A minap ismét eszmecserét folytattam a hozzataplalas_egeszsegesen Instagram oldal szerzőjével, Ternyei-László Viviennel, aki több anyukával beszélgetett arról, hogyan érzik magukat a nők anya szerepben? Kerültek-e már megalázó, kiszolgáltatott helyzetbe akár orvosi vizsgálat, vagy védőnői látogatás során? 

A Vivien nem reprezentatív felméréséből kiderült, hogy sok nő került már méltatlan helyzetbe, orvosi rendelőben lekezelően bántak velük, megalázták őket is és a gyermeküket is. Degradáló módon beszéltek és viselkedtek velük, ők pedig kiszolgáltatva érezték magukat. Vivien elmondta, hogy nincs eszközük arra, hogyan oldják meg, vagy kezeljék ezeket a helyzeteket. Bizonytalanok, nem tudják, hogy jó anyák-e,  félnek, hogy nem jól csinálják ezt az egész "anyaságosdit", és ezzel elrontják a gyereküket az önbizalom és a magabiztosság hiánya miatt. 

Viviennel néhány kérdés erejéig beszélgettem. A szakmai véleményem érdekelte, mit gondolok az anyaságról, magabiztosságról, orvos-beteg kommunikációról.

Minden bizonnyal a következő kérdések nemcsak a Vivien fejében fordultak meg, hanem sokakat érintő problémával fogunk foglalkozni. 

A hozzám érkező hölgy kliensek szinte mindegyike azt gondolja magáról, hogy ő nem jó anya. Általában az önbizalmuk, önértékelésük és az önbecsülésük helyreállításában szoktak tőlem segítséget kérni. Azért is, hogy a gyermekük azt lássa, hogy ő egy céltudatos, magabiztos, határozott anyuka, aki minden helyzetben megállja a helyét, és akire sziklaszilárdan lehet támaszkodni.

A Vivien egyik kérdése az volt, hogy hol van a határ az orvos és a páciens közötti kommunikációban? Elvárható-e a normális kommunikáció és a tiszteletadás egy rendelésen?

Természetesen elvárható a normális kommunikáció, nemcsak a rendelőben, hanem azon kívül is, és nemcsak a beteg (vagy annak képviselője) részéről, hanem az orvos részéről is. A határ ott húzódik meg, hogy tisztelettel, az emberi méltóságot figyelembe véve szólalunk meg, mert ehhez mindenkinek alapvető joga van (hogy tisztelettel bánjanak vele).

Tehát a hangunkat nem felemelve, kedvesen, érthetően, mondandónkat egyértelműen megfogalmazva kommunikáljunk. Mind az orvos, mind pedig a beteg, illetve annak képviselője (szülő, nagyszülő, testvér, stb.). További nagyon fontos tényező, hogy ha valamivel nem értünk egyet, akkor is próbáljunk meg higgadtak maradni, és nem dühösen, a másikat minősítve reagálni.

Sem a rendelőben, sem azon kívül nincs helye az obszcén megnyilatkozásoknak és az ordibálásnak, dühkitörésnek. A legkellemetlenebb helyzetekben is próbáljunk meg nyugodtak maradni, és intelligensen, felnőtt emberekhez méltóan viselkedni. Bátran elmondhatjuk a véleményünket az orvosnak, nem kell tőle félni, ő is ugyanolyan ember, mint Te vagy én.

Tartózkodjunk a nyers, beszólogatós stílustól, ez nem egy intelligens megoldás. Természetesen nem szabad hagyni, hogy megalázzon minket vagy a gyermekünket az orvos! Vissza lehet szólni, és megkérni, hogy tartsa tiszteletben az emberi méltóságunkat, és bánjon velünk tisztelettel.

Ebből automatikusan következett a kérdés, véleményed szerint mi a jó kiállás önmagunkért/gyermekünkért?

Amikor kiállok magamért, valójában önérvényesítésről van szó. Azaz asszertív kommunikációval elmondom a véleményem és képviselem az érdekeimet/gyermekemét, és az értékrendemet. Megpróbálok határt húzni és nemet mondani egy olyan dologra, amire esetleg a másik fél igent szeretne kapni.

Az önmagunkért való kiállást segíti, ha énközlést használunk, értő figyelemmel végig hallgatjuk a másikat, és empátiával és kérdéssel reagálunk - Megértem, hogy most dühös vagy, mondasz még erről valamit? 

További technika, ha gyorsan felmérjük milyen helyzetben vagyunk, milyen gondolataink, érzéseink vannak a helyzettel kapcsolatban, mire lenne szükségünk, és hogyan tudunk reagálni erre a helyzetre. Ha jól begyakorlod, pár másodperc alatt végig tudod magadban futtatni, nem indulatból reagálsz, hanem nyugodtan, bátrabban ki tudsz állni magadért.

Egy másik, érzelemszabályozási technika is a segítségedre lehet az önmagadért kiállásban.

FILÉ - Fontos ez számomra? Indokolt, hogy kiálljak magamért? A helyzethez képest valósak, reálisak a gondolataim és az érzéseim? Lehetséges pozitív irányba megváltoztatni a helyzetet? Érdemes kiállni magamért, időt, energiát, pénzt, további áldozatot hozni? 

Gyakran esnek abba a hibába az emberek, hogy a másikat minősítik (te ilyen meg olyan vagy) ahelyett, hogy magukért állnának ki. Ez a vádaskodás nem vezet eredményre, pláne nem arra, hogy úgy tűnjön, kiáll magáért az illető. Ebből lesznek a veszekedések, amelyek sértődéshez és "örök haraghoz" vezetnek. 

Vivien a továbbiakban azt a kérdést vette górcső alá, amikor beszélgetett az anyukákkal, hogy magabiztos szülőknek ÉRZIK-e magukat? A hangsúlyt szánt szándékkal tette az "érzik" szóra, ugyanis személyes véleménye ,hogy amit gondol magáról nem feltétlenül egyenesen arányos azzal amit érez. Tőlem arra keresett választ, hogyan lehet ezt a két alapot összhangba rakni, hogy amit gondolok magamról, aszerint is érezzem magam?

Ez valóban egy nagyon összetett kérdés. Az érzések általában "le vannak maradva" a gondolathoz képest.

Tudatosan lehet összhangba hozni. A magabiztosság ugyanúgy tanulható, mint minden más. Ha elkezdesz magabiztosan VISELKEDNI, az agyad kognitív módon elhiszi, hogy magabiztos vagy, és az érzés hozzáigazodik. Tehát ahhoz, hogy magabiztosnak ÉREZD magad, úgy célszerű viselkedni.

Érdemes a dolgok valódiságát is megvizsgálni, hogy van-e valós alapja annak, hogy te azt gondolod magadról, nem vagy magabiztos, vagy épp ellenkezőleg, magabiztos vagy. Keress bizonyítékot vagy cáfolatot az adott dologra. 

Ha azt gondolod magadról, hogy magabiztos vagy, de nem érzed magad annak, önbizalom hiány, és alacsony önértékelés is lehet az oka. Itt is fontos megnézni, hogy valós képet látsz-e magadról, vagy erősen alul értékeled magad. Tisztában vagy-e az értékeiddel, hibáiddal, helyesen, felnőtt módon reagálsz-e a helyzetekre, vagy eltúlzott válaszreakciókat adsz. Sok összetevője van a kérdésednek. 

Vivien ezután azt kérdezte tőlem, hogy az, hogy van önbizalmam, az nem egyenlő azzal, hogy magabiztos is vagyok, igaz? Hiszen az anyaság szinte csak új és új akadályokat gördít elénk, amikkel nagy valószínűség szerint még nem találkoztunk ezelőtt soha. Ez rengetegszer rémísztő, idegőrlő és nehéz. Miből lehet ilyenkor önbizalmat meríteni?

Az előző gondolatmenetet folytatva, nem egyenlő az önbizalom azzal, hogy magabiztos is vagyok, de kölcsönhatásban vannak egymással. Az önbizalom előfeltétele annak, hogy magabiztos legyek. Az önbizalom azt jelenti, hogy bízom magamban (a képességeimben, adottságaimban, tehetségeimben), hogy egy adott dolgot véghez tudok vinni, megvan az önmagamba vetett hitem. 

A magabiztosság pedig azt jelenti, hogy biztos vagyok magamban, hogy meg tudom csinálni. Nemcsak elhiszem, hanem tudom is magamról, hogy képes vagyok rá (pl. van rá bizonyítékom). Tehát ha nincs, vagy kevés az önbizalmam, akkor nehezebb magabiztosnak lenni, de "el tudom játszani", hogy az vagyok (úgy viselkedem, mintha magabiztos lennék).

Ha van önbizalmam, akkor inkább csak az ismeretlen szituációkra korlátozódik a gyengébb magabiztosság, de az erős önbizalom miatt hamarabb alkalmazkodom, könnyebben és gyorsabban megoldom a helyzeteket. Önbizalom hiányában akár fel is adja az ember a kitűzött célt.

A korábbi élettapasztalatokból, pozitív visszajelzésekből tudsz erőt és önbizalmat meríteni. Az anyaság hatalmas kihívás, és minden nap óriási erőt kíván attól függetlenül, hány éves a gyermeked.

Biztos vagyok benne, hogy az életed során más területeken kerültél már váratlan, ismeretlen és nehéz helyzetekbe, amiket sikerült megoldanod. Ilyen pl. a szülés is, mégis itt vagy, végig csináltad a terhességet, és boldog anyuka vagy, illetve munkahelyi nehézség is lehetett, ahol helyt kellett állnod.

Amikor már a kétségbeesés kerülget és nem tudod, hogy jól csinálod-e, amit csinálsz, bizonytalan vagy és megkérdőjelezed a saját józan paraszti eszedet is, akkor bátran vedd csak elő ezeket a régebbi, más területen szerzett tapasztalatokat.

Gondold végig, azokat a helyzeteket, hogyan tudtad megoldani, kik, és mik segítettek, milyen belső erőforrásaidat tudtad működésbe hozni a sikeres megoldás érdekében? Milyen erősségeidre, pozitív tulajdonságaidra támaszkodhatsz (pl. talpraesett vagy, logikus gondolkodású, kreatív, segítőkész stb.)? Kik tudnak neked segíteni, kire számíthatsz, hisz egyrészt nem muszáj mindent egyedül megoldani, másrészt aki segít, az egyben támogat is, növeli az önbizalmadat, hogy meg tudod oldani. Tehát mind külső és mind belső erőforrásokat igénybe lehet venni, amelyekből önbizalmat tudsz meríteni.

Pályafutásom során rengeteg nővel volt szerencsém már beszélgetni, mélyre menni. Vivien azt kérdezte tőlem, mik a tapasztalataim, a nők általánosságban rendben vannak önmagukkal?

A munkám során az a tapasztalatom, hogy sajnos a legtöbb nő nincs rendben magával, és fogalmuk sincs róla, hogy mennyire értékesek! Nincsenek megbecsülve, nincsenek értékelve, dicsérve, elismerve, hogy milyen nagyszerű anyák, feleségek és NŐK! (Természetesen ezt elmondhatom férfi oldalról is!)

Nap mint nap teszik a dolgukat, vezetik a háztartást, gyereket nevelnek, vállalkozást vezetnek, vagy eljárnak dolgozni, és mindemellett adnak magukra! De értékelve, elismerve nincsenek. Nincsenek nőnek nézve, és a legtöbb nőre nincs odafigyelve. Nem, vagy csak nagyon kevés kedves szót kapnak, pedig ők tartják össze melegszívvel a családot.

Szívszorító látni, amikor én, mint másik nő (és szakember), felismertetem velük az értékeiket, és zavarba jönnek, elpirulnak, lehajtott fejjel sírnak, néznek maguk elé, vagy félszegen kacagnak, mert nem tudnak az őszinte dicsérettel mit kezdeni. Nem hiszik el, hogy mennyire csodálatosak! Mert senki nem mondja ezt így meg nekik.

Elszomorító. Ha kapnak is némi bókot, tegyék zsebre egész évre. Sokkal, de sokkal több figyelmet, szeretetet, gondoskodást, törődést, kedvességet, dicséretet, elismerést érdemelnek a nők, mint amennyit kapnak.

Az üléseken fokozott figyelmet fordítok arra, hogy kihozzam belőlük azt az igazi ízig-vérig NŐT, aki bennük van. Szembesítem önmagukkal, hogy értékesnek, szépnek, csodálatosak lássák és érezzék magukat. Megmutatom nekik, hogyan bízzanak magukban, és igenis legyenek büszkék arra, hogy nők! Higgyenek magukban, mert minden nő megérdemli, hogy sugározzon a boldogságtól, és ez nagyrészt rajtunk nőkön is múlik, miképpen gondolkodunk magunkról. 

Vivien utolsó kérdése az interjún az volt, hogy mégis mi kell ahhoz, hogy valaki magabiztos ANYA legyen?

Nagyon fontos szerintem az is, hogy milyen háttérrel rendelkezik az anyuka. Milyen mintát hoz otthonról, milyen a jelenlegi párkapcsolata (ha van), és milyen jelenleg a szüleivel való viszonya...? Tehát ez is egy összetett dolog. Ha valaki kevésbé jó háttérrel rendelkezik, neki sokkal nehezebb dolga van, mert nem látott jó szülői példát, így talán örök kételkedés, dilemma marad benne, hogy jól "csinálja" -e az anyaságot. Még ha a szülei hibáit akarja kiküszöbölni (sors - ellensors), akkor is. Sokkal több belső munkára van szüksége ahhoz, hogy magabiztos anyává váljon.