A fájdalom elől menekülve, védekezünk a fájdalomba menekülve. Ez a leggyakrabban alkalmazott elhárítási mechanizmus.

Mostanság azon kaptam magam, hogy igencsak váltakozó hangulatba kerültem. Régi emlékek a régi házasságomból, régi sérelmek, régi érzelmek… Isten tudja, mióta nyomasztanak már?! Annyira igyekeztem mindent elkövetni, hogy a tudatomból kiszorítsam őket, hogy közben megfeledkeztem a romboló hatásukról. Te is jártál már így, ugye? Mondanom sem kell talán, milyen káros ez nemcsak magunkra nézve, hanem kapcsolatainkat tekintve is.

Ez a „kedvelt” elhárítási módszer azért tűnik hasznosnak, mert hirtelen egyszerűbb megbirkózni vele, gyorsabb és könnyebb megoldás, mint szembenézni a tartósan valós problémával. Ez kb. úgy néz ki, mint mikor van egy olyan sufni (lomtár, szekrény, helység) otthon, amibe minden kacatot bedobálsz, amire már úgy gondolod, nincs szükséged, és csak gyűlik, gyűlik, halmozódik, míg már több cuccot nem tudsz bele pakolni, és egyszer csak kiborul. AZTÁN elkezdesz rendet rakni.

Közben meg észre sem veszed, évek óta fáj a vállad, majd’ leszakad a derekad, és már tudomást sem veszel róla, mert úgy megszoktad. Csak olyankor érzed, hogy van tested, amikor a rutinos, jól bevált fájdalomkerülő mozdulat helyett valami eltérőt csinálsz… Az elfojtott érzelmeknek nemcsak szomatikus megnyilvánulásai lehetnek. A pszichénket éppúgy tönkre teheti, mint a testünket. 

Az észrevétlen hárítási mechanizmus közepette megtanultál együtt élni a fájdalommal, úgy ahogyan az elfojtott érzelmekkel is. Az elnyomott érzelmeket a régi emlékek, fel nem dolgozott sérelmek épp úgy felszínre hozzák, mint egy „rossz” mozdulat, ami a fájdalmat felidézi. Nincs az a fájdalomcsillapító, ami enyhítene a szenvedéseden, akár testi, akár lelki értelemben. Vagy megszünteted az okát, vagy önkéntesen tovább kínzod magad. Én, és mint a legtöbb ember, ez utóbbit választottam. Érzelmi harakirit hajtottam végre mindaddig, amíg a sebeket magaménak nem éreztem, és együtt nem tudtam vele élni. Tehát elfojtottam.

Kép: Sorack'fu, Harakiri

Ez a gátolt viselkedés csak további gátakat hoz létre, ami úgy működik, mintha folyamatosan hátramenetben autóznál körbe-körbe a körforgalomban. Tehát az elfojtott érzelmek, pl. a harag visszairányul önmagunkra. Ám egy idő után megszokjuk ezt a viselkedést, visszahúzódóvá válunk, nem merjük kimutatni az érzelmeinket, nem tudjuk felvállalni magunkat, és megrendül a saját magunkba vetett bizalmunk is. Az önérvényesítés beteljesítetlensége miatt szorongóvá leszünk, és újabb negatív érzelmek fognak bennünk kavarogni. Ez a frusztráció olyan gondolatokat ébreszt, mint nem vagyok elég jó érzése, nem számítok senkinek sem, mindenki csak kihasznál, ismerős ugye? mindenki csak támad, folyton belém rúgnak… Ezek az érzések még több haragot és még több feszültséget generálnak, és ahelyett, hogy megszabadulnánk tőlünk, autózunk tovább a körforgalomban.

Az elfojtott érzelmek előbb-utóbb kiutat keresnek. Vagy cselekvés formájában robban ki a feszültség, aminek a kapcsolataink isszák meg a levét, vagy a dühkitörés miatti szégyenérzet és lelkiismeret-furdalás további elfojtást eredményez, amelynek egészségünk látja kárát.

Továbbá folyamatos félelemben tartanak, hogy kiszolgáltatottá és sebezhetővé válunk az érzelmeink kimutatásával. Ezért könnyebbnek tűnik elrejteni azokat. Erre szüleink is megtaníthattak kisgyermekkorban, mikor pl. valami miatt nem volt szabad sírni. Így abban szocializálódtunk, hogy az érzelmeinket el kell rejteni, tehát megtanultuk őket elfojtani.

A párkapcsolatokra nézve szintén romboló hatása van az elfojtott érzelmeknek. Gondolj csak bele, ha évekig  nincsenek megbeszélve a problémák, a sérelmek, és mindkét fél hallgat az érzelmekről, csak gyűjtögeti a haragot, a dühöt, milyen súlyos következményei lehetnek, milyen pusztítást végezhet?! Csak azt látod, hogy a férjed folyton dühös, elfojtott mérgét és indulatait vagy rajtad vagy a gyerekeken vezeti le. A feleségedtől ha kérdezed: Mi a baj? A válasz mindig: Semmmmi. De abban a semmiben benne van az egész élet fájdalma, az elkövetett és el nem követett hibák és bántások. Innen pedig egyenes út vezet az eltávolodáshoz, megcsaláshoz, elfejlődéshez, visszahúzódáshoz...hogy csak a leggyakoribbakat említsem, a pszichést sérülést nem kivéve. Talán Nálad is ez a helyzet? 

Az érzelmi megtisztulásnak éppoly fontos szerepe van, mint annak a kupinak rendbe rakása, amit az évek alatt felhalmoztál „abban” a bizonyos szekrényben. Az ősidők óta rejtegetett és magaddal hurcolt negatív érzelmek, mint szomorúság, düh, harag, bosszúvágy, sértettség, félelem, kilátástalanság, rombolják a testi-lelki-szellemi egészséged.

Ezek feloldása óriási megkönnyebbüléssel jár, és jelentős, pozitív változást hoz az életünkbe. Választhatsz sportot, önsegítő foglalkozásokat, sírhatsz, beszélgess a legjobb barátnőddel, barátoddal, legyen bármi, amit úgy érzel segít az érzelmeid felismerésében és feldolgozásában, csak ne pusztítsd tovább önmagad.

Az a személyes tapasztalatom, hogy minél jobban próbáltam elfojtani az érzelmeimet, annál erősebben jöttek a felszínre. És, ha egy szituációval, vagy problémával adott időben nem akartam szembenézni, akkor rövidesen más formában újra a szemem elé került…Visszadobta az élet, mint egy bumerángot… Ezért én azt a módszert választottam, hogy bármilyen fájdalmas és nehéz is az a helyzet, inkább szembe nézek vele, és az ezzel kapcsolatos érzelmekkel, minthogy tovább cipeljem őket, akár egy életen át.

Nem menekülhetünk úgy, hogy a fájdalomba menekülve védekezünk.

Ha segítségre van szükséged, és végre már ki szeretnél jönni a "körforgalomból", jelentkezz be egy személyes konzultációra.