Apám még születésem előtt elhagyott. Anyám velem volt terhes, mikor megtudta, hogy apám őt is és engem is sorsunkra hagy. Szó szerint elmenekült a felelősség terhe elől. Mindezt követően apám nem törődött többet velem, anyám és a nagymamám neveltek fel. Apámmal egészen felnőtt koromig nem volt semmilyen kapcsolatom, kb. 10 évente találkoztunk. Nem vett részt sem az óvodai, sem az iskolai, sem a családi ünnepeken. Ezek kimaradtak. Anyám soha nem tiltotta meg, hogy találkozzunk, sőt örült volna neki, ha részt vesz az életemben. Az ő döntése volt, hogy nem keresett. Megkapta a láthatás jogát, de ezzel nem, csak a kifogással élt. 

Magamtól kellett megtanulni, hogyan bánjak a nőkkel, hogyan kell viselkedni egy férfinak, és milyen feladatai, kötelességei vannak. Az önmagamtól tanulás rengeteg energiámat elvette, és sosem tudtam igazán, jó döntéseket hozok-e. Csak a józan eszemre és a szívemre hallgathattam…

Ez örök űrt és életre szóló nyomot hagyott bennem. Én szenvedek emiatt a mai napig, amivel szemben tehetetlen vagyok.

Ez egy valós történet, valós problémával. Mely szerint az apa hiánya örökre rányomja bélyegét a gyermek lelkére.

Ma a családok nagy részében apa nélkül nőnek fel a gyerekek, noha ez nem vigasz azok számára, akik ilyen mozaikban élnek.

Az apa funkciója

Az apa szerepe egy gyermek életében a belső és külső biztonság megteremtése, a megfelelő érzelmi intelligencia és helyes értékrend, viselkedésminták kialakítása. Erkölcsi alapot adni a férfiasságot érintő kérdésekben, érzelmi támaszt nyújtani a bizonytalanságban, szellemi segítséget a felelős döntésekben, és biztonságot a kiegyensúlyozott életfenntartáshoz. Ez pótolhatatlan szerep egy gyermek számára.

Az apa nélkül felnőni kénytelen fiúk kamaszkorban inkább versengők, mindinkább hajtja őket a bizonyítási kényszer, hogy megmutassák, ők is „elég jók”, ők is szerethetők. Az apahiány következtében olyan súlyos sérülést szenvednek, ami miatt csökkent kudarctűrő képességgel, erősebb bosszúvággyal, és agresszívabb megnyilvánulásokkal rendelkeznek. A gyermekkori elhagyás következtében felnőttként bizalmatlanok, gyanakvók lesznek, és állandó félelem jellemzi őket attól, hogy „nem kellenek”, ezért ragaszkodóbbá válnak. A párkapcsolatban rámenősebbek lesznek, birtoklási vágyuk felerősödik, nehezen, vagy nem alakul ki a belső erőforrásuk, a férfiasságuk. Értéktelennek érzik magukat.

A korai mellőzöttség miatt fokozott figyelmet igényelnek. Kiemelkedő jelentőséggel bír az apa véleménye róluk. A fiúknak érezniük kell, hogy az apjuk büszke rájuk, dicséri őket és ezért mindent elkövetnek, hogy kivívják az apai elismerést. Gondolhatnánk - Hisz minden apa büszke a fiára! Sajnos nem. Ha a fiúgyermek nem érzi, hogy az apja fiúként szereti, mégis hogyan tudna magára férfiként nézni, és magát férfiként szeretni?!

Mit tehet az anya?

Az anya bár sokszor rákényszerül, nem tud egyszemélyben férfi és nő, apa és anya lenni. Amikor a gyermekével ketten maradnak, fennáll a parentifikáció veszélye. Azaz, a családi szerep felborul, a fiúgyermek fellép az apai szerep helyére, és mint társ funkcionál. Innentől kezdve saját felelősségének érzi, hogy édesanyját mindig boldognak lássa, és minden olyan tényezőt igyekszik megakadályozni, pl. az anya új kapcsolatát, aki az ő és az édesanyja boldogságának útjába állhat. Az anya, gyakran ezt a pozíciót, amelybe a fiúgyermek társként fellépett, megerősíti olyan kijelentésekkel, mint „csak ketten maradtuk egymásnak, csak egymásra számíthatunk”. Ezáltal féltékenységet és szimbiózist generál a gyerekben, aki felnőtt korban is ezt a kapcsolatformát keresi. 

A gyermek felnőttkori párkapcsolatában is megmarad a parentifikálódott családi modell, tehát az anyja marad a társa, a valódi felesége pedig „játssza” az anyja szerepét. Amit az anya tehet, bármilyen fájdalmas is, de megtartja a szerepeket. A gyermek legyen gyermek, az anya és apa maradjanak meg szülőknek. Az egyedül maradt anya próbáljon meg új párkapcsolatot kialakítani. Ha ez nem megy, akkor egy férfi családtag, barát személyében igyekezzen a gyermek számára az apamintát megvalósítani.

Mit tehet az apa?

A gyermek mentális egészsége érdekében az apa feladata megmutatni és kiemelni a fia értékeit, támogatni abban, amiben erős, és fejleszteni abban, amiben kevésbé. Érett, felelősségteljes felnőtt férfi csak akkor válhat belőle, ha az apa mind érzelmi, és szellemi szinten odateszi magát. Megfelelő példával szolgál, megmutatja mi a helyes, mi nem az, megtanítja gyermekének megkülönböztetni a lényeges és nem lényeges dolgokat. Kialakítani és fenntartani a bizalmat, akkor is, ha a szülők közötti kapcsolat már nem működik.

Hogyan tud helytállni, mint férj, mint férfi, és mint apa?

Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy nehezen. Hosszú évek kitartó munkájának eredménye lehet egy érző szívű, erős, kemény, igazán férfias férfi, helyes értékrenddel, aki gondoskodással, felelősséggel és szeretettel fordul a családja és a barátai felé. Valójában az élete minden területén kompenzálni kényszerül, és mutatni azt a nemlétező valamit, a férfi dominanciát, amit az apa feladata lett volna megtanítani még gyermekkorában. Ez igen kemény belső harc, és még szakember segítségével is, nem kis önismereti munka. 

Férjként szükséges a pozícióját megerősíteni a családban. A parentifikáció és az ennek következtében kialakult késői anyától való leválás miatt, feladata az egyensúlyt helyre billenteni, miszerint a felesége nem az anyja, az anyja pedig nem a felesége. Azaz beigazítani a szerepeket, ki-ki a magáéba térjen vissza.

Mint férfi. A felnőtt férfi joggal dühös és sértődött, hisz gyermeki énjébe regresszál minden egyes alkalommal, amikor az apjával találkozik. Épp ugyanazt a csalódást, bizalmatlanságot, elutasítást, magára hagyottságot, nem érek annyit, nem kellek, nem vagyok elég jó érzéseket éli át, mint gyermekkorában, és amikor még meg sem született. Az ilyen sérülések - mint a terhesen elhagyott nő - az anyaméhben, az anyán keresztül átmenő érzések miatt, a gyermeken csapódnak le, gyermekkori viselkedészavarokban és felnőttkori konfliktuskezelési problémákban.

Férfiként feladata azokat a férfias tulajdonságait, értékeit, erényeit megmutatni a feleségének, amiket ő magában, az évek alatt magát megismerve megtanult. Tehát, amit gyakran hangoztatok a cikkeimben, hogy a férfi legyen férfi, a nő pedig legyen nő, és ne cseréljük fel a szerepeket. A legnagyobb kihívás számára ezeket a női – férfi szerepeket helyre rakni.

Mivel előtte nem volt apaminta, illetve csak negatív, így ilyen esetekben két variáció lehetséges. A felnőtt férfi apaként vagy ugyanezt a mintát követi le, azaz elválik és elhagyja a családját, vagy homlokegyenest máshogy csinálja. Tehát helyes apamintát közvetít a gyermekének, és mindaz, amit ő gyermekként nem kapott meg az apjától, azt szülőként (kompenzálva a saját gyermeke felé) megadja a gyermekének.

Az elvált apák egyoldalú döntése, hogy akarják-e a kapcsolatot tartani a gyermekükkel… De a felelősségvállalás nem ér véget a válással…

Fotó forrás: Regnum Christi