Minden bizonnyal mindenki szakított már életében legalább egyszer. Így hát tudjátok, milyen fájdalmas ez testi-lelki-szellemi szinten. Már-már bele is tud őrülni az ember a másik hiányába, és folyton csak azon jár az esze, hogyan tudná visszaszerezni a szeretett személyt. Ebben a cikkben egy kicsit másféle szemszögből világítom meg a szakítás fájdalmát, hogy valójában mi miatt (is) szenvedünk ennyire... ?

Rendesen fizikai fájdalommal társul, szó szerint megszakadhat a szív. A kínzó fájdalom mellé remegés, izzadás, tudatzavar, fejfájás, és kontrollvesztés is társul. Ezek a tünetek külön-külön is megborítják az embert, hát még együttesen! Nem tudsz enni, aludni, a napi tevékenységedben is gátol, mert egyfolytában rá gondolsz, és a miértekre, amire vagy kapsz választ, vagy nem... De inkább nem. Ismerős ez az érzés, ugye?

Annak járok a végére, hogy mi okozza ezt az elviselhetetlen fájdalmat...? 

Amikor világra jövünk, néhány alap egzisztenciális igény is megszületik velünk együtt. Ezek a biztonság, a gondoskodás, a számíthatok a másikra, a valakihez tartozás, a kontroll megtartása, intimitás, önazonosság, értékrend...

Párkapcsolatban ezek az igények nagyobb mértékben ki is vannak elégítve. Megvan az érzelmi biztonság, ami a kötődést erősíti, az egymásról való gondoskodás, amely az adok-kapok egyensúlyát segít fenntartani. Számíthattok is egymásra, mert az - anyától csecsemőkorban megszerzett  - ősbizalom miatt tudjátok, bármi van, ott vagytok egymásnak, ezáltal megélitek az összetartozás érzését is.

Azt szoktam mondani, az a jó párkapcsolat, amelyben önmagam tudok lenni, tehát önazonos vagyok. Nem kell félnem attól, hogy a személyiségem miatt a társam elítél, vagy ha nem tetszik neki a viselkedésem, akkor odébb áll. Kontroll alatt tudom tartani magam, van annyi önismeretem, önbizalmam és önbecsülésem, hogy helyén tudom kezelni a dolgokat egy konfliktus esetén is. Nem megyek bele olyan helyzetekbe, ami számomra méltatlan, illetve az elveimmel, értékrendemmel ellentétes és nem összeegyeztethető. 

Tehát, amikor a párkapcsolat végetér és bármilyen okból kifolyólag bekövetkezik a szakítás, ezeknek az egzisztenciáknak a hiányát (is) jelentős mértékben érzékeljük. Amit eddig a párkapcsolatban megkaptunk, a biztonságot, gondoskodást, szeretetet, intimitást (itt nemcsak a szexre gondolok, hanem az ölelésre, érintésre, puszikra, érzelmi intimitásra is), ezek kielégítettsége a túlélés szintjére csökken.

Ez az erős kontraszt - a mindent megkaptunk (= valamilyen mértékben), most meg szinte semmit - okozza bennünk a feszültséget, és a fájdalmat, amit érzünk. A mindent és semmi különbsége óriási szenvedést indukál.

Érezzük az érzelmeink kielégítetlenségének a hiányát, nem gondoskodik rólunk senki, legalábbis az nem, aki eddig tette és akit szerettünk... és mi sem tudunk tovább gondoskodni a szeretett személyről. Nincs akivel meg lehet beszélni a dolgokat, odabújni hozzá, a hétköznapi problémák megoldásában is csak magunkra számíthatunk. Érzelmeinket sem tudjuk kontroll alatt tartani, hol sírunk, hol nevetünk, nincs meg az a biztonság, ami eddig körülvett.

Ez a kontrollvesztés rendkívül félelmetes, ugyanis a másik elvesztésétől való félelem felszítja a tüzet, és a bizonytalanság ellentétes hatást vált ki. Ahelyett, hogy emelt fővel elfogadnánk a "nem"et, most akarjuk csak igazán visszaszerezni a másikat. Valójában az alap egzisztenciális igényünket, a kontrollt szeretnénk visszakapni. Ennek a kontrollnak a hiánya félelmet és fájdalmat ébreszt bennünk, és az elfogadás helyett szenvedélyes epekedést érzünk. 

Másik nem elhanyagolható tényező, ami miatt fájdalmas a szakítás, hogy a párkapcsolati kötődés egyfajta függőségi viszony is egyben, mivel alapból egzisztenciálisan sérülékenyek és függők vagyunk.

Amikor a szakítás megtörténik, a függőség felerősödik, tehát mintha elvonási tünetek lennének, pszichoszomatikus jelek jelentkeznek. Remegés, izzadás, pánikroham, sírás, depresszió, szívfájdalom, stb... Ezek megszüntetésére sürgősen vissza akarjuk kapni a "drogot", tehát a függőségi viszonyt helyre akarjuk állítani. 

A kötődés iránti vágy együtt jár a gondoskodás, a védelmezés, és a valakihez tartozás igényével. Egy egészséges párkapcsolatban a függőség-függetlenség aránya egyensúlyban van. A bizonytalan kötődésűek ezt a fajta függést fájdalmasan és negatívan élik meg, ugyanúgy, mint annak idején csecsemőkorban, hogy függőségben lenni egyenlő a kiszolgáltatottsággal és a csalódottsággal. 

Mivel Magyarországon 70% fölötti a bizonytalan kötődési mintával rendelkezők aránya, a bizonytalan kötődésűeknél nagyobb mértékben van jelen a patológiás értelemben vett függőség.

A kötelékfóbiások, akik a közelség - távolság megtartásával szabályozzák a kapcsolatot, a fájdalmasan megélt szerelmi függés miatt, minden eszközt bevetve igyekeznek elkerülni a függőséget, így kivédve a sérülés lehetőségét. Vannak akik teljes mértékben elzárkóznak a szeretet, a közelség, a gondoskodás igényétől, ugyanakkor vágynak is rá, de nagyobb félelmet jelent számukra a szakítással járó fájdalom, ezért elkerülik azt. 

Összegezve tehát azért fáj ennyire a szakítás, mert az alap egzisztenciális igényeink kielégítése megszűnik vagy a minimumra csökken a párkapcsolati szakítással egyetemben, és a szintén egzisztenciális függőségünk pedig felerősödik a hiány keletkezése miatt, amit pótolni akarunk.

Ahhoz, hogy ebből az érzelmi zűrzavarból kiutat találjunk, nem árt tisztában lenni a fentebb leírtakkal, hogy milyen folyamatok játszódnak le bennünk testi-lelki-szellemi szinten. 

Ha szeretnéd tudni, hogyan hozd magad rendbe, és hogyan gyere ki szakítás után az érzelmi káoszból, ha már nem bírod tovább elviselni a társad hiányát, és tudni szeretnéd, mit tegyél...? vagy ha még nem sikerült feldolgozni a sérelmeket, fájdalmakat, ne szenvedj tovább, könnyítsd meg a dolgod, írj rám nyugodtan messengeren, és megbeszéljük a lehetőségeket. 

 https://www.facebook.com/marica.fejervari/

Fotó: Freewb