Most biztos arra számítanak sokan, hogy ez is olyan X+1 tipp típusú Valentin-napi cikk lesz, amiben arról van szó, hogyan éljék túl a szinglik a Valentin-napot. Spoiler: NEM olyan cikk! Valódi érzésekről írok, részben saját élményből, részben klienseim megéléseiből, amiről senki sem szokott, pláne nem a Valentin-nap kapcsán beszélni.

A Valentin-nap elég megosztó lett mostanára a klienseim körében is. Ha tetszik, ha nem, foglalkozni kell vele, mert tolják az arcunkba, ha akarjuk, ha nem.

Nyilván nincs mindenki párkapcsolatban, így bizonyos szinglik elég nehezen élik meg/túl ezt a napot. Egyik hölgy kliensem azt mondta, neki totál szívás ez a nap, legszívesebben elmenekülne a Holdra...Vannak azonban olyanok is, akiket vagy teljesen hidegen hagy, vagy lazán veszik, és ezen a napon magukat ünneplik, magukat szeretik vagy tudomásul veszik, hogy ez nem az ő napjuk, ezt az egy napot elfogadják, hogy a szerelmeseké.

Magamról nem sok infót szoktam megosztani sem a közösségi oldalakon, sem pedig a munkám során. A szűkebb környezetem (család és barátok) tudja, és most ország-világ előtt elárulom, hogy jelenleg én is a szinglik táborát erősítem. Ha van párkapcsolatom, szívesen készülök a reális keretek között, tehát nem repkednek a szemem előtt szivárványon ülő csillámporos rózsaszín pónik piros szívecske puszit dobálva.

Az idei szerelmesek ünnepe keddre esik, így a napom nagy része (reggeltől estig) munkával fog telni. Tehát Valentin-napon is ugyanúgy rendelek, mint a többi napon. Menthetetlenül romantikus lévén én abba a csoportba tartozom, akiket nem hagy teljesen hidegen a Valentin-nap szingliként sem, így a magam kis egyszerű, szolid módján megünneplem egyedül is. Nem kerítek nagy feneket neki, csak megemlékezem arról, milyen jó is szeretni.

Többféle lehetőség áll a rendelkezésemre az önszeretet kifejezésére. A lényeg, hogy mindenképp olyan dolgot csináljak, amihez valóban kedvem van. Az én belső megélésem e nap kapcsán leginkább pozitív. Egyrészt azért, mert nem voltak zűrös kapcsolataim, így szívesen emlékszem vissza azokra, akikkel valaha egy párt alkottunk (megjegyzem, nem volt sok).

Másrészt mivel rendkívül kevés az énidőm, ezt az estét biztos örömmel, kicsit másképp fogom eltölteni magammal. Romantikus hangulatot varázsolok magam köré és olvasok, vagy filmet nézek, vagy beszélgetek a barátaimmal... Elmehetnék éppen moziba, vacsorázni, masszázsra, vagy bulizni is... De őszintén megmondom, rettentő fázós vagyok és ebben a hidegben semmi kedvem este elindulni sehova...inkább bekuckózom.  

Szóval a klienseimmel is beszélgettünk a Valentin-napról. Mint, ahogy fentebb is írtam, mindenki másképp éli meg, legyen akár szingli, vagy párkapcsolatban élő nő vagy férfi. Megfigyeltem, hogy akik kapcsolatban vannak, valójában szeretnék ünnepelni a Valentint, DE vagy már leszoktak róla, vagy már annyira el vannak hidegülve egymástól, hogy nem látják értelmét annak, hogy ezen az egy napon úgy tegyenek, mintha minden rendben lenne közöttük. Előző Valentin-napi cikkemben konkrét lépéseket, tippeket lehet olvasni, mi ilyenkor a teendő, hogyan lehet másképp ünnepelni a Valentin-napot.

Más a helyzet a szinglikkel. Teljesen más a megélése annak, aki évek óta egyedül van, és már hozzászokott a magányhoz, egyedülléthez, mint annak, aki társfüggő és épp két kapcsolat között van, vagy annak, aki friss szakítás/válás/haláleset után próbálja túlélni ezt a napot és minden napot. 

Egy közös pont mindhárom szingli csoportban van. Mégpedig a magány szívet marcangoló érzése... Erről nem beszélünk. Vagy tagadjuk, vagy elhisszük, hogy tényleg jó így. Egy-egy pillanat erejéig azonban mindenki megéli.

Ahogy a magány megjelenik, azonnal felütik a fejüket a leértékelő negatív gondolatok: „Én nem kellek a kutyának se, engem nem szeret senki, nem akar velem senki sem kapcsolatban lenni, nem vagyok elég jó senkinek, más mindenki megtalálja a párját, csak én nem, nekem miért nincs senkim?” Ugye ismerős?  

Függetlenül attól, hogy nő vagy férfi az illető, ezek az önmagukról való negatív gondolkodás egyformán megviseli mindkét nemet. Le lehet hasítani, tagadni, elfojtani az érzést, és lehet mondani, hogy de én tök jól megvagyok egyedül... Igen, köszi, én is... Ugyanakkor van, hogy hasító fájdalom nyilall belém, még ha csak egy pillanatra is, egy igazi társ hiányától. Szomorúság, csalódottság, nyomott, semmilyen hangulat. Ezt az érzést minden szingli ismeri.

Amikor erről beszélünk az üléseken, mindegy hány éve van egyedül valaki és mi az oka… legbelül, őszintén, a szívük mélyén mindegyik szingli kliensem különböző gyakorisággal és eltérő intenzitással, de átéli ezt. Könnyeikkel küszködve, szipogva, szomorúan, leszegett fejjel, szemükben reménytelenséggel mondják el, hogy olykor mennyire is tud fájni a magány. Feszítő, szorító, nyomasztó érzés ez. Előkerülnek a korábbi kapcsolatok pozitív-negatív emlékei, amitől még inkább magukba fordulnak, és elhitetik magukkal, hogy jól elvannak egyedül is. Érzik a szívükben, a mellkasukban, az állandóan görcsben lévő gyomrukban és az összeszorított fogaikban, az állkapcsukban a magány keserű ízét. Van, aki csak pár hete, pár  hónapja, van aki évek óta, már az egyedülléthez hozzászokva, a magányba beletörődve éli meg.

A régóta szingli férfi klienseim arról számolnak be, hogy van, aki már teljesen elfelejtette milyen egy nő illata, hogy kell hozzányúlni, és már nem is emlékszik, milyen valakivel együtt élni, együtt kelni, együtt feküdni… Milyen érzés az, amikor valaki beviszi neki a reggeli a kávét, vagy jóéjt puszit ad? Hogy kell randizni, mit kérdezzen, mit mondjon, és hogyan viselkedjen…?

A régóta egyedülálló nő klienseim azt mondják: "Már azt sem tudom, milyen egy férfi érintése, milyen érzés egy férfi mellett nőnek lenni". „Félek, ha randizni megyek, el ne rontsam, mert már mindenkiben a potenciális férjet látom. Ugyanakkor undort és reményt érzek, hátha elkelek már végre ezen a nyomorult húspiacon és nem kell szégyenkeznem amiatt, hogy nincs senkim.”

Mindannyian vágynak egy társra, egy szerető férfira/nőre, amelyben szeretetet, kiszámíthatóságot, gondoskodást, stabilitást adnak és kapnak.

Szívbe markoló látvány, amikor az üzleti életben sikeres, okos, intelligens, csinos nők és férfiak görnyedt háttal, leeresztett vállal összeroskadva ülnek előttem, és önmagukat marcangolják, hogy ők miért nem elég jók annak, aki elhagyta őket, miért nem szereti őket senki, és mindenáron meg akarnak változni, hátha akkor igazi társra találnak. Belátják a saját hibáikat is. 

Több Valentin-napi cikkbe beleolvastam, mielőtt elkezdtem írni a sajátomat. Szinte mindenki arról ír, hogy egyedülállóként NE vegyél tudomást róla, hogy Valentin-nap van, felejtsd el, verd ki a fejedből, ne foglalkozz vele...Én ezzel nem értek egyet. Egyrészt, mert, mint fentebb írtam, az orrunk elé tolják, ha akarjuk, ha nem, tehát nem lehet nem tudomást venni róla...

Másrészt pedig nem egészséges elfojtani az ezzel kapcsolatos érzéseket. Az elfojtás helyett a kifejezést javaslom, mert fel kell dolgoznunk a testünkben megrekedt érzelmek energiáját. Ez segít a későbbi érzelemszabályozásban (pl. nem dühkitöréssel fogsz egy-egy negatív eseményre reagálni) és fejleszti az érzelmi intelligenciát is, ha be tudod azonosítani, ki tudod fejezni és meg is tudod élni az érzéseidet.

Nem hiszem, hogy lehet eleget sírni. Egy ilyen szerelmes ünnep alkalmával, ami saját véleményem szerint is kicsit túl van tolva, még jobban felerősödnek a hiány érzések. Jön kívülről a nyomás és az elvárás, hogy ma már pedig boldognak kell lenni, ha szingli vagy, ha nem. Mondják, kérdezik a kollégák, mit fogsz csinálni, hogy telik a Valentin-nap, mintha nekik is meg kéne felelni, és kötelező lenne ünnepelni...

Ha az esik jól ezen a napon, hogy pizsamában és takaróba burkolódzva a párnádat telesírva sajnálod magadat, akkor igenis tedd azt! Nem kell megerőszakolva jólérezni magad csak azért, mert mindenhol azt írják, hogy felejtsd el a Valentin-napot és ne vegyél róla tudomást szingliként...

Nem kell csak azért olyan dolgokat csinálnod, amikhez egyébként semmi kedved, csak, mert ez a külső elvárás, és mindenhol azt látod, hogy mindenki boldogan vigyorog. Bátran éld át az egyedüllét szomorúságát, az elmúlt szerelem fájdalmát, az elhunyt szeretted gyászát, a saját és a volt társad által okozott megbántás miatti önsajnálatot. Ha ez esik jól, ezt csináld! Engedd meg magadnak a nehéz érzéseket is. Hidd el, nem is fog olyan sokáig tartani, és ezután tiszta szívvel ünnepelheted saját magadat a saját magad módján. 

Nos, mind ezek megértése és megélése után, fel lehet ülni a csillámpónira, engedni egy kád forróvizet és teleszórni rózsaszirmokkal, kinyitni egy üveg sört, bort, pálinkát (akár ebben a sorrendben is), és lehet azt csinálni, ami a többi Valentin-napi cikkben le van írva. 

Ha te is szingli vagy (vagy párkapcsolatban élő), és szívesen beszélgetnél velem magadról, az érzéseidről, a (társas)magányodról, a kapcsolati sémáidról, arról, hogy milyen társat szeretnél (vagy miben változzon a jelenlegi), írj rám bátran Messengeren. Szeretettel, empátiával és megértéssel fogadlak.  

Fotó: Pinterest