivel a megcsaló fél nem meri felvállalni a külső kapcsolatát, azaz a másik háta mögött történik minden.

A harmadik fájdalmi pont az önbecsülés sérülése. A hűtlen fél etikai szintje lesüllyed, mivel megszegi a bizalmi megállapodást és folyamatosan hazudik is. Ugyanakkor a megcsalt fél etikai szintje is mélyrepülésben zuhan, mert megengedi magának, hogy ezt tegyék vele.

Tehát a fent említett anyuka azért nem tud túllépni a sérelmeken, mert magyarán mondva hülyének van nézve, és az önbecsülése is a béka feneke alá került. Nem volt kielégítő számára (már ha történt) a bocsánatkérés, és nem történt semmilyen jóvátétel annak érdekében, hogy a kapcsolat tovább folytatódhasson. A meghallgatás, megértés és megbeszélés helyett, újabb sérüléseket (megcsalás és bántalmazás) kapott. Az önbecsülését tovább rombolja, hogy eddig sem érezte magát fontosnak a férje számára, ezután meg pláne nem, a férj pedig nem látja benne az igazán vonzó nőt, nem értékeli.

A férj ugyanakkor, mint tükör, pontosan emiatt csalja meg a feleségét. Nem érzi magát férfinak, nem érzi magát megbecsülve, nem érzi, hogy a felesége vonzónak látja. Ezért olyan emberek/nők társaságát keresi, ahol ismét tündökölhet, értékesnek érzi magát, és csodálják, mint férfit. Tehát a külső kapcsolat olyan képet vetít magáról, amilyennek ő saját magát látni szeretné.

Valójában mindkét fél az elhanyagoltság miatt kerül bele ebbe a szituációba. Sem az igények, sem a szükségletek nem lettek pontosan tisztázva és kielégítve, emiatt megindult az eltávolodás, és nőtt a szeretethiány közöttük.

Ezen kívül célszerű feltérképezni, és végig gondolni mind a férjnek, mind a feleségnek, mi vezetett odáig, hogyan jutottak el oda, hogy a megcsalás és a bántalmazás bekövetkezett? Ki mivel járult hozzá, milyen felelősséget vállal a tetteiért, és a bocsánatkérésen túl, mivel szándékozik a sérült felet kompenzálni?

A folyamatos verbális és fizikai bántalmazás családi tragédiába is torkollhat. A meg nem értés miatt akár a férj indulatában, akár a feleség saját és gyermekei védelmében olyan eszközhöz nyúlhat, amely végzetes, halálos kimenetelű is lehet. Ezzel veszélyeztetve mind saját maguk, mind pedig a gyermekeik életét.

Családi mintáink

Jelen esetben, mikor a feleség folyamatosan csalva, bántalmazva van, erőszaknak van kitéve, és nem akar kilépni ebből a kapcsolatból, szükséges megvizsgálni, milyen mintát hozott otthonról. Nyilvánvaló, hogy sem az önismerete, sem az önbecsülése, sem az érzelmi intelligenciája nem áll a megfelelő helyen.

A kilépni nem akarás lehet egzisztenciális okból is, az anya fél, hogy a férj anyagi támogatása nélkül nem képes a család létfenntartását megvalósítani.

A feleség olyan családi mintát hordoz, amelyben, gyermekkorában bántalmazták őt is, és az édesanyját is. Tehát gyermekként ezt látta otthon, hogy apa veri anyát, és anya mégsem hagyja el apát. Így ő is ezt a családi modellt követi, marad a bántalmazó férj mellett. A felnőtt feleség gyermekkorban sérült annyira a folyamatos bántalmazás és erőszak miatt, hogy helyes önkép és önbecsülés vagy ki sem alakulhatott, vagy már akkor elvesztette azt, és ezt hozta magával a párkapcsolatba. Miután rendszeresen verték, ez természetessé vált számára, ebben szocializálódott, ezért tudja elfogadni a kapcsolatában is, ezért sem tud kilépni.

Mit tehet a feleség?

Mielőbb szakember segítségét kérni! Ilyenkor a család és a barátok támogatása már nem elég, hisz egy jó testvér, vagy barátnő nem tud szakszerű segítséget nyújtani az önbecsülése, értékrendje és a gyerekeivel való emocionális kapcsolat helyreállításában. A családi minták feloldására csak úgy van lehetőség, ha a feleségben megszületik az igény a változtatásra, és saját elhatározásból keres fel egy szakembert. Ahhoz, hogy a feleségnek esélye legyen egy normális párkapcsolatra, rendkívüli együttműködés és kitartás szükséges. Az önbizalom, a rend helyreállítása a családban, és a helyes énkép-énideál kialakítása időt és türelmet igényel. 

Milyen hatással van ez a gyermekekre?

Mivel a férj a párkapcsolat tekintetében kiesett a megbízható társ szerepéből, automatikusan a gyermek lép fel a helyére, parentifikálódik. A gyermek, mivel az anya bevonta a párkapcsolati vitákba, joggal érezheti úgy (mint társ, és mint felelős személy az anya boldogságáért és védelméért), hogy ő az oka a problémáknak, mivel nem tudta megoldani a családi konfliktust. Az apa a kiesett szerepe és a parentifikáció folytán haragudhat és féltékeny lehet a gyermekére, mert átvette helyette a társ szerepét, és a gyermek így hamis felelősséget és bűntudatot érezhet a szülők összeütközései miatt. Ez a gyermekre nézve óriási és teher, mivel nem az ő feladata megoldani a szülők közötti viszályt.

Az állandó veszekedések, és a bántalmazás láttán, feltehetően ő is ugyanezt a mintát fogja tovább vinni a későbbi párkapcsolatába. Az agresszív megnyilvánulások énvédő mechanizmust indítanak el a gyermekben, és olyan lelki sérülést okoznak, ami tartósan meghatározza az egész életét. A pszicho-szocializáció miatt erőszakosabb, agresszívabb lesz (mivel ezt a megoldási mintát látta konfliktuskezelésként), később pedig bizalmatlan és gyanakvó az emberekkel. 

Hangulatingadozások, szélsőséges indulatok, viselkedések jellemzik. Az állandó szorongás az apától való félelme miatt – bántani fogja őt is és az édesanyját is; és az anyának való megfelelési kényszer miatt – képes megvédeni az anyját, súlyos kettős személyiségzavart okozhatnak. Az ilyen gyermekeknél, akikben folyamatosan ott lapul a bizonyítási kényszer, illetve az átélt krízisek hatása miatt vulnerábilis nárcizmus, borderline vagy bipoláris zavar alakulhat ki.

Továbbá az anya, mint a bosszú eszközeként használja fel a gyermekét - az apa ellen fordítja azért, hogy megvédje önmagát a férjétől, vagy zsarolási technikát alkalmazva – nem láthatod a gyereket többet!  

A szomorú az, hogy egyik sem oldja meg a szülők közötti konfliktust! Csak a gyermekben nő a feszültség, és az az érzés, hogy ő az oka mindennek.  

Az anya nem számol azokkal a következményekkel sem, amelyek a tanulásban és az iskolában való viselkedésben gátolják a gyermeket. A tanítók felfigyelnek szorongó, agresszív és szélsőséges viselkedésére, ami óhatatlanul bekövetkezik. Az intézmény értesíti a gyermekjóléti szolgálatot, ezt követően pedig a gyámhivatalt. Ezekkel a szervekkel szoros és évek óta tartó folyamatos együttműködés van az iskolákkal. Ennek következménye a gyermek családból való kiemelése, védelembe vétele lehet. Tehát az anyától elvehetik a gyermekét is.  

Egy anya számára a gyermeke biztonsága, testi-lelki-szellemi egészsége a legfontosabb a világon. Az anya felelőssége (és az apáé is lenne), hogy ezek a feltételek megvalósuljanak a gyermek számára. Sajnos van az a pont a kapcsolatban, amikor az egyetlen megoldást, a gyermekek érdekében is, a bántalmazó erőszakos kapcsolatból való kilépés jelenti. 

Nem képezi mérlegelés tárgyát, hogy a gyermek, vagy a párkapcsolat a fontosabb... 

Fotó: Kontraszt kiállítás