Férjek. Feleségek. Szeretők.

7 tipp, hogyan éljük túl a karácsonyt, hogyan kerüljük el a karácsonyi stresszt?

Mielőtt a 7, illetve a 7+1 tippre rátérek (meglepi :D) , néhány fontos dolgot elmondok az ünnepi stresszel kapcsolatban. 

 

karacsonyi_stressz.jpg

 

A karácsony elvileg a szeretet ünnepe kellene, hogy legyen. Mégis ilyenkor van a legnagyobb feszültség a családokban. Ennek legfőbb oka, hogy irreális elvárásokat támasztunk magunk felé, ami teljesíthetetlen. A filmekben, a reklámokban látott tökéletességet akarjuk az asztalra, és a fa alá tenni, és leképezni a média által átélt érzelmeket a saját életünkbe. Ez lehetetlen abban az esetben, ha az év többi részében nem, vagy csak nagyon kevés figyelmet fordítottunk egymásra. 

Mert mit látunk a tv-ben? Azt, hogy a karácsonyi készülődés közben, a tökéletes apuka boldogan, nevetgélve faragja be a fát a tartóba, a tökéletesen belőtt frizurájú, tökéletes alakú, tökéletesen sminkelt anyuka, magassarkúban, kiskosztümben, fehér köténnyel a hófehér konyhában lisztmentesen, tökéletes mosollyal türelemmel és végtelen nyugalommal vigyorog a gyerekre, aki épp leöntötte magát egy tányér spagettivel, amit majd a tökéletes mosópor rögtön tökéletesen tisztára mos.

MOST tegye fel a kezét, akinek ez valóban hihető és nála valóban így működik! Mert az én mosolyom ugyan valóban tökéletes XD, de a reklám többi része erősen javításra szorulna... Tehát először is ismerjétek be/fel/el, hogy a reklám, és a filmek nem valós minták, nem ez alapján kell megélni a karácsonyt!  Ez a perfekcionizmusra való törekvésünk "visz minket a sírba", azaz azt eredményezi, hogy enélkül azt érezzük, nem vagyunk szerethető, értékes emberek... Túrót nem!

Álljatok meg egy pillanatra, és gondoljátok végig...! Tényleg erre van szükség? Valóban ez a fontos, hogy MINDEN tökéletes legyen? Nem elég, ha "csak" örülünk egymásnak? Annak, hogy van egy párunk, vannak gyerekeink, vannak szüleink, barátaink...? Addig értékeljük a velük töltött időt, amíg élnek... Az én szüleim már sajnos a mennyországba költöztek, így nélkülük töltöm a karácsonyt, csak az emlékeim hozzák vissza őket erre a meghitt ünnepre.   

Ne csak év végén, ne csak karácsonykor akarjátok egymást szeretni, amikor kötelező boldognak lenni... Meeert mindenki ezt kívánja egymásnak. Az irreális, és teljesíthetetlen elvárások helyett valódi odafigyelést, együttlétet, törődést, gondoskodást ajándékozzunk egymásnak. Bárcsak ilyen könnyű volna, de

az ünnepi készülődéssel járó stressz már jóval karácsony előtt megkezdődik. Végig gondoljuk, ki mit kapjon karácsonyra, mi legyen a menü, és ezek megvásárlását általában az utolső pillanatra halogatjuk. Vagy idő hiányában, vagy amolyan Pató Pál úr módra.

A munka, a család, a háztartási teendők mellett elvárjuk, hogy minden tökéletes legyen, azaz jól sikerüljön a karácsony. Tökéletes legyen a bejgli, tiszta legyen a lakás, szép legyen a fa, és finom legyen a halászlé, a töltött káposzta, és a sült kacsacomb se legyen olyan száraz, mint a Góbi-sivatag...na meg a rántott hús se legyen olyan, mint a cipőtalp. A fa ne legyen ferde, és legfőképpen tartsuk távol tőle aaaa... neeeem, nem a gyereket, hanem a macskát! 

Az anya általában a konyhában tüsténkedik, és azon igyekszik, hogy minden patent legyen, közben olykor idegesen elkiabálja magát, hogy neki miért nem segít senki, és ő mindenre egyedül van, mindent neki kell csinálnia...

A apa pedig a karácsonyfatartóba próbálja bele erőszakolni a fát... eszközök hiányában azzal, ami a keze ügyébe kerül, mert minden úgy el van pakolva, hogy sose találjuk meg, és különben is, itt semminek nincs helye, miért nincs itt rend, és egyébként is, hol van már az a k@rva kalapács?!

A gyerek közben tömi magába a levágott sütemény szélét, anya rászól, ne azt edd meg, hol a tesód, hányni fogsz, ne nyúlj hozzá eltöröd... Ilyenkor csak egyetlen dologra vágyunk: LEGYÜNK MÁR TÚL EZEN AZ EGÉSZEN! 

Ezek az összesűrűsödött teendők óriási stresszt és szorongást tudnak okozni, hisz a hétköznapokban sokkal kevesebb dologra kell figyelni egyszerre, és nem is ekkorák az elvárások, továbbá megoszlik a feladat. 

Ami még a stresszt erősíti, hogy az év többi napján nincsenek ennyi időt együtt az emberek. A statisztikák szerint átlagban napi 7 percet beszélgetnek egymással a szülők és a gyerekek. Sajnos a párok sem sokkal többet egymással. Nem tudnak mit kezdeni egymással, nem tudnak mit kezdeni az együtt töltött idővel... Nem tudnak közös programokat csinálni, nem tudnak miről beszélgetni, emiatt egyre nagyobb feszültség keletkezik, és egymást kezdik el okolni a kialakult helyzetért, ami aztán veszekedésbe torkollik.

A hétvégék rövidebbek, amik általában előre meg vannak tervezve, ki mit fog csinálni. Nincs rá viselkedési minta, hogyan lehet közösen több időt együtt tölteni, hogyan lehet csak pihenni és szeretni egymást.

Egy idő után mindenki befeszül, a gyerek menne játszani, az apa feküdne a tv előtt, az anya menne sétálni egyet, DE most nem lehet, mert együtt KELL lenni... Tehát senki nem mondja mit szeretne, inkább mindenki csinálja azt, amit nem akar, vagy azt, amit elvár magától és a társától az amerikai filmek alapján... Aztán egyszer csak robban a feszültség, mert senki nem bírja tovább... A gyerek ordít, az anya ordít a gyerekre, az apa ordít az anyára...  Ahelyett, hogy mindenki kifejezné a saját vágyát, inkább tűri és egyben generálja is a feszültséget.  

Azért jó, ha tudjátok, a karácsonyi veszekedés elkerülhető. Juhéééjj! Itt most nem a megmentő képében szeretnék tetszelegni, és bízom benne, hogy nem én jutok eszetekbe a karácsonyi asztalnál, de azért van pár ötletem... 

Íme néhány tipp, amivel igazán boldogabbá tehetjük a karácsonyt:

1. Ahelyett, hogy otthon ültök és néma stresszben nézitek egymást, bátran csináljatok programokat (szexeljetek is). Senki sem mondta, hogy otthon kell ülni karácsonykor, csak azért, mert karácsony van... Ez vonatkozik arra is, amikor rokonlátogatásra mentek és egy idő után a kínos csend átmegy kínos kérdésekbe... Nyugodtan ki lehet mozdulni, és lehet együtt is sétálni, szánkózni (már ha van hó), vagy bármi mást csinálni, társasjátékozni, kirándulni...

2. Ne vállald túl magad. Mi nők hajlamosak vagyunk túlzásokba esni mind a karácsonyi menüt, mind az ajándékokat illetően. Régen én is így csináltam, ma már tudatosabb vagyok. Megbeszéljük ki mit szeretne enni, hány fő lesz, és ki milyen ajándékot szeretne (év közben érdemes jegyzetelni és figyelni). Felosztjuk a feladatokat is, ki mit csinál, mit vállal be. Bátran bevonhatod a gyerekeket, a párodat is az előkészületekbe... Így a nap végére nem érzed úgy magad, mint akit egyszer már megettek... Nem kell mindent egyedül csinálnod, nemcsak a TE feladatod, hogy mindenki jól érezze magát. Kérj segítséget!

3. Vedd kicsit lazábbra a dolgokat. Fogj egy pohár bort, vagy pezsgőt, és ülj be egy kád forró vízbe... Itt tudsz egy kicsit gondolkodni, számotvetni az évvel, rendszerezni a dolgokat...

Nyilván megtervezzük, mit főzzünk karácsonykor, kinek mit veszünk, de maga az ünnep ne arról szóljon, hogy szarrá dolgozod magad, amit aztán nem úgy értékelnek, ahogy te azt szeretnéd, ezért sértődés van belőle... Tehát ha már a fentiek szerint felosztottad a feladatokat, és kész a karácsonyi menü, akkor te is érezd jól magad, ülj le a családdal beszélgetni, történjenek spontán a dolgok... Érezd jól magad, és hagyd a kínos kérdések megválaszolását más alkalomra. 

4. A túlköltekezés ellen állíts be egy limitet, amit ha törik ha szakad, nem fogsz átlépni! A matek, és a költségkeret beállítás segít abban, hogy a kiadásod ne lépje túl a bevételedet. Miután mindent kifizettél, nézd meg mennyi marad, és milyen összeget tudsz az ajándékokra, és a karácsonyi menüre szánni. Ezt semmiképp se lépd túl! Ugyanis nagyon nyomasztó tud lenni, ha egyszerre sok a kiadás, és nem tudod sem kontrollálni, sem koordinálni ezeket. 

5. Az elvárásaid legyenek reálisak. Mint fentebb említettem, nem kell mindennek tökéletesnek lennie... Nem az a lényeg... Tudom, hogy szülőként teljesíteni akarod a gyermeked minden vágyát, és meg akarsz felelni neki... Én is szülő vagyok, bár az én fiaim már felnőttek. De maradj a realitás talaján, és magyarázd el neki, mi az amit teljesíteni tudsz, és mi az, amit nem. A gyerek nem hülye. Bármilyen kicsi is, megérti, ha a szülő is úgy áll hozzá. 

6. Ha már ilyen sokat beszéltünk a karácsonyi menüről, essen szó a mértékletességről is. Azért, mert ünnep van, nem kell mindenáron telezabálni magad, hogy aztán bűntudattól vezérelve a szülőket, nagyszülőket, rokonokat hibáztasd a te saját felelőtlenséged és mértéktelen ételitalfogyasztásod miatt. Ahhoz, hogy a súlygyarapodást elkerüld egyél úgy, mint máskor szoktál... Úgysem bírsz (sokkal) többet enni, mint amennyit a gyomrod befogad, és nem kell kötelezően többet enni, csak mert karácsony van. Segít, ha egészséges, szezonális ételeket teszel az asztalra, és tartod az adagok mértékét. 

7. Nyugodtan mozogj, sétálj, sportolj, ha ahhoz van kedved. Senki nem tiltja meg a mozgást, senki nem mondja meg neked, hogy karácsonykor kötelező dögleni a tv előtt. Ha úgy érzed, jól esne egy kis mozgás, mert mégis túletted magad, jó kis családi program lehet egy közös kirándulás, hógolyózás (tudom, most nincs hó itthon), vagy bármilyen testmozgás, bowling, edzőterem, stb., akkor csináld! Állj fel a fotelből, menj ki az udvarra, az utcára, vegyél egy jó mély friss levegőt, és indulj! 

+1. tipp: A karácsonyi stressz lehető legjobb elkerülési módja, hogy ne találkozzunk senkivel, így probléma megoldva XD

Nos, bízom benne, hogy tudtam egy kicsit oldani a karácsonyi előtti feszültségen... Ha úgy érzed további segítségre van szükséged, mert vagy házas vagy és nem bírod a strapát, vagy egyedülálló vagy, és nem bírod elviselni a magányt, vagy párkapcsolatban vagy ugyan, de úgy érzed, minek?!, vagy szeretnél párkapcsolatban lenni, de nem tudod, miért az idiótákat vonzod be...?!, akkor keress meg messegeren, dobj egy üzenetet, és megbeszéljük a továbbiakat... 

Végszóra csak annyit, hogy szeretetben, békességben, türelemben, megértésben és boldogságban gazdag ünnepeket kívánok mindenkinek! 

https://www.facebook.com/marica.fejervari

Fotó: Dívány.hu

Szex kötelességből...? Ismerős?

Több olyan hölgy kliensem is volt az elmúlt időszakban, akik arról számoltak be, hogy kötelességnek érzik a szexet a párjukkal. A kapcsolatban eltöltött idő előrehaladtával és a klimax megjelenésével a nőknél fordul elő gyakrabban, hogy csökken a nemi vágy.

 

szex_kotelessegbol.jpg

 

Mivel ez a férfiaknál nem, vagy nem olyan mértékben változik, ezért a hölgyek azt érzik, hogy kötelességből kell szexelniük... Szerintük, ha ezt nem teszik, akkor annak súlyos következménye lehet a kapcsolatra nézve... Elhidegülés, elhagyás, megcsalás, válás. 

Sok esetben arról van szó, hogy a nő fél attól, hogy a párja elhagyja, máshoz megy, ha ő nem adja meg neki azt, amit akar. Az ilyen "essünk már túl rajta " együttléteknek sosem lesz jó vége...  A legfontosabb dolog lenne a társukkal megbeszélni a nemi vágy csökkenésének az okát. Ez a legritkább esetben történik meg, és még ritkább esetben fordulnak emiatt szakemberhez!

A férj nem meri megkérdezni a feleségét, miért nem kívánja már vele a szexet... A feleség pedig fél elmondani ennek a valódi okát, inkább "kitalál" mindenféle dolgot -  fáradt vagyok, fáj a fejem, nincs kedvem, álmos vagyok - csak, hogy elkerülje a szexet és még a témát is! Ezek az indokok lehetnek akár igazak is... De ahogy a hölgy kliensem fogalmazott: "Ezeket nem lehet ám olyan sűrűn elsütni egy pasinál, ezért inkább szexelek vele akkor is, amikor fáj, vagy kurvára nincs kedvem." A színlelt orgazmus pedig egyenlő az önbecsapással, ugyanakkor kénytelen elviselni a szexet a saját párjával örömök nélkül.

Ha egy férfi sorozatosan elutasításba ütközik, akkor felmerül benne a gyanú, hogy esetleg harmadik fél van a dologban. Ha ezt teljes bizonyossággal kizárta, akkor magában keresi a hibát, hogy vajon miért nem kívánja őt már a felesége?

Már nem elég vonzó, meghízott, büdös a szája, vagy van valami visszataszító benne, rajta...? Ezek a gondolatok sajnos nagyon ritkán kerülnek napvilágra, többnyire maradnak a férfi fejében. Amikor a férfi kliensemet megkérdeztem, miért nem beszéli meg a feleségével, azt mondta, tart a választól, mit fog mondani a felesége, lehet mégis őbenne van a hiba, és miatta nem kívánja a szexet az asszony.

A nő pedig nem meri elmondani, hogy érzelmileg eltávolodtak egymástól, ő nem mindig csak szexelni akar, hanem néha csak összebújni úgy, hogy abból ne legyen mindig szex. Meghittségre, romantikára vágyik, ahol nőnek érezheti magát, és arra vár, hogy önmagától kívánja meg a férfit. A nőnek érzések kellenek, hangulat kell hozzá.

Hárítási ok lehet, ha a férfi túl erőszakos, vagy erőteljesebb a technikája, amivel a nőnek fájdalmat okoz, és ezt nem veszi figyelembe. Ha a férfi gyakran csak magára gondol, és kielégítetlenül hagyja a nőt és még csak eszébe sem jut örömet szerezni neki és gyengédnek lenni vele.

Gyakori probléma a testképzavar, ami inkább a nőket érinti. A megváltozott alakot a szülés után, vagy hirtelen fogyás, hízás miatt nem tudják magukat elfogadni, ezért inkább bele sem kezdenek a szexbe.

Dr. Kelemen Éva szexuálpszichológus szerint "A férfiak legalább 65-70 százaléka elvárja, hogy a párja csinos, arányos, kívánatos legyen, míg a saját „fogyatékosságaikat” nem tekintik számottevő problémának." Itt gondolunk a nagy pocakra, a jelentős súlyfölöslegre, az elhanyagolt, ápolatlan külsőre, mindeközben a nőktől tökéletességet várnak el.

A nők nagyobb része inkább a ritkább, minőségi, tartalmas együttléteket szereti. A férfiak nagyobb része pedig a gyakoribb, laza és gyorsabb élvezeteket preferálja. 

Egy hosszú kapcsolatban már gyakran előfordul, hogy ellaposodik, unalmassá, rutinszerűvé válik a kapcsolat. Több a stressz, a ki nem mondott dolog, esetleg betegség, pajzsmirigy probléma is okoz nemi vágy csökkenést és az alkohol is öli a testet-lelket-szellemet, szerelmet.

Azonban a szürke hétköznapok elkerülésére sok dolgot tehetünk. A mai modern világban már számtalan eszköz és lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy időnként feldobjuk, felfrissítsük a kapcsolatot. Ha ez időről-időre nem történik meg, akkor felemésztik a kapcsolatot a hétköznapi teendők, és nem igazán lesznek motiváltak a párok a szeretkezésre. Beáll a közöny és a valódi libidócsökkenés akár mindkét félnél.

A férfinak ugyan megmaradhat az igénye a heti többszöri együttlétre, de a nőben addigra már kihűl a vágy, és megtörténik a kényszer szex, hogy a házastársi kötelesség le legyen tudva, különben máshoz megy. A nő tudja, hogy ez a dolga, hogy meglegyen a szokásos adag, hogy a férfi ne legyen frusztrált, ha nincs kielégítve. Akkor is csinálja, amikor hulla fáradt, és rohadtul nincs kedve hozzá, de tudja, hogy így tudja megtartani a férfit. 

Itt fontosnak tartom megemlíteni azt is, amikor a két félnek eltérőek a szexuális igényeik. Ez már egy friss kapcsolat elején hamar ki is derül. Az egyik fél állandóan simogatná, puszilgatná, ölelgetné a partnerét, és minden nap szeretkezne vele, vagy naponta többször is, míg a másik félnek nincs ekkora igénye, és ő heti 2-3 alkalommal is megelégszik.

Ha ezt az elején nem tudják közös nevezőre hozni és ebben kompromisszumot kötni, akkor a kevesebb igényű fél (általában a nő) itt is belecsúszik a kötelességből való szexelésbe. Már a kapcsolat elején! Ha ez nincs kommunikálva a másik, a nagyobb igényű felé (általában a férfi), akkor a nő elkezd eltávolodni a párjától, majd a kényszer szex miatt undort érez, még jobban eltávolodik, és már a szex gondolatától is kirázza a hideg. Először haragszik magára, aztán a párjára, ami átmegy majd gyűlöletbe.

Az ismerkedés első, szimbiotikus szakaszában természetes, hogy az egyik fél állandóan a másikkal akar lenni, vágyik az érintésére, az illatára, és legszívesebben belébújna szőröstől-bőröstől. Ha ez a szimbiotikus szakasz eltolódik, azaz az egyik fél még nem tart itt, a másik pedig éjjel-nappal vele lenne, akkor ez a közeledés a távolabb lévő félnek még sok.

Ha csak az egyik fél közelít jobban a partneréhez, és minden kívánságát igyekszik teljesíteni, akkor nem hagy teret és időt a másiknak, hogy ő is adjon, és megkívánja a társát a gyors és intenzív, állandóan jelen lévő közelség miatt. Nincs meg a várakozás, a vágyakozás, az izgalom, és a játékosság.

A távolabb lévő fél ilyenkor gyakran alkalmazkodik a partneréhez, és szeretkezik vele, ha kell ha nem. Máris megvalósult a szex kötelességből, hisz a távolabbi félnek - pont amiatt, mert ő még nem tart ott, hogy állandóan a párjával akarjon lenni - ritkábban van igénye a szexre, vagy eleve ilyen a szexuális libidója. A kényszer szexet a távolabbi fél megelégeli, és megindul az eltávolodás. A távolabb lévő fél kezdi elutasítani a párját, ritkulnak a szexuális együttlétek. 

Mindeközben a másik oldalról nézve pedig a közelebb lévő fél is feladja és alárendeli önmagát. Annyira meg akar felelni a partnerének, hogy az ő saját igényeit, szükségleteit háttérbe szorítja és nem kommunikálja, csak, hogy a párja boldog legyen. Mivel ekkor már folyamatosan csak a másik (a távolabb lévő) szükséglete van kielégítve, így a távolabb lévő fél nem tud felnézni a párjára, unalmassá válik számára, ami ugyancsak eltávolodashoz vezethet. A közelebb lévő fél, a folyamatos elutasítás és kielégítetlenség miatt frusztrált lesz, és kirobban a veszekedés. Azért, hogy ezeket a veszekedésket elkerüljék, a távolabb lévő fél inkább lefekszik a párjával olyan gyakran, amilyen gyakran csak igénye van rá, így mostmár ő adja fel ismét önmagát, és újra belecsúszik a kényszer szexbe.

Ha nagymértékben eltér a párok libidója, és nem tudnak egy közös pontban megállapodni, akkor érdemes átértékelni a kapcsolatot, mielőtt még a harag, az egymás iránti gyűlölet és az undor megmérgezi a kapcsolatot.

Ezt a szexuális játszmát csak úgy lehet megszakítani, ha kompromisszumot kötnek a párok egymással. 

Egy másik esetben arról beszélgettünk egy hölgy kliensemmel, hogy ő erőszaknak éli meg az intim együttléteket. Ez a nő annyi megaláztatást szenvedett el a kapcsolatban, hogy inkább kényszerből és félelemből szexelt, hogy ne legyen veszekedés. Sokszor megjátszotta az orgazmust, csak, hogy mielőbb vége legyen. Nemet mondani "lehetetlen", mert abból sértődés és balhé van. Napokig tartó duzzogás, és csenddel vagy lekezelő stílussal, olykor fizikai bántalmazással való büntetés a következménye. 

Azért, hogy ezt elkerülje, inkább "odatartja" neki, és úgy kevésbé fáj! Nem arra fókuszál, mi történik, hanem eltereli a gondolatait, megtervezi a másnapi ebédet, és csak fekszik mint egy fadarab, vagy mint egy guminő. Már amikor sikerül. Közben undorodik saját magától, megpróbálja kizárni a férje kéjtől hörgő hangját, a szájából eredő büdös sörszagot, "ahogy liheg az áporodott pofájával"... a sírás környékezi, és legszívesebben ordítana testi és lelki fájdalmában. Eltűnt az összes önbizalma, és hol van már az önbecsülése... ? 

Náluk a szex átment adok-kapokba. Amikor a férje tett vagy vett valamit, elmosogatott, bevitte a reggeli kávét, vagy bevásárolt és mondjuk hozott neki egy csokit, akkor rögtön szexet várt érte cserébe. A nő egy idő után bezárkózott, és kizárólag testileg adta oda magát.

Régen, amikor még vágyból szexelt a férjével, jó volt - mondta, de később a férje egyre követelőzőbb és erőszakosabb lett, és a szex elvárássá minősült. Ő pedig egyre jobban eltávolodott tőle érzelmileg, lelkileg. Ha nemet mert mondani, akkor napokig tartó veszekedésre lehetett számítani, rendkívüli módon megalázta, és csúnya szavakkal illette. Ezek után, nemhogy nőnek, még embernek sem érezte magát a kliensem. De a férje ezek után is ugyanúgy elvárta a szexet, mintha mi sem történt volna. 

Joggal teszitek fel a kérdést, hogy miért marad benne a nő egy ilyen kapcsolatban? 

Ebből a fajta bántalmazó kapcsolatból rettentő nehéz kilépni. Továbbá meghatározóak az életkörülmények is, a gyerekek, a közös otthon, nincs hova menni, nincs anyagi biztonság, tűrni kell, amíg lehet - fogalmazott így a kliensem. Minél előbb fordulnak szakemberhez, annál nagyobb az esély a normális éltbe való visszatérésre.

Az a személyes tapasztalatom, hogy a pároknak nagyon nehezükre esik a szexről beszélni. Pláne akkor, ha a szex kötelességből történik. Kudarcnak élik meg, ha az egyik nem kívánja a másikat, és fogalmuk sincs hogy mondják el ezt neki. Hogyan lehet ezt "szépen" tálalni? Úgy, hogy a másiknak ne essen rosszul, ne sértődjön meg...? Mivel erre nincs a pároknak megfelelő stratégiájuk, ezért bevállalják a megcsalás elkerülése érdekében azt, hogy hetente párszor lefekszenek a társukkal.

A párok abban hibáznak, hogy nem fordulnak időben szakemberhez. A férfi lehetne megértőbb, ha a párjának nincs kedve hozzá, előfordul az ilyesmi... Nem bevágni a durcát és megsértődni, hanem felnőtt módjára megérteni, és esetleg óvatos kísérlettel megpróbálni hangulatba hozni. A nő pedig hibás lehet abban, hogy nem kommunikálja, mire vágyik... Nemcsak napi gyors numerákra, hanem minőségi szeretkezésekre is van igénye.

A szakember abban tud segíteni, hogy viták nélkül feltárja az ehhez kapcsolódó problémákat és megoldást dolgoznak ki rá együtt, ami mindkét félnek megfelel. Ha egészségügyi probléma áll a háttérben, a kompetens szakorvos megfelelő segítséget nyújt. 

Ha ismerős számodra a szex kötelességből, és nem akarsz benne kiégni, testileg-lelkileg tönkretenni magad, akkor mindenképp gyere el, és beszéljünk róla, mielőtt még odáig fajul a dolog, hogy meggyűlölöd a párodat. Egy szeretetteljes kapcsolatban nincs helye a kényszer szexnek. 

https://www.facebook.com/marica.fejervari/

 

Fotó: Ripost

 

 

A Büntetők, a Kínzók, a Szenvedők és az Önsorsrontók - az érzelmi zsarolás mesterei

Életünk során legalább egyszer biztosan találkoztunk már érzelmi zsarolással. Ez az a manipulációs eszköz, amivel a zsaroló fenyegetés árán próbálja elérni azt, amit szeretne. Teheti ezt nyíltan, vagy rejtett formában, és megbüntet, ha nem úgy teszünk, ahogy ő azt szeretné. Vajon kikből lesznek az érzelmi zsarolók, és hogyan tudunk ellenük védekezni?

 

erzelmi_zsarolas.jpg

 

Az érzelmi zsarolók lézerpontosan ismerik a gyenge pontjainkat és csontig hatoló bűntudatot keltve érik el, amit akarnak. Tisztában vannak azzal, hogy szeretjük, és elfogadjuk őket minden hibájukkal együtt, és, hogy mi is ugyanerre a feltétel nélküli szeretetre, elfogadásra vágyunk.

Érzelmi zsarolással elsősorban ezt a vágyat vonják meg tőlünk. Megfenyeget, hogy elveszítjük őt örökre, vagy pedig alaposan meg kell dolgozni azért, hogy visszafogadjon a "kegyeibe". Felhasználnak minden információt, amit tudnak rólunk, és nem számít az sem, hogy milyen kapcsolat van közöttünk. 

Rendkívül gyakori az is, amikor az idősödő szülő zsarolja érzelmileg a már felnőtt gyermekét: "Nem is érdekel már téged, hogy mi van itthon. Nem számítunk mi már neked... Majd megtudod, ha már mi nem leszünk". Az érzelmi zsarolók célja az, hogy bennük lévő űrt, hiányt, félelmet (pl.: egyedülléttől, magánytól, kudarctól való félelem...) feltöltse általunk.

Az érzelmi zsarolók egy része azokból lesz, akiknek az érzelmi szükségleteik gyermekkorban kielégítetlenül maradtak. Ebben az esetben pontosan azt várja el tőlünk a zsaroló, aki lehet a mi idős édesanyánk is, amit ő a szüleitől nem kapott meg...azt a gondoskodást, törődést, figyelmet, szeretetet.

Ilyenkor (az ő elvárása szerint) nekünk fel kellene lépni a nagyszülő, azaz a szüleink szülei helyébe, és onnan megadni neki azt, amire szüksége van. Teljesen jogosan érzünk ellenállást ezzel szemben, mivel mi nem a szülei vagyunk, hanem a gyermeke. Egyértelmű, hogy képtelenek vagyunk megadni azt a szülői gondoskodást, amire ő vágyik.

Ugyanez a helyzet a párkapcsolatban is... Te, mint (házas)társ veszel részt a kapcsolatban. Nem pedig úgy, mint az érzelmi zsaroló valamelyik szülője, akivel az érzelmi szükségletei nem lettek kielégítve, és tőled, mint szülőtől  várja annak az űrnek a betöltését. Természetesen ezt nem tudod megtenni, és megadni neki, nem tudsz valódi anyai/apai szeretettel fordulni felé, mivel nem vagy az anyja/apja, hanem a társa. 

Az érzelmi zsarolók állandóan rettegnek az elhagyástól, és, hogy ők és az érzéseik nem számítanak. Ezért minden eszközt bevetve, erőszakosan, fenyegetés árán próbálják meg fenntartani a figyelmet, és megkapni a szeretetet, gondoskodást.

Másik esetben akkor lesz valakiből érzelmi zsaroló, ha a gyermeket elkényeztették kiskorában. Nem lett neki megtanítva, hogy másoknak is vannak igényei, szükségletei, és azokat is figyelembe kell venni. Nem mindenki csak azért van, hogy őt istenítse és körülrajongja.   

A manipulatív személy rendkívül ügyes. Párkapcsolatban is bűntudatkeltéssel, lelkiismeret-furdalással, félelemben tartással és a bennünk lévő felelősségérzet ébresztésével igyekszenek elérni, amit szeretnének. A fenyegetés célt ér, és ha nem úgy viselkedünk, ahogy kell, tuti biztos a szenvedés számunkra. Minél jobban próbálunk ellenállni, az annál nagyobb bűntudattal jár, és annál nagyobb felelősségérzetet kelt bennünk, hogy megtegyük amire kér.

Biztosan hallottátok már a tipikus érzelmi zsaroló mondatokat:

- Ha elhagysz, én...

- Ha igazán szeretnél...

- Neked mindenki fontosabb, mint én...

- Miattad van ez is, ha nem csinálod meg nekem, végem van... Te vagy az egyetlen, aki segíthet rajtam...

- Azért csináltam, hogy neked jó legyen... Csak azért tettem, mert szeretlek...

- Ne sírj, mert az Nekem rossz...

- Majd megtudod, milyen, ha nem leszek...

- Ne is hallgass rám, pedig én csak a legjobbat akarom neked...

- Ennyit igazán megtehetnél értem, bezzeg én ott voltam...

- Na lesz még ennek böjtje (meglátod mi lesz ennek a következménye)...

- Én az egész életemet feláldoztam érted, te pedig (szarba se nézel)... 

Ismerős mondatok, ugye?

Na de nézzük a négy zsarnokot közelebbről: 

A büntetők: arról lehet őket felismerni, hogy nyíltan fenyegetőznek. Kerek perec megmondják, mi lesz annak a következménye, ha nem úgy viselkedünk, ahogy szeretnék: "Ha kimész azon az ajtón, soha többé ne gyere vissza... Ha most elmész (dolgozni), elhagylak."

Súlyos szavak, amelyek nemcsak bűntudatot keltenek bennünk, hanem félelmet is, hogy elveszítjük szerelmünket, bizonytalanság lesz úrrá rajtunk, nehogy a két szék közül a földre üljünk. Továbbá ellenállásba ütközünk saját magunkkal szemben is, hogy akkor most mi a francot csináljunk?! /Ha nem megyek dolgozni, kirúgnak, ha megyek, ő rúg ki... - két tűz között vagyunk - kockáztatunk, vagy engedünk?/

Ide tartoznak még a csenddel, duzzogással, látványos elvonulással és a kommunikáció megvonással büntetők is. Ők így akarnak hatással lenni ránk, és éreztetni azt, hogy a kontroll náluk van. 

A kínzók: ők azok, akik észrevétlenül, a legügyesebb módon manipulálnak, folyton tesztelnek. Ők azok, akik valamilyen jutalom reményében húzogatják előttünk a mézesmadzagot, pl.: szerelmet, pénzt, magasabb beosztást, egyéb juttatásokat ígérve.

Pontosan kiszimatolják a vágyainkat, és ezekkel kecsegtetve (visszaélve) manipulálnak úgy, hogy mindeközben csak az ő érdekük érvényesüljön. Amennyiben nem tesszük meg azt, amit ő "cserébe" kér, elesünk az áhított dologtól, amire mindennél jobban vágyunk. Tipikus mondat: "Segítek neked, de csak akkor, ha... Senki más nem lehet, csak Te, de ezt még meg kell tenned..." 

A szenvedők: ismérvük a bűntudat, -lelkiismeret-furdalás keltés, és a hibáztatás, okolás. Azt éreztetik velünk, hogy az ő szenvedésük, a mi hibánk. Gyakran jellemző az érzelmi zsaroló szülőkre, akiknek már felnőtt gyermeik vannak. Sűrűn elhangzó mondat: "Téged már nem is érdekel, mi van velünk... Észre se vennéd, ha történne velünk valami... Nem számítunk mi már neked, nem is hiányzunk..." 

A szenvedők sem mondják ki nyíltan, hogy mit várnak tőlünk. Helyette gondolatolvasónak hisznek, és azt várják, hogy a bűntudattól vezérelve mi magunktól jöjjünk rá, hogy nekik mire van szükségük. A kimondatlan követeléseiket viszont világossá teszik, hogyha ők szenvedni fognak, az egyértelműen a mi hibánk lesz. A mi lelkünkön szárad az ő boldogtalanságuk, szomorúságuk, és fájdalmuk. Természetesen áldozatnak állítják be magukat, miközben nyilvánvaló, hogy ők a bántalmazók. A szembesítést nem tűrik, és nem is hajlandóak tisztán látni a helyzetet. 

Az önsorsrontók: szintén áldozatnak állítják be magukat. Agresszív módon azt kommunikálják számunkra, hogy mi fog történni Velük, ha nem teszünk eleget a fenyegetésnek. Pl.: "Ha elhagysz, öngyilkos leszek... Ha elmész, kiborulok és pánikrohamom lesz... Ha még egy ilyen előfordul, a pszichiátrián kötök ki..." 

Pontosan tudják, hogy ez mekkora hatással van ránk. Nem merjük megkockáztatni, és azt a hatalmas terhet egy életen át cipelni, hogy valaki, akit szerettünk, miattunk lett öngyilkos. Így természetesen engedünk az érzelmi zsarolásnak, és inkább maradunk egy rossz kapcsolatban, minthogy ki merjünk lépni belőle. 

Hogyan lehet védekezni az érzelmi zsarolás ellen? 

Először is fontos felismerni, hogy áldozatok vagyunk. Ha ez nem egyértelmű, figyeld meg a kapcsolati dinamikát, hogy érzed magad (különösen figyelj a bűntudatra, felelősségérzet keltésre, félelemre), milyen dolgok ismétlődnek?

Egyik védekezési mód, ha nem hagyod magad... Tudom, könnyű ezt mondani, de mikor benne van az ember, akkor mégis hogyan? Amikor érzelmi zsarolást alkalmaznak rajtad, egy automatikus viselkedés indul be. Ennek a berögzült mintának a megváltoztatásával, meg lehet szakítani az érzelmi zsarolást. Tehát reagálj másképp, mint szoktál. 

Másik stratégia, ha megértést és együttérzést tanúsítasz. Ez nem azt jelenti, hogy egyet is értesz a zsarolóval! 

Kommunikálj vele felnőtt módon. Hisz az érzelmi zsaroló belül egy félelmet érző gyermek, aki retteg az újabb elhagyástól, és ezt akarja (erőszakos módon) a szereteted kiharcolásával elkerülni. Ha Felnőtt - Felnőtt interakcióba lépsz vele, akkor nagyobb esély van az érzelmi zsarolás elkerülésére. 

Ha te is érzelmi zsarolás áldozata vagy, mindenképp keress fel egy szakembert, aki segít a belső munka elvégzésében is. Fontos, hogy mindemellett ne csak védekezni tanuljunk meg, hanem önmagunkat is erősítsük meg annyira, hogy képesek legyünk kezelni ezeket a helyzeteket.

Egy párkapcsolati terápia során, akár egyénileg, akár közösen zajlik, új reakciókat és új kommunikációs technikákat sajátítunk el. Ahhoz, hogy ne essünk bele újra az érzelmi zsarolás csapdájába, és a zsaroló szerepébe, fontos feldolgozni a korábbi sérüléseinket, a fájó pontokat, és megtalálni a nyomógombokat.

Kiemelt jelentősége van annak, hogy tisztázzuk, valójában kié a felelősség az adott helyzetekben. A berögzült hiedelmek és meggyőződések megváltoztatásával sikerülhet kilépni az áldozat és a zsaroló szerepéből. Ehhez nem kell mást tenned, mint bejelentkezni akár online, akár személyes kozultációra. 

https://www.facebook.com/marica.fejervari/

https://parkapcsolatrolmaskepp.hu/

 

Forrás: Susan Forward - Donna Frazier, Érzelmi zsarolás 

 

 

 

Ál/arc - Tudd meg, Te melyik maszkot viseled? Karaktervédekezéseink

Életünk során többféle álarcot, maszkot viselünk... A nők sminkelnek, a férfiak pedig arcszőrzetük változatosságával próbálják leplezni saját mivoltukat. Ha az álarc mögé nézünk, nagyon gyakran egy ártatlan kisfiút vagy kislányt látunk, akit még gyermkekorában megsebeztek és azóta sem tudott felnőni, vagy a társas interakciókban, konfliktusokban nagyon gyakran gyermekként visekedik, és gyermeki énje reagál az őt érő ingerekre.

 

maszk.jpg

 

A karaktervédekezést sokszor használjuk a kapcsolatainkban. A felvett álarcok rendkívül hitelesek, és amikor már azt hinnénk, hogy a másik veséjébe látunk, és végre megmutatta nekünk önmagát, akkor tapasztalataink útján rájövünk, hogy ez nem más, mint az Én évek vagy évtizedek alatt magasan kiművelt önvédelmi stratégiája.

Elsőként Freud tanítványa Wilhelm Reich figyelt fel arra a terápiái során, hogy a kliensei ötféle, jól elkülöníthető pszichológiai elemből álló védekezési stratégiát alkalmaznak. Mindenkit legalább egy, de gyakrabban két karaktervédekezési stratégia jellemez. Későbbi kutatások kimutatták, hogy nem öt, hanem hétféle karaktervédekezési stratégia létezik:

  • A SZÁMONKÉRŐ
  • A MÉLTATLANKODÓ
  • A BÜSZKE
  • AZ ELKÖTELEZETT
  • A LEROHANÓ
  • A BELEVONÓ
  • A KIMENEKÜLŐ

A SZÁMONKÉRŐ: az a típus, aki kiszúrja, ha nincs tökéltesen letörölve a por a szobádban, vagy olyan érzésed van, mikor vele beszélsz, mintha folyton vizsgahelyzetben lennél. Állandóan résen van, ellenőriz, szemmel tart és irányít, ő az, aki mindent is jobban tud. Rátapint a gyenge pontodra, és első kérdése, hogy "Miért nem...?"

Jelmondata: "Mindenki hülye, csak én vagyok a normális, egy rakás hülyével vagyok körülvéve." Akiket folyton meg akar váloztatni, mert csak akkor van rend a lelkében, ha jól kiosztotta és helyre tette azokat, akik másképp gondolkodnak. 

Ez a karaktervédekezés kora gyermekkorból ered, amikor a gyermek akaratlanul bevonódik a szülők játszmájába. A szülő a gyermeket egyenrangú félként kezeli, általában az anya a lányával, az apa a fiával lép szövetségre, és együtt lendülnek ellentámadásba a másik nemű szülő ellen. A harc fő fegyvere beépül a gyermeknevelésbe, a pórul járt szülők minden baj forrásának a férfiakat illetve a nőket tekintik. Így lesz a férfiakból kurvapecér, semmirevaló, alkoholista stb... A nőkből pedig: "minden nő kurva, megbízhatatlan pénzéhes ribanc". 

A domináns szülő a gyermekkel szemben szigorú elvárásokat támaszt, aminek az igyekszik minél jobban megfelelni. Mivel nem az igényei és szükségletei voltak előtérbe helyezve, ezeket el kellett fojtania a szülőknek való megfelelés közben, ezért egy örök elégedetlenség jellemzi. Ez agresszió, és ingerültség formájában jelentkezik, és Számonkérő felnőtt válik belőle, aki kivetíti az elégetlenségét. Úgy gondolja, hogy a környezet és a körülötte lévő "hülye" emberek miatt van rosszul, ezért ez az állandó nyugtalanság érzés csak akkor csillapodik, ha helyrepakolja azokat az embereket, akik irritálják. 

Egyetlen fegyver ellene, ha Felnőtt-Felnőtt interakciót folytatunk vele, és nem engedjük meg neki, hogy "fentről" a Szülői szerepből kommunikáljon. 

A MÉLTATLANKODÓ: az az ember, aki a puffogásával, dühösségével, hepciáskodással provokálja ki, hogy folyton megbántsák és megsértsék egészen addig, amíg valaki helyre nem rakja. Gyakori, hogy akkor szólal meg és olyat mond, amit nem kéne, éppen kiborít vagy eltör valamit. Amikor rászólnak egy ideig csendben marad, és rejtett mazochizmusa révén hagyja, hogy megalázzák, kiosszák. Magatartása önámító, még önmagát is képes becsapni.

Ez a felnőtt a gyermekkori alkalmatlanságával küszködik, mert az anya gyakran kivett a kezéből mindent, "Hagyd majd én megcsinálom" módra. Az anya az áldozati szerepet erősítette benne az állandó kontrollal és elnyomó viselkedéssel. A szülő, leginkább az anya, folyamatosan bűntudatot keltett benne, ami az ő létezésére is vonatkozik. Tehát a gyerek tehet mindenről, arról is, hogy megszületett, mert amíg a világra nem jött, addig nem volt semmi gond... Közben az anya is áldozatnak érezte magát és ezt is hangsúlyozta a gyermek felé. Így rögzítette a gyermekben azt a tényt, hogy ő ügyetlen és alkalmatlan mindenre. 

Másik esetben, ha a szülők túlzottan nagy figyelmet fordítottak a gyermekre, kontrollálták minden lépését, minden döntését, és nem akarták elfogadni azt, hogy neki is vannak önálló gondolatai, és ő is egy önálló személyiség.

Nem értették a szülők, és nem is fogadták el a gyermek önálló egyéniségét. Ezért aztán egyfajta függőségi viszonyt is kialakítottak, és a kezükbe ragadták a gyermek minden kreatvitását, a sorsát, az egész életét, azt hangsúlyozva, hogy neki nem lehet önálló élete a szülők nélkül.

Minden kitörési lehetőséget letörtek, ami a gyermekből fokozott indulatokat és dühöt váltott ki. Ha ennek hangot adott, erre akár testi fenyítéssel, megszégyenítéssel, bűntudat keltéssel, majd egy enyhe öleléssel - de azért szeretünk - reagáltak a szülők, minden dac jogot és az én határok meghúzásának lehetőségét elvéve a gyermektől.

Ez a gyermek abban nőtt fel, hogy ügyetlen, semmihez sem ért, befejezik helyette a mondatot, és még intim szférája sincsen. Főleg sértegették és kritizálták a szülei, ezért felnőtt korában is Méltatlankodóként viselkedik. Alulértékeli magát, és olyan helyzeteket teremt, ahol engedelmességet várnak tőle, miközben valójában szabadságra, függetlenségre vágyik.   

A BÜSZKE: legjellemzőbb tulajdonsága, hogy zárkózott és megközelíthetetlen. Udvarias, figyelmes, minden patent nála és tartja azt a 2-3 lépés távolságot. A teste és a külseje tökéletes, edz, egészségesen táplálkozik, öltözéke és viselkedése hibátlan. Van tartása, nem vitatkozik, és nem bonyolódik kényes ügyekbe.

Mindenki felnéz rá, és tőle várja a megoldást, a segítséget, ami valójában nagy teher számára. Ugyanakkor kihívás is neki. Mivel sokat ad a külsőségekre, a belső munka jelentősen le van maradva, az érzésekkel, az érzelmek világával nem foglalkozik, ezért felszínesnek tűnhet. Úgy gondolja, ha valamiről nem beszélünk, az nincs is, vagyis minden rendben van. 

A Büszke felnőtt kialakulásában is jelentős szerepe van a szülőknek és a gyermekkornak. Ami a szülőknek nem adatott meg, azt várták el a gyermektől, hogy majd ő beteljesíti a magas társadalmi státuszt, a magas jövedelmet, a tökéletes életet. Egész életében ezt sugallták. Ha a szülőknek meg is volt mindez, akkor a saját példájukkal álltak elő, hogy ők mi mindenre vitték, és ugyanezt várták el a gyermektől is, mert akkor majd büszkék lesznek rá! (Addig nem). 

Amíg csak folyamatosan a jóra, a pozitív dolgokra koncentráltak, arra, ami előre visz, addig a valódi hús-vér problémák a háttérbe szorultak és nem kerültek terítékre a tökéletes hófehér abroszon. Ezért a gyermekben az a tévképzet alakult ki, hogy negatív dolgok nincsenek is, nem is kell velük foglalkozni. A család mottója és egyben a gyermek meggyőződése: "Nincs miért aggódni, nincs semmi gond". Az csupán a képzelet szüleménye, hogy anya minden este sír, és apa sosincs itthon, mert sokat dolgozik... 

Ebben az illuzórikus világban valóban minden tökéletes lesz, és erre a tökéletességre büszke a Büszke felnőtt. A lelke méyén tudja, hogy a valóság ettől sokkal ridegebb, tele van érzelmekkel és eseményekkel, de számára a képzelt tökéletes világ sokkal elviselhetőbb.

AZ ELKÖTELEZETT: Onnan tudod, hogy Elkötelezettel állsz szemben, hogy még ismeretlenül is képes meggyőzni az igazáról, és azt veszed észre, hogy akaratlanul is mellé állsz, pedig eddig neked más volt a véleményed. Mottója: "Vagy velem vagy, vagy ellenem!" Az Elkötelezett általában a Számonkérő karaktervédekezéssel párosul, ami elég durva elegyet alkot. 

Hasonló kialakulási formája van, mint a Számonkérőnek. Itt is szövetséget köt a szülő a gyermekkel, és felhasználja önös céljaira a másik szülő ellen. A szövetséges szülőnek mindig igaza van, és akinek igaza van, az a győztes. A vesztes (szülő) megszégyenül, megsemmisül, amit ő gyermekként nem akar átélni. Felnőtt korban nyerni akar olyankor is, amikor nem neki van igaza, és ehhez szövetségeseket toboroz. Ideje korán elsajátítja az érvelési technikákat, rendkívül tájékozott minden témában, esélyt sem adva arra, hogy ne neki legyen igaza.

Az Elkötelezett gyermek problémája a másik szülő vereségéből fakad, akivel a szövetséges szülő a győzelem után, számára érthetetlen módon, mégis egy fedél alatt marad.

A gyermek becsapva érzi magát, és csalódott, hiába foglalt állást a szövetséges szülő mellett, de még így is hű marad. Ezért az a kép alakul ki benne, bármi is történik, mindig győztes akar lenni. 

Már kamaszkori és később a felnőttkori párkapcsolatában ez úgy jelenik meg, hogy a szövetséges szülő féltékeny lesz a szerelmére és ellenségként tekint rá. Az Elkötelezett kamasz/felnőtt azért, hogy hű maradjon a szövetséges szülőhöz, megszakítja a kapcsolatot a szerelmével, mert nem hagyhatja cserben a szövetséges szülőt. De, hogy igényei és szükségletei valamilyen mértékben mégis teljesüljenek, különválasztja a szexet a szerelemtől. Akivel szexel, arra megvetéssel tekint, akibe pedig szerelmes, az a vágya elérhetetlen tárgya lesz. Ha mégis intim közelségbe kerülnek, rögtön kővé dermed, ezzel is demonstrálva, hogy a szövetséges szülőnek fogadott örök hűséget. 

A LEROHANÓ: legjellemzőbb tulajdonsága, hogy rendkívül sokat beszél. Nem hagy szóhoz jutni, csak mondja és mondja és mondja... Nincs tekintettel arra, hogy neked alkalmas-e, vagy-e esetleg olyan lelkiállapotban, hogy meghallgasd, egyszerűen nem érdekli, neki beszélnie kell...

A Lerohanó stratégiái közé tartozik a prédikálás, a traktálás, a panaszkodás, a számonkérés, a veszekedés, utasítgatás, fenyegetőzés, parancsolgatás, és a fizikai erőszak. Minden önjelölt segítő és megmentő szintén a Lerohanó karaktervédekezést alkalmazza. Célja a dominancia kifejezése és érvényesítése a másik akaratától függetlenül is. Ugyanakkor pozitív megnyilvánulása is van, pl. társaságban igencsak szórakoztató es humoros személy is lehet. 

Mint eddig is, a Lerohanó stratégia is a korai gyermekkorhoz köthető. Jellemzően a dackorszak alakítja és ott is válik véglegessé. Ha a szülői gondoskodás nem volt teljesen kielégítő és nem figyeltek eléggé a gyermek igényeire, szükségleteire, akkor muszáj volt neki erőszakosan fellépni a szülők ellen, hogy az akarata érvényesüljön. Ha a domináns szülő ezt viszontagresszióval reagálta le, azaz "akkor is megeszed a meggylevest, addig nem állsz fel az asztaltól, amíg meg nem etted, akkor is ezt a ruhát fogod felvenni", a gyermek ezt követően, a kedvenc babáján, vagy maciján játszotta el ugyanezt a történetet, rögtön ventillálva magából az ezzel kapcsolatos érzéseket. 

A Lerohanó karaktervédekezést az is alakítja, ha a szülők vagy más vonatkozó személy szinte sosem érnek rá a gyermekkel foglalkozni, ezért ő erőszakos módon igyekszik minden aprósággal megzavarni a szülőket, hogy egy kis figyelmet kapjon. 

Későbbi párkapcsolatában ugyanez az erőszakosság jelenik meg a Számonkérő stratégiával ötvözve, pl. szeretet megfélemlítéssel való kikényszerítése.

A BELEVONÓ: jellemzője, hogy felnőttként olyan viselkedést vesz fel, mint egy ártatlan kisgyermek, aki a szeretetért kuncsorog, koldul. Kétségbeesett ábrázatával, halk, kedves, segítségre szoruló hangjával várja, hogy valaki mentse meg, és gondoskodjon róla. 

Csecsemőkorban alakul ki ez a karakter, amikor az anya vagy nem tudta megfelelően táplálni, vagy szándékosan nem vették fel, amikor sírt, vagy nem kapott eleget abból, amit szeretett volna. Elvették tőle, amit úgy érzett neki járt volna, akár a nagyobb testvérek, akár pedig a szülők, ezt pedig egy életét veszélyeztető hatásként értelmezte.

Emiatt korábban megtanult beszélni, járni, és úgy döntött, ő veszi kézbe a dolgokat, így korán elsajátítva az esdeklő tekintetet, hogy másoktól kihízelegve kapja meg azt, amit szeretett volna.  Az a célja, hogy bevonja a környezetét a saját problémájába, hogy segítséget, figyelmet és szeretetet kényszerítsen ki tőlük, és akkora erőbedobással tegyék ezt neki, mintha az a saját problémájuk volna.

A Belevonó stratégiáját a "szegény én" érzése működteti. Minél többet adsz, ő annál is többet akar, mert azt a hiányt akarja pótolni, amit csecsemő -és kisgyermekkorában nem kapott meg. Tehát nyújtod a kezed, és az egész karod kell.

Lelke mélyén a Belevonó minden segítőre haragszik, mert a szüleit látja bennük. Mindent el akar venni tőlük, és bünteti őket azért, amiért tőle is elvették a dolgokat. Az állandó figyelem, szeretet és segítség igény teljesítése rendkívül sok energiát felemészt, és örök telhetetlenséget sugall. Olyan, mintha egy lyukas vödörbe hordanánk cseppenként a vizet, ami betöltéskor elfolyik. 

Felnőttkori kapcsolatára jellemző, hogy sosem hálás, nem köszöni meg a dolgokat, leginkább elvárja és természetesnek veszi, hogy az neki igenis jár. Ha nem kap segítséget, figyelmet, szeretet, úgy érzi nem szeretik. Mottója: "Aki szeret az ad, aki nem ad, az nem szeret." 

A KIMENEKÜLŐ: a háttérbe vonuló személy legnagyobb félelme, hogy társaságban vagy nyilvános helyen nevetségessé válik, megszégyenül, megalázzák és emiatt elutasítják. Tart az egymáshoz való kapcsolódástól, az intimitástól, nem enged magához közel senkit. Mindenkivel bizalmatlan, és gyakran vannak egészségügyi problémái, amelyekkel többet foglalkozik, mint a külső környezettel. Kommunikációjában az elkerülést, a kimagyarázást választja, amit mesteri szintre fejlesztett. Rendkívül nyitott a spirituális dimenziók felé, mivel a testen kívüliséget már csecsemőkorban is megtapasztalta.

Kialakulását még magzati korban, méhen belül elszenvedett sérülés okozza, azaz a gyermeket már akkor elutasították, nem várták, vagy más neműnek várták. A kisgyermek az első életévében tapasztalta meg a korai elhagyást, vagy a hatalmas ijedtség érzését. Ez a megsemmisüléssel volt egyenlő számára, és azóta is az életben maradásért retteg. 

Ha valódi veszélyhelyzetet él át, gyakran hullareflexszel reagál, tetszhalottá válik, azaz megmerevedik, úgy érzi kiszáll a testéből. Stressz esetén nem tud megszólalni, szó szerint földbe gyökerezik a lába és meg sem tud mozdulni. Ez a stratégia felnőttkorában is működőképesnek bizonyul, ezért gyakran alkalmazza, mivel úgy érzi neki szól az agresszió. Ilyenkor akkora mértékű ijedtséget tapasztal, mint csecsemőkorában, és ugyanazzal a reakcióval válaszol, szinte pontosan emlékszik arra, hogyan hagyta el a testét akkor.

Az anya hiába erős, határozott személy volt a csecsemő életében, az elutasítás és a magára hagyás miatt mégsem tudta azt a biztonságot nyújtani számára, amire szüksége lett volna. Mivel az anya biztonsága elérhetetlen volt, így a kisgyermek az álmok, az illúziók és a felső szférák világába menekült. Mindeközben apai jelenlét híján (még ha az apa fizikailag jelen volt is) átvette és betöltötte az anya melletti társ szerepét is, ami a későbbi párkapcsolatában igencsak meghatározó jelentőségű.    

A Kimenekülő gyakran egyedül volt a bajban, magának kellett megoldani a nehéz helyzetetket, nem számíthatott senkire, csak magára. Ezért végtelen űr van a lelkében, mint aki örök magányra van ítélve. Joggal gondolja úgy, hogy a világ hideg, rideg, kegyetlen, és a szeretet, a boldogság, a szerelem mind csak hamis illúzió. 

A Kimenekülő másik aspektusa a Belső Kimenekülő, amikor a szülők nem tudtak mit kezdeni a gyermek érzéseivel, a dühkitöréseivel, az indulataival, nem tudták mit csináljanak ha sír, vagy ordít a gyerek. Ezért megtiltották neki, hogy azokat bármilyen módon kifejezésre juttassa. Ez olyan hatással van a gyermekre, hogy később, még felnőttkorban sem meri kimutatni az érzéseit. Fél azok megélésétől, nem tudja, milyen reakciót fog belőle kiváltani egy-egy érzelem, milyen intenzitású lesz, és hogyan kell azokat kezelni. Ezért igyekszik elkerülni, nehogy meg kelljen élni azokat. 

Ha az érzéseiről kérdezünk, a véleményét mondja, és tényszerűen tálalja azokat, mintha érzések lennének. Valójában nincs kapcsolata saját magával, mindig valamilyen más, pszichológiai, spirituális, filozófiai magyarázatot keres a benne zajló folyamatok értelmezésére. Párkapcsolatában sem tud megfelelően kapcsolódni, de vágyik arra, hogy szeressék, viszont ugyanakkor fél is ezektől az érzésektől. 

Minkét Kimenekülő neopszichikus, azaz felnőtt magatartású személy. Mivel bizalmat vesztett  emberekről van szó, úgy kerülhetünk közelebb hozzájuk, ha értékeljük őket. Ez a párkapcsolatban kiemelkedő jelentősséggel bír, gondoljunk csak Gary Chapman elismerő szavak szeretetnyelvére. Ezzel elő lehet segíteni a kapcsolódást és meg lehet erősíteni a párkapcsolatot. 

Amennyiben felismerted magadban, hogy melyik karaktervédekezési stratégiát alkalmazod, és szeretnéd megtudni, hogyan fordítsd az előnyödre, jelentkezz be hozzám egy online vagy egy személyes konzultációra.

https://parkapcsolatrolmaskepp.hu/

https://www.facebook.com/marica.fejervari/

 

Fotó: A maszk című film

 

 

 

 

 

 

 

"Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?"

Egy jó párkapcsolat alapja a barátság. Mi van a barátságban, ami szükséges egy jól működő kapcsolathoz? És mi a különbség egyáltalán a barátság és a szerelem között? Hol húzódik a határ? 

 

img_20210914_161726.jpg

 

Ritkán osztok meg ennyire személyes dolgokat magamról... Most mégis úgy érzem, hogy indokolt, mivel több kliensem is feltette nekem ezt a Karinthy - féle kérdést, akik hasonló cipőben járnak. Biztos vagyok benne, hogy vannak még dilemmázók rajtuk kívül is, akik nem tudják eldönteni, hogy akkor most mi a helyzet kettejük között...?

A konzultációk során olykor személyes példával állok elő, hogy én is vagyok/voltam olyan helyzetekben, mint a hozzám segítségért fordulók. Most is ezt teszem. Nekem is van férfi barátom... Kettő is. Az egyik Attila, vele igazi, rendíthetetlen, feltétel nélküli (!!) férfi-nő baráti kapcsolatot ápolunk. Példaértékű és rendkívül pozitív hatással vagyunk egymás lelki egészségére.

A másik (korábban említett) Tamás, akivel most...hogy is mondjam... fasírtban vagyunk, mivel ő az idézet második felének megtestesítője, a cáfolat cáfolata, maga a dilemma. De most nem róla van szó, hanem az igaz barátságról.

Ezelőtt számomra is elképzelhetetlen volt, hogy egy férfi és egy nő barátok legyenek, amíg ezt saját bőrömön meg nem tapasztaltam. Úgy voltam vele, az egyik tuti mindig többet akar (saját élmények)... És lám nem! Attila és köztem fel sem merült soha, egyetlen szóval sem, hogy valamelyikünk átlépné azt a bizonyos határt, még barátság extrákkal sem.   

Karinthy Frigyes legtalálóbb idézetét személyesen dementálom az életemből egy olyan férfi barátságával, amilyennel életem során még nem találkoztam. Én introvertált vagyok, tehát nehezen nyílok meg az embereknek. Attila nem egy átlagos férfi, egyenesen a vesémbe lát, és olyan lézerpontosan betalál a kérdéseivel, mint senki más eddig. Így kezdődött az igazi barátságunk...egyetlen betalálós kérdéssel, amiben a Tamással való kapcsolati torzulásunkra világított rá.

Külsőre sem mondható átlagos férfinak, az érzelmi intelligenciája pedig emberfeletti... Szóval Attila sportos, intelligens, okos, értelmes, érzelmes, nagyon jóképű, kimondottan sármos, tapadnak rá a nők, de mi nem vagyunk egymás esetei... Más a zsánere neki, és teljesen más az enyém is. Nem vonzódunk egymáshoz, nincs a barátságunkban kapcsolati deformitás. Bármilyen hihetetlen, nincs kémia közöttünk.

3,5 éve ismerem, a szülinapomon mutatta be nekem Tamás. Rögtön szimpatikus volt a közvetlensége, a lazasága, a barátságossága. Attilával sokat beszélgettünk, ő akkoriban nagyon szerelmes volt egy nőbe, aki rendkívül sok fejfájást okozott neki. Emiatt gyakran kikérte a véleményem és a segítségem.  Amolyan se veled se nélküled kapcsolatban volt. Annak ellenére, hogy Attila normális értékrenddel rendelkezik, mégis gyakran össze volt törve a szíve. 

Végig éltem vele ezt a kapcsolatot, olykor mint egy hajótörött szenvedett, máskor pedig végtelenül boldog volt, mint aki a felhők felett jár 3 méterrel... Akkor még csak többnyire szakemberként segítettem, amiért ő rendkívül hálás volt nekem. De a legértékesebb "fizetség", amit ezért kaptam, az az ő őszinte barátsága, és a különleges személye. A nyitottságával, a tiszta szívűségével és betalálós kérdésével annyira elnyerte a bizalmam, hogy szoros, feltétel nélküli barátság szövődött közöttünk. 

Nagyon megmaradt bennem egy múltkori beszélgetésünk, amikor a véleményemet kérdezte egy adott dologgal kapcsolatban... Én visszakérdeztem, hogy magánemberként vagy szakemberként válaszoljak? Erre azt a választ kaptam, hogy őt a legritkább esetben érdekli a szakember véleménye, hanem mint BARÁT mondjam el a meglátásom. Nekem ez nagyon sokat jelentett, mivel a Tamással való "barátságomban" ez volt az egyik torzulás... Őt inkább a szakember érdekelte... 

Attila társaságában szabadnak érzem magam, és önazonos tudok lenni. Ez azt jelenti, hogy nem kell félnem attól, hogy megbánt, mert biztos vagyok benne, hogy nem teszi meg. Nincs benne sem hátsószándék, sem rosszindulat irántam. Ha kerek perec meg is mondja a dolgokat, azt nem sértően, nem bántásból teszi. Hajlamos lecseszni engem, ha éppen hülyeséget készülök elkövetni, vagy nem vagyok őszinte még magammal sem (XD), de ezt csakis és kizárólag építő jelleggel teszi. 

Sokat beszélgetünk, szinte napi kapcsolatban vagyunk. Ezáltal ő is, én is könnyebben vészeljük át a nehezebb időszakokat, a stresszesebb helyzeteket. Mivel hasonló értékrendet képviselünk, sokkal jobban megértjük egymást. Különösen fontos számunkra az őszinteség, a bizalom, a korrekt viselkedés, és az egyenes nyílt kommunikáció, a játszmamentesség. Az érdeklődési körünk, zenei stílusunk valamelyest eltérő, de a hasonló életfelfogás összetart minket. 

Attila főként abban különleges, hogy képes a magasfokú empátiára, és az érzelmei kifejezésére,  ami tapasztalatom szerint a legtöbb férfiből hiányzik. Tamással gyakran csúszott el itt a kommunikációnk, hogy nem volt képes semmilyen empátiára. Még a legnehezebb helyzetekben sem lehetett az érzelmi támogatására, együttérzésére számítani. 

Tamással is sok mindenben hasonlítunk, pl.: közös az érdeklődési körünk, a kötődési mintánk, az életstílusunk, valamint volt vonzalom közöttünk... Szerettünk egymás társaságában lenni. Noha az értékrendünk nagymértékben eltérő. Nekem nem fér bele az érdek, az egyoldalúság, a hazugság, a gyáva viselkedés és a kihasználás... Neki igen.

Olyan alap dolgok hiányoznak a "barátságból", mint bizalom, jellemesség, gerincesség, egyenes beszéd, és felelősségteljes viselkedés. Ezek nyilván csak bizonyos helyzetekben derültek ki, emiatt is romlott meg a kapcsolatunk, ami részemről már nem folytatható. 

Gyakran felteszem a klienseimnek azt a kérdést, hogy: Mit kellene a másiknak tenni azért, hogy megbocsáss, elengedd ezt a sérelmet, mitől éreznéd jobban magad? Van az a pont, amikor már késő... Sajnos nem lehet és nem kell minden kapcsolatot megmenteni, legyen az baráti, vagy párkapcsolat...  

Mindezek ellenére Tamással gyakran meg tudtuk beszélni a dolgokat, és folytattuk úgy, mintha mi sem történt volna. Valójában mindig letört a szívemből egy darabot, amiből a végére már szinte semmi sem maradt. 

Azokban a férfi-nő baráti kapcsolatokban, ahol jelen van a vonzalom, nem lehet szó igazi barátságról. Ott valóban helytálló, hogy az egyik mindig többet akar, vagy mindkettő. De nem merik kimondani, felvállalni, félnek a következményektől, vagy csak magától a kapcsolódástól, mert ismeretlen számukra a hazugságok nélküli, értékes, játszmamentes párkapcsolat. Ezért vagy maradnak ebben a hamis, torzult baráti kapcsolatban, vagy kiszállnak belőle. 

Az odafigyelés, a személyes és rendszeres kapcsolattartás, az egymással eltöltött minőségi idő, a közös programok, és az apróságoknak tűnő gesztusok valójában nagyon sokat jelentenek... ezekkel lehet igazán megtartani és megőrizni a barátságot. 

Az Attilával és a Tamással való baráti kapcsolatomban a legnagyobb különbség nemcsak a két férfi személyiségében rejlik. Mivel minden ember más, nem is lenne helyénvaló őket összehasonlítani. Azonban az emberekhez és a hozzám való viszonyuk a kapcsolatunk minőségének meghatározója.

Míg Attilával egy mély, értékes és minőségi baráti kapcsolatot tudtunk kialakítani lényegesen rövidebb idő alatt, addig Tamással egy (számomra) felszínes barátság érett be, kölcsönösség híján, sokkal több együtt töltött idő mellett. Barátságunk teljes kibontakozását természetesen a köztünk lévő vonzódás is gátolta, amit még sokszor egymás előtt is letagadtunk. 

Tehát, ha életreszóló, stabil, mély baráti kapcsolatról beszélünk, abba nem fér bele az egymás iránti vonzódás, a vágyakozás, mert az már nem barátság. Fontos a tisztánlátás ebben a helyzetben is. Ilyenkor mindkét fél hazudik a másiknak, hogy valójában mit szeretne, és az érzéseik elfojtásával, csak egyre nő a nyomás és a feszültség közöttük. Klienseim körében is gyakori probléma, hogy annyira félnek az érzések felvállalásától, hogy sosem derül ki a valódi szándék, de van, hogy igen, és pont ez okozza a kapcsolat felbomlását.  

Ami ebben a helyzetben segíthet, először is a gyakran emlegetett nyílt és őszinte kommunikáció, valamint az énhatárok meghúzása. Az érzések és a szándék tisztázása után ez azt jelenti, hogy nem maradok benne egy olyan "baráti" kapcsolatban, ami számomra méltatlan, ami rombolja az önbecsülésem.

Sokkal inkább fordítom az időmet, energiámat, kedvességemet, BARÁTI szeretetemet egy olyan ember irányába, aki tisztelettel, őszinte érdeklődéssel, megbecsüléssel és érdek nélkül viszonyul hozzám. Bízom benne, hogy még nagyon sokáig tudjuk egymás testi-lelki-szellemi egészségét támogatni. 

 

Köszönöm Attila, hogy része vagy az életemnek! 

 

Ha szeretnéd feltérképezni a kapcsolataidat, vagy nem tudod, hányadán állsz a barátoddal vagy barátnőddel, írj rám egy üzenetet és megbeszéljük. 

https://www.facebook.com/marica.fejervari/

 Fotó: Jóbarátok 

 

 

 

 

 

Mit tehetünk, hogy ne rágódjuk folyton a múlton?

Gyakran tapasztalom elsősorban a hölgy klienseimnél, hogy a múltban való ragadással, önmarcangoló módon rágódnak azokon a dolgokon, amelyek már ezer éve történtek, és nem lehet rajta változtatni.

 

idetlen_idokig.jpg

 

Általában azoknál fordul elő, akiket megcsaltak, vagy valamilyen módon mélységesen megbántottak. Milliószor lejátsszák a forgatókönyvben ugyanazt a jelenetet, újra és újra feltépik fájdalmas sebeiket, és azon agyalnak, mi történt, mit kellett volna másképp csinálni vagy mi lett volna ha...?

Természetesen ezekere sosincs válasz... A túlzásba vitt rágódás (rumináció) olyan destruktív tevékenység, amely nem vezet eredményre. Bár ennek az illúzióját kelti, megoldás nem születik, csak a szorongás és a distresszt keltő érzelem növekszik, ami pedig depresszióhoz vezet.

A hölgy klienseimnek szoktam elmagyarázni: az, hogy átgondoljuk a dolgokat, értékeljük és megvizsgáljuk mit tanultunk belőle, nem ugyanaz, mintha a fájdalmas jeleneteket újraéljük és mélységes haragunkat projektáljuk folymatosan a párunkra...  Az önreflexió egy igen hasznos tevékenység. Ez esetben végig gondoljuk mi vezetett idáig? Mit rontottunk el? Miben vagyok Én a hibás? Miben a párom? És mit tanultunk ebből a szituációból?

A másik esetben, amikor a múlton rágódik a hölgy kliensem, nincs konstruktív és problémamegoldó gondolkodás. Helyette saját magát ostorozza, miközben áldozatnak is kiáltja ki magát, belemerül az önsajnálatba (szegény Én), dühében pedig a párját vádolja, hogy mindenért a férfi a hibás. Ez az disszonáns viselkedés óriási belső feszültséget generál.

Általában úgy zajlik pl. egy tizenévvel ezelőtti megcsalásos esetnél, hogy a megbeszélés és a megbocsátás helyett folyton felhányja a férfinak a múltat, esetleg már torzítva a tényeket. Önmagát, mint áldozat felmentve minden felelősség alól (mi vezetett a megcsalásig...?). 

Minden alkalommal, amikor csak eszébe jut valami, mérhetetlen harag gyűlik benne, amit azonnal ki kell adnia. Ezzel megindul mindkét oldalról a lavina, amíg a feleség a ruminációval önpusztító módon beforgatja magát, hibáztatja a férjét, addig a férfiban hatalmas bűntudat keletkezik.

Mindig mindkét fél hibás, akár megcsalásról, vagy bármi másról legyen szó. Hisz valami oka volt, hogy odáig jutott a kapcsolat... Nincs olyan, hogy csak az egyik hibázott! Azzal, hogy mi vezetett odáig, a saját felelősségünket is kutya kötelességünk elismerni, mert ketten vagyunk abban a kapcsolatban, és mindketten felelősek vagyunk a történtekért.

A ruminációval ezt a felelősséget hárítjuk, mert ha olyan könnyű lenne beismerni, hogy mi is hibáztunk, már nem lenne min rágódni. Mégha látszatra az önostorozás mögé bújva úgy tűnik is, mintha elismernénk a felelősséget, a mélyről jövő düh, és a másikra való tartós haragudás nem arra utal, mintha megbocsátottunk volna magunknak és a társunknak. 

A múltban való ragadás egyik óriási hátránya, hogy a fájdalmas emlék sohasem tud feldolgozásra kerülni. A sebek újbóli feltépésével a fájó élmény ismét a felszínre jut, és az állandó őrlődéssel további súlyos sérülést okozunk magunknak.

A rumináció során teljesen sötéten látjuk magunkat. Azt vesszük észre, amilyenek nem vagyunk s milyennek kéne lenni. Az összes hibánkat előtérbe toljuk, és csak a rosszat látjuk mind magunkban, mind pedig a másikban. Szerencsétlennek, gyávának, egy rakás sz@rnak érezzük magunkat, aki még arra sem volt képes, hogy... akit nem lehet szeretni, mert... aki mindent elrontott, és aki miatt történt ez az egész...

Bezzeg, ha így vagy úgy lett volna...!? Akkor sem változna semmi, mert MÁR MEGTÖRTÉNT! 

Akkor van baj, amikor ez a múltbéli trauma foglyul ejti az embert, és sehogysem tud tőle szabadulni. A segítő elemek teljesen kiszorulnak a látótérből és ez a fájdalmas esemény lesz minden gondolatunk központja. Ez a sérelem lesz mindennek az alapja, viszonyításként funkcionál, amiből rendszeres veszekedések és életre szóló harag keletkezik.

A fájó emlék miatt folyamatos késztetést érzünk arra, hogy ettől a negatív érzelemtől és a bennünk lakozó éktelen haragtól és elfojtott dühtől megszabaduljunk. Az érzelmek kifejezésével, azaz ha a múltbéli sérelmeink miatt leordítjuk a párunk fejéről a hajat (lehet ezért van annyi kopasz férfi - XD) talán úgy érezzük megkönnyebbülünk, de valójában csak a ragtapaszt téptük fel a sebről, az alap probléma ettől még nincs megoldva. 

Vannak olyan hölgyek, akik manipulációs eszközként használják a múltban ragadást. Mégpedig úgy, hogy szándékosan bűntudatot genergálva a férjükben, az megtesz bármit annak érdekében, hogy "kiengesztelje" a feleségét. Tehát nekik nem is érdekük, hogy ne rágódjanak a múlton. 

Mit tehet az, aki nem akar rágódni annyit?

Az első és legfontosabb dolog a helyzet tudatosítása, tehát ami már megtörtént, azon nem tudunk változtatni. Viszont másképp értékelni és nézni a helyzetet igen. Miután rájöttünk, hogy nincs időgépünk, és nem tudunk visszamenni a múltba megváltoztatni azt, érdemes a problémát megvizsgálni. Próbáljuk meg kívülről szemlélni magunkat is és a helyzetet is, így objektíven tudjuk értékelni a történteket. Keressük meg, mit tanultunk ebből a nehéz helyzetből...? 

Az egyik legjobb technika, ami segít elkerülni a ruminációt, a mindfulness, ami a tudatos jelenlétet jelenti, az "itt és most"-ban maradást. Ennek röviden az a lényege, hogy tudatosan figyelünk azokra a körülményekre, amelyek éppen körülvesznek minket, és azokra irányítjuk a figyelmünket. 

Ha a jelenben is fennáll a probléma, akkor keresd meg, most mit tehetsz ellene, hogyan lehet megoldani...? Ha tovább rágódsz rajta, és aggódsz miatta, egyik sem fog segíteni.

Egy másik jó megoldás a rágódás elkerülésére, ha kijelölsz naponta egy konkrét időpontot, amikor megengeded magagadnak, hogy átgondold még egyszer a problémát. Pl. minden nap este 18:00-18:30-ig csak ezzel foglalkozol, viszont a nap többi részében nem! Ha mégis belecsúszol a ruminációba, akkor ki tudod magad zökkenteni, hogy majd este 6-kor visszatérsz rá, de nem most. Ettől meg is nyugszol, hogy mégis tudsz és szabad a problémával foglalkoznod, ezáltal csökken a benned lévő feszültség is. 

A figyelemelterelés szintén egy hatékony stratégia. Olyan tevékenységet keress, ami kellőképpen lefoglalja az agykapacitásodat... ez lehet sport, baráti beszélgetés, zenés táncos esemény, vagy bármi. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szőnyeg alá söpörjük a problémát, és szándékosan probálunk pozitívan gondolkodni, miközben jó nagy szarban vagyunk... A rágódást igyekszünk elkerülni, nem pedig a valódi problémamegoldó gondolkodás ellen cselekszünk. 

Ha nagyon túlpörgettük az agyunkat, különböző meditációs és relaxációs technikák is segítenek kikapcsolni, és akár választ találni a kérdéseinkre. A koncentrált figyelem szinte azonnali mentőöv a rumináció legyőzésében.

Nagyon fontos, hogy az önmarcangolás helyett bátran merjünk gondolkodni azon, ami bánt. Azonban inkább a saját viselkedésünket és reakciónkat figyeljük meg a problémás helyzetben, és próbljuk meg kiszűrni a hibás cselekvéseket anélkül, hogy önmagunkra vagy a párunkra haragudnánk. 

A rumináció leküzdéséhez elengedhetetlen a belső munka. Az önismeret fejlesztésével, az önbizalom megerősítésével úrrá tudunk lenni az önpusztító folyamaton. Hisz az a fontos, hogy feldolgozzuk a sérelmeket, és legközelebb kezelni tudjuk a nehéz helyzeteket úgy, hogy nem forgatjuk be magunkat. A tények tisztánlátása is segít visszaterelni magunkat a helyes útra. Ha egyedül nem tudsz kitörni ebből az ördögi körből, bátran kérj szakembertől segítséget. 

https://www.facebook.com/marica.fejervari/

Fotó: Idétlen időkig című film (1993)

8 intő jel, hogy mikor kell véget vetni egy kapcsolatnak

Bizonyára a legtöbben már átéltük a szakítás pokolian kínzó fájdalmát. Akár velünk szakítottak, akár mi szakítottunk, mindkettő élmény igen fájdalmas. Lezárni egy kapcsolatot sosem könnyű, és ha nincs kéznél egy jó barát, családtag, vagy szakember, aki támogat, akkor a szenvedés akár nagyon hosszú ideig is eltarthat.

 

szakits_ha_birsz_1.jpg

 

Sajnos van az a pont egy párkapcsolatban, amikor úgy hozza az élet, vagy a józan ész, hogy megszólal a vészcsengő, és véget kell vetni a kapcsolatnak. Mindenki megérdemli, hogy boldog legyen, hogy megértsék, hogy törődjenek vele, és szeressék.

Az alábbiakban összeszedtem azt a 8 figyelmeztető jelet, ami segít felnyitni a szemed. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az első intő jel után rögtön szakítani kell! Sőt! Én nemcsak mint szakember, hanem mint magánember is a kapcsolat megmentését preferálom, amennyiben lehetséges. Nem vagyok annak híve, ha valami elromlott, akkor rögtön dobjuk ki és "vegyünk másikat". Viszont sajnos vannak olyan helyzetek, amikor már nem lehet a kapcsolat újjáépítésén dolgozni, hanem el kell engedni és mind a saját érdekünkben, mind a másikéban, tovább kell lépni.

Ez a 8 jel segít meghúzni a határt, hogy meddig egészséges és honnantól romboló benne maradni a kapcsolatban.  

Tovább olvasom

Hogyan lépjünk ki egy rossz párkapcsolatból?

Mindannyian kerültünk már lapátra, vagy épp mi tettünk rá valakit. Egyik sem kellemes érzés, főleg, ha hosszú párkapcsolatot kell lezárni. Nem könnyű. Sőt, pokoli fájdalmas és nagyon nehéz. De véleményem szerint még mindig jobb egyedül maradni, mint egy rossz kapcsolatban. Sokan osztják is ezt a nézetet, és sokan nem.

 

img_20210617_165925.jpg

 

Akinek volt már rossz kapcsolata, és sikerült belőle kiszállnia, az inkább marad egyedül, mint, hogy elviselje nap, mint nap a bántásokat. De még így is fennáll a veszélye annak, hogy a megszokott rossz miatt beleragad a kapcsolatba, és tovább ragaszkodik a mérgező viszonyhoz. Viszont mielőtt rátérek arra, hogyan lépjünk ki egy rossz kapcsolatból, nézzük meg mit is jelent a rossz kapcsolat...?

Tovább olvasom

Hogyan tartsuk meg az adok-kapok egyensúlyát a párkapcsolatban?

Nekem az adok-kapokról mindig valamelyik Bud Spencer - Terence Hill film jut eszembe... Na nem az egyensúly miatt, hanem a pofonok osztogatása miatt... Megy az adok-kapok oda-vissza... Pont mint az életben...

budspencerterencehill.jpg

 

Van, amikor mi adunk többet, van, amikor mi kapunk többet... A baj akkor van, ha ez az egyensúly felborul. Ez történhet párkapcsolatban, családi, munkahelyi és baráti kapcsolatokban is, amelyek emiatt akár tönkre is mehetnek, és a kapcsolat felbomlásához vezetnek. 

Egy személyes példán keresztül megmutatom az adok-kapok egyensúlyának felborulását, és annak pszichológiai magyarázatát, valamint azt, hogyan állítható helyre.

Nálam jellemzően a baráti kapcsolataimban van felborulva az egyensúly. Jóval többet teszek bele, mint amennyit valójában kellene. Ez gyermekkori minta, ugyanis azt tapasztaltam, hogy csak akkor szeretnek, amikor teszek valamit. A szeretetért cserébe én egyre többet tettem, de visszafelé csak igen keveset kaptam. Így azt éreztem, nem vagyok elég jó, és még többet kell tennem azért, hogy szeressenek.

Valamilyen csoda folytán ha mégis sikerült "jól teljesítenem", "jutalmul" úgy éreztem, hogy szeretnek... Ennek az lett az eredménye, hogy a felnőtt kapcsolataimban is a szeretetért cserébe sokkal többet adok, mint amennyit kapok. (Nyilván az, hogy életet kaptam a szüleimtől, azt nem tudom nekik ugyanígy viszonozni, ezért a gyerekeimnek adom tovább)

Az adok-kapok egyensúlyának felborulása odáig vezetett, hogy a minap, kb. 2-3 hete konfliktusba keveredtem az egyik férfi barátommal, Tamással. Jelentéktelennek tűnő dologról volt szó, szinte félreértés, ami miatt ő annyira megharagudott rám, hogy azóta sem beszélünk. Tamás már többször is követett el olyan hibát ellenem, amivel engem mélységesen megbántott (ő erről tudomást sem vesz, mivel én is megbántottam), én pedig emiatt nem szólok hozzá... Fura módon nem érzem rosszul magam tőle, mint korábban, amikor valamilyen konfliktus miatt nem beszéltünk... Gyerekesnek látszik a dolog, de valójában nem az. Helyreállt köztünk az adok-kapok egyensúlya.

Az ilyen helyzetekben általában úgy szoktam eljárni röviden, hogy önvizsgálatot tartok, és mielőtt a másikat okolnám, megnézem Én mit rontottam el, miben hibáztam. Közben megvizsgálom a helyzetet, és a másik felet, ő miben hibázott. Aztán leülök vele megbeszélni a dolgokat, és kölcsönösen bocsánatot kérünk egymástól. Ezek után helyre is szokott állni a rend. 

Na most ez nem így történt... Talán ez az első alkalom az évek alatt, hogy nem akarok leülni vele megbeszélni a dolgot, mert most érzem úgy, hogy ki van egyenlítve a számla, ugyanis "visszabántottam" őt! Természetesen nem szándékosan!

Az, hogy ki mennyit ad és mennyit kap, az pontosan könyvelődik, úgy a jó dolgok, mint a rossz.

Mielőtt valaki azt hinné, büntetlenül, és az adok-kapok egyensúlyára hivatkozva bármikor bánthatja a másikat, és felmentést kap, azért ez nem így van! Ugyanígy nem ér a végtelenségig kiszipolyozni és kihasználni a másik embert sem! 

Az adok-kapok egyik aranyszabálya, hogy csak annyit adjunk, amennyit a másik viszonozni tud.

Ha én kapok valamit, úgy érzem adós vagyok, és viszonozni akarom. Legalább ugyanannyit akarok visszaadni, mint amennyit kaptam. A legjobban mégis akkor érzem magam, ha egy kicsivel többet adok vissza. Ezért a másik szintén többet akar majd visszaadni, mivel többet kapott, mint adott, és most ő lett az adós. És ez így megy folyamatosan, amíg meg nem áll a folyamat és valaki újra be nem indítja. Ez a dinamika tartja fenn a kapcsolatokat... Egyszer fenn, egyszer lenn...Mint a libikóka.

Ha ez az egyszer fenn, egyszer lenn lendület megáll, akkor ott van vége a kapcsolatnak, az nem tud tovább működni, újra lendületbe kell hozni. 

Amikor egy kapcsolatban nem egyenlő arányban adunk törődést, szeretetet, megértést, odafigyelést, segítségnyújtást, időt, energiát, olyan dolgokat, amiknek a másik örül, és töltődik tőle, akkor felborul ez a dinamika. Az egyik fél érezheti úgy, hogy folyamatosan kihasználják, mert visszafelé nem jön semmi, vagy csak töredékét kapja annak, amennyit ő adott, emiatt megbántva is érezheti magát.

A másik fél pedig, aki jóval kevesebbet adott, mint kapott (hacsak nem a kihasználásra játszik), a sok "adósság" miatt kényelmetlen helyzetbe kerül. Ebből az állapotból vagy kimenekül pl. súlyos megbántással (mint ahogy a fent említett baráti kapcsolatomban történt), vagy rendezi a "tartozását" és elkezd Ő többet adni, és viszonozni a kapott jó dolgokat. 

Dr. Angster Mária szerint: "Minél többet ad és kap valaki, annál jobban belekötődik a kapcsolatba, és annál inkább elveszíti a függetlenségét." Tehát minél többet teszünk bele egy kapcsolatba, odafigyelést, törődést, stb., annál erősebb a dinamikája és annál szorosabbá válik. Ha valaki nem akar kötődni, vagy elköteleződni a másik ember iránt, akkor az a függetlenségéért cserébe csak nagyon keveset akarjon adni és kapni is. 

Nagyon fontos leszögezni, hogy nemcsak jó dolgokat adunk ám egymásnak. Akár szándékosan, akár nem, adunk bizony rosszakat is. Fájdalmat okozuk a másik embernek, megbántjuk, elkövetünk ellene valamit, vagy kínos szituációba hozzuk. Ilyenkor a megbántott fél felülre kerül a libikókán, a megbántó pedig alulra, az etikai szintje lesüllyed. 

Mint ahogy fentebb írtam, Tamás többször megbántott engem, de én mindeddig nem adtam vissza neki. Egy lehetőségem maradt az etikai szint és az adok-kapok egyensúlyának helyreállítására, ha visszabántom Tamást.

Másik aranyszabály, hogy a jóból mindig egy picit többet adjunk vissza, a rosszból pedig kevesebbet.

Ezért valamennyi rosszat visszaadtam neki, de kevesebbet, mint amennyit kaptam, így is számomra elegendő mértékben kiegyenlítettem a számlát. Azt továbbra is hangsúlyozom, hogy ez nem tudatosan és nem szándékosan történt.  

Jelenleg az én szemszögemből nézve, én vagyok a sértett fél, Tamás nézőpontjából pedig ő. Mivel mindketten megbántottuk egymást, és bár a számla ki lett egyenlítve, ez csupán az én lelki egészségemet szolgálja. A kapcsolati dinamika még nem állt helyre, mivel nem mozog a libikóka le s fel. Mindketten arra várunk, hogy a másik egy bocsánatkéréssel beindítsa.

A munkám során az a tapasztalatom, hogy általában tévesen érzik a felek, hogy ki hol tart, ki ad és ki kap többet. Különböző szempontok szerint szoktam vizsgálni a kapcsolatban lévő adok-kapok egyensúlyát. Szinte mindenki úgy gondolja, ő az aki többet tesz bele a kapcsolatba, és azért van felborulva az egyensúly, mert a másik nem tesz eleget.

Miután reálisan felmérem és láttatom a helyzetet, megbeszéljük a további teendőket. Ezek után szinte azonnali javulás tapasztalható a kapcsolatban.

Ha nálatok is megbomlott az adok-kapok egyensúlya, vagy csak kíváncsi vagy, a ti kapcsolatotokban mi a helyzet, és mit kell tenni annak érdekében, hogy jól működjetek, akkor bátran jelentkezz be egy konzultációra. 

https://www.facebook.com/marica.fejervari/

 

Fotó: Bud Spencer - Terence Hill, ... És megint dühbe jövünk című film

 

3+5 elvárás, ami segít megtalálni az Igazit - "Akit a sors Neked szán...

Azt még az ördög is utánad tolja talicskán"...Valamelyik nap egy hölgy kliensemmel, Anitával (42) beszélgettem, aki társkeresési problémával fordult hozzám. Hiába próbálkozik évek óta, nem találja az igazit. A héten volt egy randija egy pasival. Hosszasan ecsetelte, hogy milyen volt a találkozás, első benyomás, milyen volt a férfi...

 

macskajaj_vagott.jpg

 

Lelkesen beszélt róla, úgy tűnt, mintha minden oké lenne... Mígnem azt a kijelentést tette, hogy: "Tudod Marica, hiába felel meg minden paraméternek, ami az elvárásaimat illeti... mégse jó." 

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása