Gyakran tapasztalom elsősorban a hölgy klienseimnél, hogy a múltban való ragadással, önmarcangoló módon rágódnak azokon a dolgokon, amelyek már ezer éve történtek, és nem lehet rajta változtatni.

Általában azoknál fordul elő, akiket megcsaltak, vagy valamilyen módon mélységesen megbántottak. Milliószor lejátsszák a forgatókönyvben ugyanazt a jelenetet, újra és újra feltépik fájdalmas sebeiket, és azon agyalnak, mi történt, mit kellett volna másképp csinálni vagy mi lett volna ha...?

Természetesen ezekere sosincs válasz... A túlzásba vitt rágódás (rumináció) olyan destruktív tevékenység, amely nem vezet eredményre. Bár ennek az illúzióját kelti, megoldás nem születik, csak a szorongás és a distresszt keltő érzelem növekszik, ami pedig depresszióhoz vezet.

A hölgy klienseimnek szoktam elmagyarázni: az, hogy átgondoljuk a dolgokat, értékeljük és megvizsgáljuk mit tanultunk belőle, nem ugyanaz, mintha a fájdalmas jeleneteket újraéljük és mélységes haragunkat projektáljuk folymatosan a párunkra...  Az önreflexió egy igen hasznos tevékenység. Ez esetben végig gondoljuk mi vezetett idáig? Mit rontottunk el? Miben vagyok Én a hibás? Miben a párom? És mit tanultunk ebből a szituációból?

A másik esetben, amikor a múlton rágódik a hölgy kliensem, nincs konstruktív és problémamegoldó gondolkodás. Helyette saját magát ostorozza, miközben áldozatnak is kiáltja ki magát, belemerül az önsajnálatba (szegény Én), dühében pedig a párját vádolja, hogy mindenért a férfi a hibás. Ez az disszonáns viselkedés óriási belső feszültséget generál.

Általában úgy zajlik pl. egy tizenévvel ezelőtti megcsalásos esetnél, hogy a megbeszélés és a megbocsátás helyett folyton felhányja a férfinak a múltat, esetleg már torzítva a tényeket. Önmagát, mint áldozat felmentve minden felelősség alól (mi vezetett a megcsalásig...?). 

Minden alkalommal, amikor csak eszébe jut valami, mérhetetlen harag gyűlik benne, amit azonnal ki kell adnia. Ezzel megindul mindkét oldalról a lavina, amíg a feleség a ruminációval önpusztító módon beforgatja magát, hibáztatja a férjét, addig a férfiban hatalmas bűntudat keletkezik.

Mindig mindkét fél hibás, akár megcsalásról, vagy bármi másról legyen szó. Hisz valami oka volt, hogy odáig jutott a kapcsolat... Nincs olyan, hogy csak az egyik hibázott! Azzal, hogy mi vezetett odáig, a saját felelősségünket is kutya kötelességünk elismerni, mert ketten vagyunk abban a kapcsolatban, és mindketten felelősek vagyunk a történtekért.

A ruminációval ezt a felelősséget hárítjuk, mert ha olyan könnyű lenne beismerni, hogy mi is hibáztunk, már nem lenne min rágódni. Mégha látszatra az önostorozás mögé bújva úgy tűnik is, mintha elismernénk a felelősséget, a mélyről jövő düh, és a másikra való tartós haragudás nem arra utal, mintha megbocsátottunk volna magunknak és a társunknak. 

A múltban való ragadás egyik óriási hátránya, hogy a fájdalmas emlék sohasem tud feldolgozásra kerülni. A sebek újbóli feltépésével a fájó élmény ismét a felszínre jut, és az állandó őrlődéssel további súlyos sérülést okozunk magunknak.

A rumináció során teljesen sötéten látjuk magunkat. Azt vesszük észre, amilyenek nem vagyunk s milyennek kéne lenni. Az összes hibánkat előtérbe toljuk, és csak a rosszat látjuk mind magunkban, mind pedig a másikban. Szerencsétlennek, gyávának, egy rakás sz@rnak érezzük magunkat, aki még arra sem volt képes, hogy... akit nem lehet szeretni, mert... aki mindent elrontott, és aki miatt történt ez az egész...

Bezzeg, ha így vagy úgy lett volna...!? Akkor sem változna semmi, mert MÁR MEGTÖRTÉNT! 

Akkor van baj, amikor ez a múltbéli trauma foglyul ejti az embert, és sehogysem tud tőle szabadulni. A segítő elemek teljesen kiszorulnak a látótérből és ez a fájdalmas esemény lesz minden gondolatunk központja. Ez a sérelem lesz mindennek az alapja, viszonyításként funkcionál, amiből rendszeres veszekedések és életre szóló harag keletkezik.

A fájó emlék miatt folyamatos késztetést érzünk arra, hogy ettől a negatív érzelemtől és a bennünk lakozó éktelen haragtól és elfojtott dühtől megszabaduljunk. Az érzelmek kifejezésével, azaz ha a múltbéli sérelmeink miatt leordítjuk a párunk fejéről a hajat (lehet ezért van annyi kopasz férfi - XD) talán úgy érezzük megkönnyebbülünk, de valójában csak a ragtapaszt téptük fel a sebről, az alap probléma ettől még nincs megoldva. 

Vannak olyan hölgyek, akik manipulációs eszközként használják a múltban ragadást. Mégpedig úgy, hogy szándékosan bűntudatot genergálva a férjükben, az megtesz bármit annak érdekében, hogy "kiengesztelje" a feleségét. Tehát nekik nem is érdekük, hogy ne rágódjanak a múlton. 

Mit tehet az, aki nem akar rágódni annyit?

Az első és legfontosabb dolog a helyzet tudatosítása, tehát ami már megtörtént, azon nem tudunk változtatni. Viszont másképp értékelni és nézni a helyzetet igen. Miután rájöttünk, hogy nincs időgépünk, és nem tudunk visszamenni a múltba megváltoztatni azt, érdemes a problémát megvizsgálni. Próbáljuk meg kívülről szemlélni magunkat is és a helyzetet is, így objektíven tudjuk értékelni a történteket. Keressük meg, mit tanultunk ebből a nehéz helyzetből...? 

Az egyik legjobb technika, ami segít elkerülni a ruminációt, a mindfulness, ami a tudatos jelenlétet jelenti, az "itt és most"-ban maradást. Ennek röviden az a lényege, hogy tudatosan figyelünk azokra a körülményekre, amelyek éppen körülvesznek minket, és azokra irányítjuk a figyelmünket. 

Ha a jelenben is fennáll a probléma, akkor keresd meg, most mit tehetsz ellene, hogyan lehet megoldani...? Ha tovább rágódsz rajta, és aggódsz miatta, egyik sem fog segíteni.

Egy másik jó megoldás a rágódás elkerülésére, ha kijelölsz naponta egy konkrét időpontot, amikor megengeded magagadnak, hogy átgondold még egyszer a problémát. Pl. minden nap este 18:00-18:30-ig csak ezzel foglalkozol, viszont a nap többi részében nem! Ha mégis belecsúszol a ruminációba, akkor ki tudod magad zökkenteni, hogy majd este 6-kor visszatérsz rá, de nem most. Ettől meg is nyugszol, hogy mégis tudsz és szabad a problémával foglalkoznod, ezáltal csökken a benned lévő feszültség is. 

A figyelemelterelés szintén egy hatékony stratégia. Olyan tevékenységet keress, ami kellőképpen lefoglalja az agykapacitásodat... ez lehet sport, baráti beszélgetés, zenés táncos esemény, vagy bármi. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szőnyeg alá söpörjük a problémát, és szándékosan probálunk pozitívan gondolkodni, miközben jó nagy szarban vagyunk... A rágódást igyekszünk elkerülni, nem pedig a valódi problémamegoldó gondolkodás ellen cselekszünk. 

Ha nagyon túlpörgettük az agyunkat, különböző meditációs és relaxációs technikák is segítenek kikapcsolni, és akár választ találni a kérdéseinkre. A koncentrált figyelem szinte azonnali mentőöv a rumináció legyőzésében.

Nagyon fontos, hogy az önmarcangolás helyett bátran merjünk gondolkodni azon, ami bánt. Azonban inkább a saját viselkedésünket és reakciónkat figyeljük meg a problémás helyzetben, és próbljuk meg kiszűrni a hibás cselekvéseket anélkül, hogy önmagunkra vagy a párunkra haragudnánk. 

A rumináció leküzdéséhez elengedhetetlen a belső munka. Az önismeret fejlesztésével, az önbizalom megerősítésével úrrá tudunk lenni az önpusztító folyamaton. Hisz az a fontos, hogy feldolgozzuk a sérelmeket, és legközelebb kezelni tudjuk a nehéz helyzeteket úgy, hogy nem forgatjuk be magunkat. A tények tisztánlátása is segít visszaterelni magunkat a helyes útra. Ha egyedül nem tudsz kitörni ebből az ördögi körből, bátran kérj szakembertől segítséget. 

https://www.facebook.com/marica.fejervari/

Fotó: Idétlen időkig című film (1993)