A Büntetők, a Kínzók, a Szenvedők és az Önsorsrontók - az érzelmi zsarolás mesterei

Életünk során legalább egyszer biztosan találkoztunk már érzelmi zsarolással. Ez az a manipulációs eszköz, amivel a zsaroló fenyegetés árán próbálja elérni azt, amit szeretne. Teheti ezt nyíltan, vagy rejtett formában, és megbüntet, ha nem úgy teszünk, ahogy ő azt szeretné. Vajon kikből lesznek az érzelmi zsarolók, és hogyan tudunk ellenük védekezni?

 

erzelmi_zsarolas.jpg

 

Az érzelmi zsarolók lézerpontosan ismerik a gyenge pontjainkat és csontig hatoló bűntudatot keltve érik el, amit akarnak. Tisztában vannak azzal, hogy szeretjük, és elfogadjuk őket minden hibájukkal együtt, és, hogy mi is ugyanerre a feltétel nélküli szeretetre, elfogadásra vágyunk.

Érzelmi zsarolással elsősorban ezt a vágyat vonják meg tőlünk. Megfenyeget, hogy elveszítjük őt örökre, vagy pedig alaposan meg kell dolgozni azért, hogy visszafogadjon a "kegyeibe". Felhasználnak minden információt, amit tudnak rólunk, és nem számít az sem, hogy milyen kapcsolat van közöttünk. 

Rendkívül gyakori az is, amikor az idősödő szülő zsarolja érzelmileg a már felnőtt gyermekét: "Nem is érdekel már téged, hogy mi van itthon. Nem számítunk mi már neked... Majd megtudod, ha már mi nem leszünk". Az érzelmi zsarolók célja az, hogy bennük lévő űrt, hiányt, félelmet (pl.: egyedülléttől, magánytól, kudarctól való félelem...) feltöltse általunk.

Az érzelmi zsarolók egy része azokból lesz, akiknek az érzelmi szükségleteik gyermekkorban kielégítetlenül maradtak. Ebben az esetben pontosan azt várja el tőlünk a zsaroló, aki lehet a mi idős édesanyánk is, amit ő a szüleitől nem kapott meg...azt a gondoskodást, törődést, figyelmet, szeretetet.

Ilyenkor (az ő elvárása szerint) nekünk fel kellene lépni a nagyszülő, azaz a szüleink szülei helyébe, és onnan megadni neki azt, amire szüksége van. Teljesen jogosan érzünk ellenállást ezzel szemben, mivel mi nem a szülei vagyunk, hanem a gyermeke. Egyértelmű, hogy képtelenek vagyunk megadni azt a szülői gondoskodást, amire ő vágyik.

Ugyanez a helyzet a párkapcsolatban is... Te, mint (házas)társ veszel részt a kapcsolatban. Nem pedig úgy, mint az érzelmi zsaroló valamelyik szülője, akivel az érzelmi szükségletei nem lettek kielégítve, és tőled, mint szülőtől  várja annak az űrnek a betöltését. Természetesen ezt nem tudod megtenni, és megadni neki, nem tudsz valódi anyai/apai szeretettel fordulni felé, mivel nem vagy az anyja/apja, hanem a társa. 

Az érzelmi zsarolók állandóan rettegnek az elhagyástól, és, hogy ők és az érzéseik nem számítanak. Ezért minden eszközt bevetve, erőszakosan, fenyegetés árán próbálják meg fenntartani a figyelmet, és megkapni a szeretetet, gondoskodást.

Másik esetben akkor lesz valakiből érzelmi zsaroló, ha a gyermeket elkényeztették kiskorában. Nem lett neki megtanítva, hogy másoknak is vannak igényei, szükségletei, és azokat is figyelembe kell venni. Nem mindenki csak azért van, hogy őt istenítse és körülrajongja.   

A manipulatív személy rendkívül ügyes. Párkapcsolatban is bűntudatkeltéssel, lelkiismeret-furdalással, félelemben tartással és a bennünk lévő felelősségérzet ébresztésével igyekszenek elérni, amit szeretnének. A fenyegetés célt ér, és ha nem úgy viselkedünk, ahogy kell, tuti biztos a szenvedés számunkra. Minél jobban próbálunk ellenállni, az annál nagyobb bűntudattal jár, és annál nagyobb felelősségérzetet kelt bennünk, hogy megtegyük amire kér.

Biztosan hallottátok már a tipikus érzelmi zsaroló mondatokat:

- Ha elhagysz, én...

- Ha igazán szeretnél...

- Neked mindenki fontosabb, mint én...

- Miattad van ez is, ha nem csinálod meg nekem, végem van... Te vagy az egyetlen, aki segíthet rajtam...

- Azért csináltam, hogy neked jó legyen... Csak azért tettem, mert szeretlek...

- Ne sírj, mert az Nekem rossz...

- Majd megtudod, milyen, ha nem leszek...

- Ne is hallgass rám, pedig én csak a legjobbat akarom neked...

- Ennyit igazán megtehetnél értem, bezzeg én ott voltam...

- Na lesz még ennek böjtje (meglátod mi lesz ennek a következménye)...

- Én az egész életemet feláldoztam érted, te pedig (szarba se nézel)... 

Ismerős mondatok, ugye?

Na de nézzük a négy zsarnokot közelebbről: 

A büntetők: arról lehet őket felismerni, hogy nyíltan fenyegetőznek. Kerek perec megmondják, mi lesz annak a következménye, ha nem úgy viselkedünk, ahogy szeretnék: "Ha kimész azon az ajtón, soha többé ne gyere vissza... Ha most elmész (dolgozni), elhagylak."

Súlyos szavak, amelyek nemcsak bűntudatot keltenek bennünk, hanem félelmet is, hogy elveszítjük szerelmünket, bizonytalanság lesz úrrá rajtunk, nehogy a két szék közül a földre üljünk. Továbbá ellenállásba ütközünk saját magunkkal szemben is, hogy akkor most mi a francot csináljunk?! /Ha nem megyek dolgozni, kirúgnak, ha megyek, ő rúg ki... - két tűz között vagyunk - kockáztatunk, vagy engedünk?/

Ide tartoznak még a csenddel, duzzogással, látványos elvonulással és a kommunikáció megvonással büntetők is. Ők így akarnak hatással lenni ránk, és éreztetni azt, hogy a kontroll náluk van. 

A kínzók: ők azok, akik észrevétlenül, a legügyesebb módon manipulálnak, folyton tesztelnek. Ők azok, akik valamilyen jutalom reményében húzogatják előttünk a mézesmadzagot, pl.: szerelmet, pénzt, magasabb beosztást, egyéb juttatásokat ígérve.

Pontosan kiszimatolják a vágyainkat, és ezekkel kecsegtetve (visszaélve) manipulálnak úgy, hogy mindeközben csak az ő érdekük érvényesüljön. Amennyiben nem tesszük meg azt, amit ő "cserébe" kér, elesünk az áhított dologtól, amire mindennél jobban vágyunk. Tipikus mondat: "Segítek neked, de csak akkor, ha... Senki más nem lehet, csak Te, de ezt még meg kell tenned..." 

A szenvedők: ismérvük a bűntudat, -lelkiismeret-furdalás keltés, és a hibáztatás, okolás. Azt éreztetik velünk, hogy az ő szenvedésük, a mi hibánk. Gyakran jellemző az érzelmi zsaroló szülőkre, akiknek már felnőtt gyermeik vannak. Sűrűn elhangzó mondat: "Téged már nem is érdekel, mi van velünk... Észre se vennéd, ha történne velünk valami... Nem számítunk mi már neked, nem is hiányzunk..." 

A szenvedők sem mondják ki nyíltan, hogy mit várnak tőlünk. Helyette gondolatolvasónak hisznek, és azt várják, hogy a bűntudattól vezérelve mi magunktól jöjjünk rá, hogy nekik mire van szükségük. A kimondatlan követeléseiket viszont világossá teszik, hogyha ők szenvedni fognak, az egyértelműen a mi hibánk lesz. A mi lelkünkön szárad az ő boldogtalanságuk, szomorúságuk, és fájdalmuk. Természetesen áldozatnak állítják be magukat, miközben nyilvánvaló, hogy ők a bántalmazók. A szembesítést nem tűrik, és nem is hajlandóak tisztán látni a helyzetet. 

Az önsorsrontók: szintén áldozatnak állítják be magukat. Agresszív módon azt kommunikálják számunkra, hogy mi fog történni Velük, ha nem teszünk eleget a fenyegetésnek. Pl.: "Ha elhagysz, öngyilkos leszek... Ha elmész, kiborulok és pánikrohamom lesz... Ha még egy ilyen előfordul, a pszichiátrián kötök ki..." 

Pontosan tudják, hogy ez mekkora hatással van ránk. Nem merjük megkockáztatni, és azt a hatalmas terhet egy életen át cipelni, hogy valaki, akit szerettünk, miattunk lett öngyilkos. Így természetesen engedünk az érzelmi zsarolásnak, és inkább maradunk egy rossz kapcsolatban, minthogy ki merjünk lépni belőle. 

Hogyan lehet védekezni az érzelmi zsarolás ellen? 

Először is fontos felismerni, hogy áldozatok vagyunk. Ha ez nem egyértelmű, figyeld meg a kapcsolati dinamikát, hogy érzed magad (különösen figyelj a bűntudatra, felelősségérzet keltésre, félelemre), milyen dolgok ismétlődnek?

Egyik védekezési mód, ha nem hagyod magad... Tudom, könnyű ezt mondani, de mikor benne van az ember, akkor mégis hogyan? Amikor érzelmi zsarolást alkalmaznak rajtad, egy automatikus viselkedés indul be. Ennek a berögzült mintának a megváltoztatásával, meg lehet szakítani az érzelmi zsarolást. Tehát reagálj másképp, mint szoktál. 

Másik stratégia, ha megértést és együttérzést tanúsítasz. Ez nem azt jelenti, hogy egyet is értesz a zsarolóval! 

Kommunikálj vele felnőtt módon. Hisz az érzelmi zsaroló belül egy félelmet érző gyermek, aki retteg az újabb elhagyástól, és ezt akarja (erőszakos módon) a szereteted kiharcolásával elkerülni. Ha Felnőtt - Felnőtt interakcióba lépsz vele, akkor nagyobb esély van az érzelmi zsarolás elkerülésére. 

Ha te is érzelmi zsarolás áldozata vagy, mindenképp keress fel egy szakembert, aki segít a belső munka elvégzésében is. Fontos, hogy mindemellett ne csak védekezni tanuljunk meg, hanem önmagunkat is erősítsük meg annyira, hogy képesek legyünk kezelni ezeket a helyzeteket.

Egy párkapcsolati terápia során, akár egyénileg, akár közösen zajlik, új reakciókat és új kommunikációs technikákat sajátítunk el. Ahhoz, hogy ne essünk bele újra az érzelmi zsarolás csapdájába, és a zsaroló szerepébe, fontos feldolgozni a korábbi sérüléseinket, a fájó pontokat, és megtalálni a nyomógombokat.

Kiemelt jelentősége van annak, hogy tisztázzuk, valójában kié a felelősség az adott helyzetekben. A berögzült hiedelmek és meggyőződések megváltoztatásával sikerülhet kilépni az áldozat és a zsaroló szerepéből. Ehhez nem kell mást tenned, mint bejelentkezni akár online, akár személyes kozultációra. 

https://www.facebook.com/marica.fejervari/

https://parkapcsolatrolmaskepp.hu/

 

Forrás: Susan Forward - Donna Frazier, Érzelmi zsarolás