Miért fáj az, ha a párkapcsolat már ellaposodott?

Erre igen egyszerű a válasz, mert régen nem ilyen volt. Tehát van viszonyítási alap. A bimbózó kapcsolat kezdetén mindkét fél jobban adott magára, a nő csinosabb és 20 kilóval kevesebb volt, a férfi pedig sportosabb és figyelmesebb. A nő is és a férfi is a legjobb formáját mutatta.

Mára mindketten alább adták. A nő minden nap összefogott, zsíros hajjal, egyszínű, divatjamúlt ruhákban flangál, a férfi pedig mindezt keményen és magasról letojja. A férfi elvesztette férfiúi identitását, a nő pedig a nőiességét. Ez a helyzet előbb-utóbb a kapcsolatból való kilépéshez, vagy szeretői viszony fenntartásához vezet.

Kép forrás: Staxnet

Kívülről mindkettő beletörődött párja hanyatlásába, de belülről némán ordítanak és visszakiabálják a régmúlt valóságot.

Ezek a párok teljes nyitottságban élnek. Egymás előtt nincsenek sem titkok, sem tabuk. Mindenhova együtt mennek, egymás nélkül még a legkisebb dolgokban sem döntenek. Mindig mindenről tudnak, hol van, mit csinál, éppen kivel mit beszél a másik. Nincs privát szféra, még az intim zónákban sem. Megy az ágyba az ánuszgáz, a böfögés, az egymás előtt pisilés és sz…s, és olyan bensőséges dolgok, amelyek hiánya miatt oda a titokzatosság, a másik iránti vonzalom, és a kíváncsiság. Pedig ezek (is) tartják életben a kapcsolatot.

A vágy elszáll, a szeretet megmarad. A hétköznapokba beépül a rutin, és az elhidegülés megszokottá válik… Egy idő után már csak jó barátok, alvótársak vagytok. Szeretitek egymást, de nincs vonzódás, nincs szenvedély, nincs sóvárgás a másik társasága iránt és nincs epekedés a szerelmes pillantásokért. Nem akarsz mást, csak munka után bekapcsolva bambán a tv-t bámulni, és  kifelé nézni a fejedből így, hogy…hagyjon békén mindenki! 

Arra a kérdésre, hogy: Szia Szívem, milyen napod volt? Egy megvető pillantás a válasz, melyben az is benne van, hogy nem lesz szex! Nincs kedved szépnek lenni, lábat, s egyebet borotválni, nincs kedved megfelelni, csak leülni enni, és igen - nem - ne érj hozzám beszélgetést folytatni. Megszoktad, hogy minden este ugyanaz az unalmas műsor megy, hazamész, vacsora, zuhany, belebújsz az elnyűtt lyukas alvós cuccodba, befordulsz és nyitott szemmel, hátat fordítva alszol. Valójában érzed, hogy ez így nagyon nem jó… Tényleg ez lesz minden párkapcsolat sorsa egy bizonyos idő után?! Elkényelmesedünk? Ez olyan kiábrándító. 

Miután évek óta együtt vagytok, nem érzed szükségét annak, hogy odafigyelj a párodra. Kényelmes kinyúlt, igénytelen pólóban és mackóban otthon lenni, de ez egyben vágylohasztó is. Ezért korántsem szabad természetesnek venni, hogy a társunk mindig ott van mellettünk. Azért, hogy Ő ott legyen, oda kell tenni magad. Mivel ez már megszokott számodra, és biztosra veszed, hogy a társad mindig melletted lesz, ezért egyre kevesebb figyelmet fordítasz rá. Aztán igen nagy meglepi érhet, ha a párod elégedetlen valamivel és ezt szóvá is teszi neked. Építeni kell a kapcsolatot, még hosszú idő eltelte után is. Főleg akkor! Törődj a társaddal, és magaddal is. Ez természetesen nemcsak a külsőre vonatkozik.

A nő már nem érzi magát nőnek, a férfi pedig férfinak magát. De mit tehetünk?

Fel kell tölteni intimitással a kapcsolatot. Mint a kapcsolat elején, amibe beleszeretett a másik! A nő újra adjon magára, hordjon nőies ruhadarabokat, viselkedjen nőként. A férfi legyen lovagias, és udvaroljon a nőnek. A nő legyen Nő, a férfi legyen Férfi és ne cseréljük fel a szerepeket! Ez mutatkozzon meg a feladatvállalásban is.

Valójában mindkét fél tudja, mi a dolga. Mégis kényelmesebb nem beszélni róla, és „jóvanazúgy” módjára folytatni a kapcsolatot, mintsem tenni érte… Újra lefogyni, csinosnak lenni, odafigyelni a másikra, bókolni, kedvesnek lenni, beszélgetni az érzésekről… Mert az túl hosszadalmas, fárasztó, kényelmetlen, és egyéb kifogások… Menekülés, hogy ne kelljen azzal szembesülni, ami most van.

Hiányzik az intimitás.

Az intimitás kétirányú folyamat. Olyan nyitottságot jelent, hogy az érzelmeink, gondolataink, vágyaink elérhetőek a másik számára és befogadók is vagyunk a társunkat ért élmények és impulzusok iránt. Az énhatárokat időszakosan fel kell oldani úgy, hogy személyes identitásunk mindeközben megmaradjon. Tehát nyitottak vagyunk arra, hogy megosszunk magunkról valamennyi információt, és arra is, hogy a másik hatással legyen ránk. Ennek a határnak a meghúzása csak rajtunk múlik.

Adok-kapok egyensúlya

Ha ez az egyensúly felborulni látszik, fontos, hogy először is a társunkkal beszéljük meg, mire van szükségünk, milyen igényeink vannak, hogyan tudnának ezek teljesülni. Ne rögtön a panaszkodáshoz meneküljünk! Hogy a párunk milyen ember, hogy ezt se meg azt se teszi meg értünk… Érdemes felülvizsgálni, ki mennyit tesz bele a kapcsolatba, és ki miért ragad bele az adó vagy a kapó szerepbe. Ki mással tudnád a legjobban ezt megbeszélni, mint azzal, akivel nap mint nap egy ágyban alszol…? Ha végképp nem megy, kérhetitek szakember segítségét. Az igények, szükségletek pontos tisztázása sokat lendíthet a párkapcsolat minőségén.

A párkapcsolat hanyatlásához vezet a túlzott alkalmazkodás is. Ez azt jelenti, hogy a másik szolgalelkűvé válik azáltal, hogy feladja teljes identitását. Átveszi a párja szokásait, értékrendjét, ízlését, gondolkodásmódját. Ez hosszútávon fárasztó, jelentős mértékben csorbul az önbizalma és ez személyiségzavarhoz is vezet. A domináns fél így nem tudja értékelni a mindenben egyetértő és túlzottan alkalmazkodó társát, mivel egy szolgára emlékezteti. Nincs meglepetés a kapcsolatban, kiszámíthatóvá válik minden cselekvés, és a pozitív feszültség, az izgalom, az érdekesség hiánya elhidegüléshez, kiüresedéshez vezet. Ez egyenes út a szeretői kapcsolat kialakulásához.

Korántsem biztos, hogy az fog félrelépni, akinek már unalmas a kapcsolat, és ismeri a párja minden egyes rezdülését. Gyakori, hogy az alkalmazkodó fél keres külső kapcsolatot a személyisége azon részeinek kibontakoztatására, amely az alapkapcsolatban el van nyomva az elvárt túlzott alkalmazkodás miatt.  Ilyen esetben fontos helyreállítani az alkalmazkodó fél függetlenségét és szükségleteinek kielégítését.

Ahhoz, hogy egy párkapcsolat jól működjön, mindkét félnek erőfeszítéseket kell tenni. Nem elég, ha csak az egyik fél teszi oda a magát!

• Érdemes végig gondolni, hogy milyen voltál Te és milyen a társad a kapcsolat elején?
• Mibe szerettél bele?
• Milyen volt a gondolkodásod, az ízlésed, mi iránt érdeklődtél?
• Ki hogyan és miben alkalmazkodik a kapcsolatban?
• Milyen szükségleteitek, igényeitek vannak?

A valódi párkapcsolat úgy tud jól működni, ha nincs alá-fölérendeltség, hanem egyenrangúság van. Egyik fél sem akar uralkodni a másikon, sem pedig megváltoztatni őt. Az alá-fölérendeltség függőségi viszonyt hoz létre, ahol nincs sem tisztelet, sem egymás megbecsülése. A kölcsönös segítség és egymás támogatása fő szempont. Fontos az olyan nyitottság, kompromisszumkészség, és felelősségvállalás, amelyben ezekre nem áldozatként tekintünk (ami folyamatos lemondással jár valamiről), hanem szeretetből, és mint önmagunk értékrendjét képviselve.

Tehát egy párkapcsolatban soha nem dőlhetsz hátra, mint aki jól végezte dolgát. Az élet kiszámíthatatlan és túl gyorsan telik. Vedd észre, hogy van egy értékes párod, akit meg kell becsülni, és te is tegyél azért, hogy téged megbecsüljenek. Örülj neki csak azért mert VAN (sokaknak ez sem adatik meg), és van kihez odabújni, van kit megölelni.

Ma már mindkét félnek egyformán tenni kell azért, hogy a kapcsolat jól működjön. Ha túlságosan elengeded és elhanyagolod magad, az semmi jóra nem vezet, max. szeretői viszonyhoz, amit te sem akarsz, hogy megtörténjen.

Ha bajod van a másikkal, Neki mondd el. A problémákat meg kell beszélni. Adj magadra, legyél igényes a külsődre, belsődre. Tanulj, fejlődj, érdeklődj a társad dolgai iránt. Legyél újra olyan Nő, akibe a társad annak idején beleszeretett, szexis, dögös, kívánatos, és legyél olyan Férfi, akire a párod büszke, és akire mindig is vágyott, határozott, magabiztos, udvarias.   

Ha nem tudod hogyan fogj hozzá, katt ide.