Szeress úgy, ahogy Nekem jó!

Szeretet-akkumulátor feltöltése

A világon minden hasonlóan működik, csak más a megnevezése. Például egy autó alkatrészeit is lehet az emberi szervezethez vagy a párkapcsolatokhoz hasonlítani.

akku_tolto.jpgHa nem törődsz a kapcsolatoddal, ugyanúgy elromlik, mint az autód. Ugyanolyan karbantartást igényel a párkapcsolatod, mint a szeretett járgányod.

A régebbi autóknál az akkumulátor optimális működését a benne levő folyadék jelezte. Ha a sav szint megfelelő volt, akkor többnyire jól működött az akksi, ha nem, akkor lehetett után tölteni, vagy másikat bele venni.

Volt, amikor velem is megesett, hogy lemerült a kocsiban az akkumulátor és nem indul be… Igencsak kellemetlen a helyzet, és gyors megoldást kívánt.

Én 3 lehetőség közül választottam: 

  1. Vagy bebikázom egy másik autó segítségével
  2. Vagy betolom, majd otthon rárakom egy akksi töltőre
  3. Vagy veszek bele egy másik akkumulátort

A párkapcsolatunk is hasonlóan működik.

Van egy szeretet-akkumulátorunk, ami ha jól fel van töltve, jól működik. Ha rendszeresen foglalkoztok egymással, megerősítitek egymásban a pozitív dolgokat, segítitek egymást a hétköznapokban, akkor a töltöttségi szint magasan lesz.

Ha fogytán az erő benne, akkor fel kell tölteni. Meg kell vizsgálni, melyek azok a területek a kapcsolatban, amelyek el vannak hanyagolva. Életet kell lehelni az ellaposodott kapcsolatba, több minőségi idővel, dicsérő szavakkal, egymásra való odafigyeléssel.

Ha pedig már totál le van merülve az akksi és semmi remény a megmentésére, akkor legeslegeslegvégső esetben megválunk tőle. Még az utolsó utáni pillanatban is próbálkozni kell helyrehozni a kapcsolatot.  

Amikor úgy érzed totál le vagy merülve, és nem szeret a párod, érdemes elgondolkodni rajta, miért lett üres, miért merült le az az akkumulátor…? Mivel járultál TE hozzá, és mivel a másik, hogy megromlott a kapcsolat?

A párok egymás akksiját töltik, és mindeközben töltjük a sajátunkat is, hisz amikor olyan dolgot teszünk, ami a másiknak jó, és látjuk, hogy örül neki, az egyben minket is boldoggá tesz.

Mivel töltjük fel a szeretet-akkumulátort?

Az egyik legfontosabb dolog, hogy azzal, ami a másiknak jó! Gyakori eset, hogy ugyan szeretik egymást a párok, de ezt valamiért mégsem érzi a másik. Az ok abban keresendő, hogy nem a megfelelő módon teszik. A szeretet kifejezésének 3 típusa van:

  1. úgy mutatod ki, ahogy Te elképzeled, ahogy szerinted neki jó – ez vagy bejön vagy nem
  2. úgy mutatod ki, ahogy Neked jó, azt adod, amit Te (is) kapni szeretnél
  3. úgy mutatod ki, ahogy a Társadnak jó

Az utóbbi esetben garantált, hogy a párod szeretve fogja érezni magát.

Olyan dolgokat fölösleges tenni, amiből a másik nem töltekezik, vagy kárt okozol neki. Amit az egyik napon felépítesz, a másik napon teljesen lerombolod. Az egyik pillanatban megdicséred valamiért, a másikban porig alázod.  

A pusztító veszekedések, hosszú éveken át tartó rendszeres sértegetések, bántások, egymás szidalmazása, a másik lehúzása, semmibe vétele, megalázása az akkumulátor negatív pólusához tartoznak.

A dicsérő, elismerő szeretet kifejezések, az együtt töltő idő, közös emlékek, őszinte érdeklődés a másik iránt, apró kedvességek, az összebújások, a másik megbecsülése az akkumulátor pozitív pólusához tartoznak.

Te melyiket erősíted?

 

akksi.png

 

Ha egy ellaposodott kapcsolatban vagy, valószínű megfordult már párszor a fejedben, milyen jó is volt régen… Elméláztál az életeden, és visszagondoltál a szép időkre… Mennyire szerettél a pároddal lenni, minden perc öröm volt számodra, és be nem állt a szájatok, annyit beszélgettetek… De jó is volt… Most meg azon gondolkodsz, mit csinál rosszul a másik, és maradj-e vele egyáltalán.

Pont azzal ne tudnád megbeszélni a dolgokat, akivel egy ágyban alszol? Aki ismer téged testestől-lelkestől, látott már betegen, meztelenül, reggeli felkeléskor… Ha vele nem, akkor kivel?

Legyél nyitott arra, hogy az ellaposodott, kihűlt kapcsolatodat felmelegítsd. A lemerült ceruzaelemből Duracellt csinálj. Nyilván minél inkább fel van töltve a szeretet akkumulátorunk, annál könnyebben töltjük fel a másikét. Amikor mindkét fél akksija üres, nagyon nehéz tölteni és adni. 

Fogalmazzátok meg egymás felé konkrétan, milyen  igényeitek vannak, és hogyan teljesítse a másik. Hogyan fejezze ki irántad a szeretetét úgy, hogy az neked jó legyen… és természetesen fordítva is.

Gyakori reakció, hogy „hát de neki ezt tudnia kéne magától”. Pl.: mikor azt mondod, „figyeljen rám”. Mit jelent pontosan neked az, hogy figyeljen rád? Beszélgessen veled? Nézzen rád, miközben veled beszél, vagy öleljen meg gyakrabban, vagy tegyen meg érted dolgokat, vagy dicsérjen meg a háztartás vezetéséért, a munkában, vagy valamiben, bókoljon többet, vagy kérdezze meg minden nap milyen napod volt?!

Nem biztos, hogy mindketten egyformán értelmezitek ugyanazt a kifejezést. Érdemes ezeket tisztázni, és konkrétan megbeszélni, ki mit ért ez alatt.

Olyan dolgokat tegyetek meg egymásért, ami mindkettőtöknek jólesik. Csak úgy tudtok töltekezni, ha olyat csináltok, amit szerettek. Az egymás bántása, sértegetése, leértékelése helyett, töltsetek egymással elegendő időt, ismerjétek el egymás erőfeszítéseit, fejezzétek ki a szeretetet testi módon is. Lepjétek meg egymást egy mozival, egy csokival, vagy bármivel, aminek a másik örül, ezáltal ti is boldogabbak lesztek.  

Jaaaa... Ne felejtsétek el az autót is karbantartani, nehogy aztán be kelljen tolni...