Vajon azzal az emberrel élsz együtt, akit megismertél, vagy azzal az elképzelt valakivel, akit a fantáziavilágodban létrehoztál magadnak?

Létezik egy kapcsolatban Te, Én, vagy csak „Mi” létezik?

Sokan vannak olyan kapcsolatban, ahol már csak úgy emlegetik egymást és úgy kommunikálják a kapcsolatot kifelé, hogy MI. Egyesek teljesen feladják a személyiségüket a kapcsolatban, míg mások küzdenek annak fennmaradásáért. Vajon melyik a „normális”?

Vékony a mezsgye az egészséges és a társfüggő viszonyulás között. A függőség egy eltorzult kapcsolat.

Úgy, ahogyan a fa gyökerei kapcsolódnak a földhöz, a vízhez, a levegőhöz, a fényhez, ugyanígy kapcsolódunk mi is egymáshoz, tárgyakhoz, eszmékhez, bármihez. Ha ez a kapcsolódás eltorzul, akkor jön létre a függőség.

A társfüggőség gyökere ugyanaz, mint az alkohol-,drog vagy egyéb más függőségnek. A függő személy a félelmei révén folyamatosan azt a szeretetet, tiszteletet, figyelmet, megbecsülést keresi felnőtt korban, ami gyermekkorában hiányzott. Mindeközben fél szembenézni saját felelősségével, félelmeivel, szorongásával, boldogtalanságával. Ezért önmagán kívül egy másik személyt keres, aki szerinte őt boldoggá teheti, akitől a gyerekkorban meg nem kapott szeretetet, odafigyelést, dicséretet bekebelezheti, és megkaphatja mindazt, amire akkor vágyott.

Amit akarsz, pont azt nem fogod megkapni, mert a félelem motivál: „Attól tartok, hogy nem fognak szeretni, és ezért akarom annyira azt, hogy szeressenek.”

Mindannyian kiegyensúlyozott, normális, boldog párkapcsolatra vágyunk. Az egészséges kapcsolatban megmarad mindkét fél személyisége. Van TE, van ÉN és van MI is. Külön-külön is funkcionálnak. Nincs alá-fölérendeltségi viszony, hanem egyenrangú társként viselkednek egymással a párok. Ki merik mondani, amit gondolnak, nem félnek beleállni egy vitába, és bíznak egymásban akkor is, amikor nincsenek épp együtt. Az egymás kontrollálása, és a „Minden lépésedről tudni akarok!” számukra nem opció. Nincs belőle konfliktus, ha a másik a barátaival szeretne lenni. Szoros érzelmi kötelék fűzi össze őket, és a fennálló problémákat teljes felelősségvállalással kezelik. Ha valamelyik fél boldogtalan a kapcsolatban, vagy megkeresik közösen a megoldást a javításra, vagy nem maradnak együtt csak azért, hogy legyen mellettük valaki.

A társfüggőség előjele, ha a kapcsolatotokban, a kezdeti időszakra jellemző szimbiotikus időszakot a lehető legtovább szeretnéd fenntartani. Kezded elhanyagolni a barátaidat, de még számíthatnak rád… Ha van is saját véleményed, azokat inkább elnyomod magadban, nehogy a párodnak nem tetsző dolgot mondj, és inkább hallgatsz, vagy egyetértesz vele, csak hogy neki megfelelj. Ha csak teheted, elkerülöd a konfliktust.

A bizonytalan kötődésből eredő ragaszkodás miatt még inkább áldozatkész, odaadó, gondoskodó vagy, és emiatt könnyen egy függő kapcsolatban találhatod magad, ahol ezen tulajdonságaidat kihasználja a másik fél. Olyan dolgokat is megteszel, amikhez egyébként nincs kedved. Az ilyen társ ahelyett, hogy erősítene és támogatna Téged, azokat a dolgokat erősíti fel, amelyekből egyébként is hiányod van. Így nem alakul ki az egymás iránti tisztelet, megbecsülés, és odafigyelés. Az egyenrangúság helyett a lenézés, a másik semmibe vétele, és igényeinek figyelmen kívül hagyása veszi át a szerepet. Illetve az odafigyelés, gondoskodás egyoldalúvá, túlzottá válik. Te pedig minél jobban szeretnéd, hogy tiszteljenek, szeressenek, megbecsüljenek, annál kevésbé fogod megkapni.

A túlzott ragaszkodás, a szimbiotikus viselkedés már  nem a szeretetből ered, hanem a félelem táplálja.

A társfüggőség további jele, ha egyik kapcsolatból a másikba menekülsz, és úgy érzed, nem tudsz társ nélkül élni. Félsz a magánytól, és azt gondolod magadról: „Én nem vagyok szerethető”. Folyton és mindenkiben azt keresed, amire gyerekkorodban annyira vágytál a szülőktől. Ez lehet a megfelelő minőségű és mennyiségű szeretet, elismerés, dicséret… Ha egyedül vagy, elviselhetetlen szorongás és pánik érzése tör rád. Nem igazán tudod kimutatni az érzéseidet, nem is szeretsz róluk beszélni, nehogy gyengének lássanak.  Félsz, hogy az ebből adódó konfliktus miatt, nehogy elveszítsd a társadat. Nehezen viseled az egyedüllétet, és nem igazán esik jól, ha a társad a barátaival is szeretne időt tölteni.

Torzult szemüvegen keresztül látod a kapcsolatotokat. A társad személye a meghatározó számodra, minden cselekvésed tőle függ. Tőle függ a hobbid, a barátaiddal, családdal való kapcsolatod is. Szerinted egy kapcsolat akkor működik jól, ha sülve-főve együtt vagytok, és mindent tudtok egymásról. Hajlamos vagy a féltékenységre, és az ebből adódó frusztráció miatt képes vagy őt folyamatosan kontroll alatt tartani. Ha valami nem úgy történik a kapcsolatodban, ahogy szeretnéd, hiszti van és veszekedés.

A párod hibáira minden esetben találsz „normális” magyarázatot, és már fogalmad sincs arról, minek kellene beleférnie egy egészséges párkapcsolatba. A társfüggő kapcsolatok dinamikájában a megmentő – áldozat – üldöző játszmák váltakozva jelennek meg.

Ha egy egészséges személyiség kerül kapcsolatba egy társfüggővel, az egészséges személy akkora stressznek éli meg a társa állandó kontrollját, és ragaszkodó szeretetét, hogy fejvesztve igyekszik menekülni ebből a kapcsolatból, és ki is lép belőle.

Ezzel szemben, mivel általában a társfüggő személy társa is valamilyen függőségben szenved, ez a sérült személyiség haszonként éli meg a társa függőségét: Bármit megtehet, úgyis meg van bocsátva! Szabadon flörtölhet, bűntudatot generálhat, leértékelhet, és porig alázhat. Ezek után úgy érzed, hogy meg kell őt mentened, és beáldozod az egész életedet érte. Ezek hátterében szintén korai minta állhat, ami akár több generáción keresztül is húzódhat. Az ebben felnövő személy képtelen a felelősségvállalásra, az egyenrangú párkapcsolatra.

A függőségből való kiút, ha a függő személy felismeri, hogy a másik hibáztatása helyett szembe kell néznie saját magával, és az elfojtott érzéseivel. Ha világossá válik számára, hogy eddig egy torzult valóságot látott, és elnyomta önmagát azért, csak hogy a másiknak megfeleljen. Megértse azt, hogy a vágyait a félelmei irányítják, és amíg ez motiválja, nem tudja elérni a céljait. Ezek a felismerések igen fájdalmasak és elég mélypontra juttatnak el. Ez a gyógyulás útja is egyben. Meg kell ismernie saját magát, a korlátokat, az igényeket, a vágyakat, a félelmeket. A társfüggőségből való kilépéshez fel kell tárni a háttérben húzódó és mélyen megbúvó önértékelési, és kötődési zavarokat, erősíteni az önbizalmat, és helyreállítani az önbecsülést.

A félelem a legnagyobb motivátor. Mindig attól félünk a legjobban, amit a legjobban szeretnénk. Hogyan tudunk megbirkózni vele? Úgy, hogy megkeressük, felismerjük, hogy mitől félünk igazán! Erre különböző technikák, módszerek vannak. Ha erre rájöttünk, már meg is értettük, és rögtön a vágy fog motiválni a megvalósításra, és egészséges párkapcsolatot tudunk kialakítani... Olyat, amilyet mindig is szerettél volna... és nemcsak a fantáziádban létezik.